Társintézményből érkező kollégáink gyakran irigyelnek bennünket, hogy nálunk mennyi „fiú” dolgozik. Az meg, hogy egyikük pályakezdő is, választott hivatásának tekintve a szociális munkát kész csoda. Pedig, egyik legreménytelibb kollégánk pont így van ezzel: szeretett volna segítő lenni és ezt ezt az elhivatottságát a Gondos Panni Szociális Központban, azon belül is az óvodai és iskola segítésben találta meg. Ádám kedves, dinamikus, határozott, és szakmailag jól felkészült munkatárs.

Mivel nekünk ajándék volt az ő jelentkezése hozzánk, így kapcsolhatjuk a karácsonyi ünnepkörhöz a vele készült interjúnkat.

Ádámmal Dr. Mongyiné Istvánovits Judit beszélgetett

Virágcsokor kislányoktól

Azt tudom, hogy amikor az egyetemet befejezted, nem kaptál rögtön végzettségednek megfelelő munkát, majd egy év elteltével kerültél hozzánk óvodai, iskolai segítő státuszba. Hol, mikor, és mit is végeztél?

A Pécsi Tudományegyetem szociális munka szakán, 2020 januárjában. Ezt követően január végén elkezdtem a life coach képzést, amit be is fejeztem. Ebben az időszakban indult a járvány. Az egyetem elvégzése után hazaköltöztem a szüleimhez, ahol elviselhetőbb volt a covid, a család, a családi ház és az udvar miatt.

Hallottam egy történetet veled kapcsolatban arról, hogy egyszer kinn voltál az egyik óvodában, és a kislányok felszaladtak az ovi udvarán lévő dombocskára, és apró százszorszépből virágcsokrot készítettek, és átadták neked. Itt megtanítottad őket valamire. Mi is volt az?

2021. március 16-tól dolgozom itt a Gondos Panni Szociális Központban. Ez még az itteni munkám elején történt. Nagyon kedves gesztus volt tőlük, nagyon jól esett, mert van, amikor rajzokkal, virággal próbálnak kedveskedni, de fontos volt elmondani a kislányoknak, hogy ez fordítva működik, a fiúk adnak virágot a lányoknak. Remélem, hogy megjegyezték, de most az egyszer természetesen örömmel elfogadtam.

Nekem is van ezzel kapcsolatban egy élményem. Még idekerülésedkor mentünk ketten egy családhoz. Elindultunk, és azt vettem észre, hogy a hátam mögött „sasszézol” azért, hogy a jobb oldaladra kerüljek. El voltam bűvölve. Ki tanított erre,- a ma már talán ósdinak számító,- tiszteletre?

Nagyon sok, többnyire idősebb barátom van, akiktől akár egy generációnyi korkülönbség választ el, tőlük sok olyan dolgot lestem el, amelyek közé ez is tartozik. Illetve a felnőttek, idősebbek iránt mutatott tisztelet fontosságát jelentik. Természetesen ez csak kölcsönösség alapján képzelhető el.

Azt tudom, hogy három nővel (anya, nővér, iker nővér) és apával nőttél fel, Katával, a pároddal pedig fél éve közös lakásba költöztetek. Mi mindent tanultál tőlük?

Mindenekelőtt a másik nem tiszteletét, és azt, hogy nemtől függetlenül minden ember egyformán értékes. Biztos, hogy hatással voltak rám, hogy ennyire érzékeny, és nyitott legyek a világra, és az emberek felé. 17-18 éves korom körül ismertem meg ,- ma már mentoromnak nevezném,- azt az embert, aki nagyon sokat segített az érzéseim elkülönítésében, tudatosításában, megfogalmazásában. Pl.: mi a szomorúság, mi a harag, mi a szeretet, mikor érezhetem ezeket? Nagyon sokat megtudtam és megtapasztaltam az emberekről és az emberi viselkedésről, arról, hogy milyen sémák és motivációk szerint működik valaki. Fogékony korszakomban voltam. Ebből következik, hogy sok fiatalnak szüksége lenne legalább egy példaképre, vagy legalábbis ebben az érzékeny időszakban egy stabil, bizalmi alapokon nyugvó felnőtt kapcsolatra, mentorra, aki nem feltétlenül a szülője, akiről, természetszerűen éppen le akar válni.

Szerepe volt ebben a pályaválasztásodnak?

Az otthoni közegnek nem nagyon volt szerepe, sokáig azt sem tudtam, hogy mi szeretnék lenni. Középiskolában vendéglátást és idegenforgalmat tanultam, ahol megtanultam főzni és mivel nyelvi előkészítő osztályba jártunk, egész jól németül is. Ezt követően két évig kerestem az utam, dolgoztam egy fél évet benzinkúton, nyaranta pedig álom munkahelyeim egyikén, vízibicikli kölcsönzőben. Utána jelentkeztem az egyetemre, elsőre fel is vettek. Szívem szerint örök egyetemista lennék. A tanulás és a tudás megszerzése mellett számos társas inger éri az embert, amelyek megtapasztalása fontosak a további életvezetésben.

Sok pálya elnőisedik. Mit gondolsz a férfi szociális munkások szerepvállalásáról?

Ez a hivatás egy férfi részére nem alkalmas egzisztenciateremtésre. Ezen a pályán is látszik, hogy egyre kevesebb a férfi munkatárs, pedig egyre nagyobb igény mutatkozik a férfi energiákra, határozottságra, döntésképességre, küzdeni tudásra.

Azt látom, hogy sokat dolgozol. Mi mindent csinálsz?

Elsősorban óvodai és iskolai segítő vagyok. Járok a hozzám tartozó oktatási intézményekbe, ott kapcsolatot tartok a pedagógusokkal, gyerekekkel és adott esetben a szülőket is felkereshetem. Tartunk egyéni és csoportos foglalkozásokat különböző témákban. Az iskolai életből adódó nehézségek megoldásában is próbálunk segíteni. Szükség esetén az intézményi háttér, a szakemberek (pszichológus, mentálhigiénés tanácsadó, esetmenedzserek, családsegítők) bevonására is sor kerülhet. Emellett kb.: másfél-két éve a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pályázatának megnyerése után napi szinten mentünk élelmiszert és még aznap eljuttatjuk a területünkön élő rászoruló családokhoz. Ennek a projektnek én vagyok a koordinátora. A napi élelmiszermentés mellett van lehetőség tavasszal, illetve karácsonykor tartós élelmiszert gyűjteni a kollégák és önkénteseink bevonásával. Ez rengeteg adminisztrációval és munkával jár, de mégis megéri a fáradtságot.

Milyen volt az elmúlt nyarad?

Nagyon elfáradtam, sokat dolgoztam, táboroztattam, de azért jutott idő a nyár végén pihenésre is. Voltunk Tatán barátokkal, ahol a közös aktív kikapcsolódásé volt a főszerep. Augusztus végén Katával Horvátországban nyaraltunk.

Dinamikus, hadra fogható, segítőkész vagy minden esetben. A valós életedben is az „Életrevalók” című francia film egyik (Driss) szerepét vállaltad. Ha szabad, név nélkül mesélnél erről?

2023 februárja óta segítek egy szklerózis multiplexben szenvedő embernek egy messzebb lévő városban. Szabadidőmben, hétvégenként. Sok mindenben önálló, azonban vannak időszakok, amikor nehezen tud mozogni. Sűrű hangulatváltozás jellemzi, ami kihívást jelent nekem kezelni. A szakemberek ezerarcú betegségnek nevezik, hiszen mindenkinél más formában jelentkeznek a tünetek. Gyógymód még nincs rá, csak szinten lehet tartani a fizikai állapotot. Ettől függően kocsikázni szoktunk, az idén nyáron sikerült elhozni a Balatonhoz és fürdött is. Jó élmény volt neki, mert három éve nem látta a tavat. Beszélgetünk, programokat szervezünk. ………………………….

Szabadidődben mi köt le? Sportolsz?

Próbálom az időm egy részét barátokkal tölteni, ami nekem nagyon jó kikapcsolódás és feltölt. Katával természetesen, - aki nagyon jó társam, és kiegészítjük egymást,- közösek a céljaink. Amíg még az idő engedi, szívesen evezek a Balatonon. Ott csend és nyugalom van.

Bulvárjegyek:

Horoszkóp: bika

Kedvenc étel: rántott csirkecomb krumlipürével

Kedvenc ital: rum, a neve The Demon’s Share

Kedvenc könyv: George Orwell:1984

Kedvenc vers: Edgar Allen Poe: A holló

Kedvenc film: Elemi ösztön

Kedvenc város: Szeged

Kedvenc szín: zöld

Edgar Allan Poe: A Holló /részlet/

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón

S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,

Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,

Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,

"Vendég lesz az", így tünődtem, "azért roppan künn a zár,

Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december

Éjén fantóm-rejtelemmel húnyt el minden szénsugár,

És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap

Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,

Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár

S földi néven senki már.

(……)

/1845/

Fordította: Tóth Árpád

Rovatunk soron következő névjegykártyája Józsa Szilvia kolléganőnk életébe enged bepillantást. Ha néhány hívószót kellene vele kapcsolatban említeni, szinte azonnal, kórusban vágnánk rá: nyugalom, derű, sajátos humor, aprótalpú unoka. Az utóbbi nagy ajándék, és mindent felülír. Szilvi eddig a munkahelyére repült örömmel, most azonban- amikor csak teheti- az unokájához van úton.

Ezt az interjút önkéntes vendégriporterünk, Kovácsi Szolga Mária készítette.

Azt mondták nekem, hogy nehéz lesz veled interjút készíteni, mert csak tőmondatokban beszélsz magadról. Ez igaz?

Igen!

Pillanatnyi csend után szívből nevetünk egy jót, aztán rátértünk a lényegre.

Régóta ismerlek, de még mindig nem értem, hogyan kerültél erre a pályára?

Véletlenül. Már amennyire vannak véletlenek. Az egész felnőtt életem úgy alakult, hogy mindig gondoskodtam valakiről a mindennapi teendőkön felül. Amikor már felnőtt fejjel főiskolát kerestem, az első szempont az volt, hogy ne legyen a tantárgyak között matematika. A szociálpedagógia ilyen volt, tehát ezt az iskolát végeztem el.

Mit végeztél volna, ha semelyik főiskolán nem oktatnak matematikát?

Ezen szoktam gondolkodni, hogy merre irányuljak, merthogy igazából még mindig nem tudom, hogy „mi akarok lenni, ha nagy leszek”, de mindenképpen valami olyasmit tanultam volna, amivel alkothatok. Az asztalosságon gondolkodnék, ha újra kezdhetném, vagy talán kertépítést-kerttervezést tanulnék, mert ott lehet látni a fejlődést, hogy a palántából – mondjuk – paradicsom fejlődik. Az tényleg egy olyan dolog, hogy elülteted a magot, locsolod, gondoskodsz róla, az pedig fejlődik… Bár most a paradicsomaimat megették a poloskák, úgyhogy némi csalódást okoztak.

Sikerélményre mindenki vágyik. A mostani hivatásoddal ezt megkaptad?

Ezen a pályán sikerélménynek számít, ha egy gondozottam mondjuk kitakarítja a lakását, vagy rendezettebbé, ápoltabbá válik a megjelenése. Ha ez így alakul, akkor már elértem valamit.

Lelkileg, hogy viseled a nehéz sorsokat, amikkel naponta szembesülsz?

Természetesen megvisel, bár tizenöt év alatt talán megtanultam kezelni ezeket a dolgokat. Az első időkben nagyon megszenvedtem én is a gondozottaim sorsát, főleg amikor az első kedves idős ellátottam meghalt. De nem halhatunk bele naponta mások sorsába.

A segítettjeid, hogy állnak hozzád? Milyen élményeid vannak?

Néha egy-egy negatív viszonyulást, az élethelyzetük adta körülmények miatt megéltem, de semmi komoly. Nagyon sokat számít, hogy miként közelítünk a segítséget kérőkhöz. A legtöbb embernek, aki a mi látókörünkbe kerül, már rengeteg rossz tapasztalata gyűlt össze, ezért ők érthetően érzékenyebbek, kevéssé bizalmasak. Sajnos az egy emberi tulajdonság, hogy akik normál körülmények között élnek, ha látnak egy elesett, ápolatlan külsejű embert, aki esetleg ittasan ül egy fa alatt, rögtön elítélik. Természetesen nem mindenki vélekedik így, de gyakran ez az első gondolat. Nekünk többek között ők is a klienseink. Ahhoz hogy segíthessünk, fontos megértenünk, miért kerültek ilyen nehéz élethelyzetbe. Ennek alapja pedig a bizalom. Ezért nagyon sokat kell dolgoznunk, nap mint nap.

Egy ideje Balatonfűzfőn családsegítőként dolgozol. Hogyan viszonyulsz ehhez a területhez? Kitől, milyen külső és belső szervezettől, intézménytől, személytől kapsz segítséget a munkádhoz?

Őszintén meg kell vallanom, az idősekkel szívesebben foglalkoztam. A családsegítőben a törvény által előírt kötelező adminisztráció sok időt vesz igénybe, ami a segítéstől is energiákat vonhat el. Továbbá, ha nehéz sorsú gyermekekről van szó, azt nagyon nehezen dolgozom fel. Ezzel még dolgoznom kell. 

Munkám során Almádiban valamennyi kollégám segítségére számíthatok, vezetőimre is. Fűzfőn is a közvetlen kollégáimmal, az önkormányzat munkatársaimmal, a védőnőkkel, a bölcsi vezetőjével vagyok rendszeres kapcsolatban. Eddig elutasítást még sehol, csak segítőkészséget tapasztaltam.

Tizenöt év segítői munka töretlenül. A magánéletedben történt változásról beszélnél egy kicsit?

Az idei év nagyon eseménydús volt. (És még nincs vége…!) Januárban megszületett az unokám. Amikor lehet, megyek hozzájuk. Közel ezer km az út, de akár hetente többször is megtenném. Közben az interneten keresztül látom csak a babát, beszélek a lányommal, ő mutatja a videókat és a fényképeket magukról. Emiatt hálás vagyok a technikának!

Az idei év változása még, hogy elköltöztél Almádiból, ahol születésed óta éltél. Mennyire hiányzik a város?

A kilátás, ami a házunk teraszáról volt élvezhető, az nagyon hiányzik. A mostani házunkból csak a szomszéd épületeket látom. De ha akarom látni a Balatont, biciklire ülök és legurulok a partra.

Ez a házeladás, költözés többek között arra is ráébresztett, hogy nem kell ragaszkodni valamihez, ami már több gondot okoz, mint örömöt. Ez így nagyon leegyszerűsített gondolat, de már tudom, hogy nem kell tartani a változásoktól.

A munkám kapcsán rendszeresen járok vissza Almádiba, ilyenkor szívok egy kis „hazai” levegőt.

Bulvár jegyek

csillagjegy: oroszlán

Kedvenc étel: rántott hús

kedvenc ital: finom fehér borok

kedvenc szín: sárga

kedvenc város: Balatonalmádi

kedvenc film: Az ajtó (Szabó István filmje Szabó Magda regényéből)

kedvenc olvasmány: Thomas Hardy: Hazatérés

kedvenc zene: mindenevő vagyok

kedvenc virág: tulipán

kedvenc vers: Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.

Rakosgattam a bögréket fel a polcra.

Kettő van fületlen, de elölről szépek,

Egészen olyanok, mint a többi épek.

Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,

S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most eszembe jutott sok felebarátom,

Hogyha képletesen fületlennek látom,

Úgy teszem-e őket életem polcára,

hogy ne lássunk mindig arra a hibára?

Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,

Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)

Akkor tesz el úgy az igazságos Isten

– Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn –

A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel

Hátrafelé az én letörött fülemmel.

Ha valaki betér hozzánk a Gondos Panni Szociális Központba, és eljut az étkezőig, egy Walt Disney feliratot talál a falon: Egész jó móka megvalósítani a lehetetlent!

Néha valóban egészen lehetetlen helyzetben találjuk magunkat a munkánk során klienseink élethelyzeteinek megismerését követően a megoldások útján.

Ha azonban van mellettünk egy olyan munkatárs, mint Lampért Dorottya, aki a mosolyával, nyugalmával, kedvességével támogat bennünket a kihívásokkal teli megoldások megtalálásában, akkor kicsit könnyebben végezzük mi is a dolgunkat.

A mi Dórikánk ilyen. Ha szabadságra megy, ami ritkán fordul elő, egészen csendes a ház, a hiánya ott ólálkodik közöttünk.

Amikor visszatér, csicsergős és örömteli alaphangot ad a munkánknak, a Nap is kisüt, bármilyen borús is az idő.

A bejárati ajtónk felett kifele menet egy buzdító felirat búcsúzik a látogatótól, amit akár Dórika is írhatott volna: Mosolyogj! És a világ visszamosolyog rád!

Dórika! Köszönjük a kint is bent is felvidító mosolyodat!

Az interjút Dr. Mongyiné Istvánovits Judit készítette.

DOBPERGÉS  A  „TEMBUJUK” FÖLDJÉN

Amikor a bejárati ajtó feletti szélcsengő megszólal, és meghalljuk a hangodat, minden irodában tudjuk, hogy a kollégáink közül éppen ki érkezett. Hangos örömmel és a nevükön szólítva köszöntöd a munkatársakat. Honnan ez a vidámság és jólneveltség?

Imádok a munkahelyemre bejárni. Ez ösztönösen jön. Szeretem az itt dolgozó embereket, szeretek itt dolgozni.

Az üdvözléseddel felvidítasz bennünket is.  Az emberszeretetedet, a segítőkészségedet és tenni akarásodat sok főiskolát, egyetemet végzett szociális munkás megirigyelhetné! Hogyan kerültél hozzánk?

Az emberszeretet nem tanultam soha, ez belőlem jön. Úgy kerültem ide, hogy jelentkeztem egy álláshirdetésre 2016 őszén. Eljöttem az állásinterjúra, ahol a köszönés után szinte a második mondatom az volt, hogy szeretnék még egy gyermeket. Sajnos elsőre nem vettek fel, de nem a gyermekvállalás miatt, mégis tudtam, hogy egyszer itt fogok dolgozni. Végül így is lett, 2016. dec. 2-án kezdtem a munkát.

Sosem ítélkezel, senkit nem minősítesz, az ügyfeleket is jó szóval, kedvesen fogadod. Van közöttük olyan, akire szívesen gondolsz vissza?

Elég sokan vannak. A nevüket nem említeném. Van idősebb néni, aki gyakran jár ide be, szeret csacsogni, és mindig vidám. Aztán egy idősebb úr, aki sajnos kicsit nagyot hall, és ezért mindenki hallja, ha ő itt van.

Te a „recepciós” pultnál végzed a munkád. Beavatnál bennünket, hogy mi mindennel foglalkozol?

Mindennel. Iktatok, telefonokat kapcsolok, ügyfeleket fogadok. Számlákat intézem, és a dolgozók ügyes-bajos dolgait (aki ismeri az asztalomat, tudja) is. A nyomtatót kezelem. Számítógépen excell táblázatokat kezelek…stb.

Nagyon fiatal vagy. Hol végeztél, mit tanultál? Köztudott, hogy az intézmény dolgozóinak képzését támogatják a vezetőink. Vannak-e továbbtanulási terveid?

Balatonfüreden a Széchenyi Ferenc Szakközépiskolában érettségiztem. Utána pedig a SÉF- ben európai üzleti asszisztens képzésben vettem rész.

A két kisfiad mellett látsz-e lehetőséget továbbtanulásra? Ha igen, milyen irányban indulnál el?

Ezen még gondolkodnom kell. Vagy gazdasági területen vagy szociális munkásként talán tovább tanulnék.

Úgy tudom, dobol a nagyobbik kisfiad, a kicsi pedig az állatok világát ismeri alaposan. Amikor még anyaként csak tolmácsoltad a szavait, egyszer a kengurut tembujunak nevezte. Jót derültünk rajta. Innen a cím is. Mesélnél róluk?

A nagyobbik kisfiam, Hunor 9 éves, ő dobol. Imádom. Tiszta apja! A párom is ritkán szól, mint a székely öregember, de az hatásos. Jó apjuk a fiaimnak, és kiváló társ. Hunor is megfontolt, nem jár feleslegesen a szája, okos, gyakorlatias, csendes, mélyérzésű és gyógyító keze van.

A másik…húúú… a kicsi, Máté, 5 éves múlt, még óvodás. Anyja fia. Egész állatkertünk van otthon, teli vagyunk műanyag kisállatokkal. Csordát építünk és terelünk. A dinók harcolnak egymással. Mivel még nem teljesen tiszta a beszéde, vannak furcsa állatnevek, de pontosak a fordításaim. Mindig is tudtam, már egészen fiatal koromban is, hogy fiús anyuka leszek.

Tágabb családodat is gyakran szeretettel emlegeted. A mai fülnek szokatlan módon, Édesanyának, Édesapának szólítod őket.

Erre senki nem tanított, ez is magától jön. A szüleim rengeteget segítenek a gyerekek körül. Bármi van, számíthatunk rájuk. Még mindketten dolgoznak, de ez nem gátolja meg őket abban, hogy rohanjanak az unokáikhoz. A gyerekek is szeretnek a nagyszüleikkel lenni. Édesanya rengeteg programot szervez a családnak.

Még nem tartasz az élet közepén sem, családanya vagy, háztartást vezetsz, dolgozol. Hogyan tudsz kikapcsolódni? Van „énidőd”?

Imádok romantikus könyveket olvasni, ilyenkor minden más megvár. Barátnőmmel negyedévente elmegyünk Gárdonyba egy hétvégére (neki 3 lánya van), pihenünk. Iskolaidőben a péntek délutánokat az 5 gyerekkel töltjük. A gyerekek játszanak, mi pedig készítjük a vacsorát.

Abban biztos vagyok, hogy ha kifognád az aranyhalat, kívánságaid teljesítése nélkül is visszadobnád. De mégis mi lenne a három kívánságod?

Az első a jogosítvány. A második egy olyan törzsvásárlói kártya egy könyvesboltban, amiért annyi könyvet vehetnék, amennyit akarok. És… van még egy, szeretném megállítani az időt.

Bulvárjegyek:

Horoszkóp: skorpió

Kedvenc étel: Édesapa által készített rántott hús, de krumplipürével ám!

Kedvenc ital: Jägermeister

Kedvenc szín: Zöld

Kedvenc könyv: Nincs kedvenc. Imádom a romantikus regényeket, csak jó legyen a vége

Kedvenc vers: Weöres Sándor: A Tündér

Kedvenc film: A hobbit; A Gyűrűk Ura

Kedvenc város: Balatonfüred

Weöres Sándor: A Tündér

Bóbita, bóbita táncol,

Körben az angyalok ülnek,

Béka-hadak fuvoláznak,

Sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita, bóbita játszik,

Szárnyat igéz a malacra,

Ráül, igér neki csókot,

Röpteti és kikacagja.

Bóbita, bóbita épít,

Hajnali köd-fal a vára,

Termeiben sok a vendég,

Törpe-király fia-lánya.

Bóbita,bóbita álmos,

Elpihen őszi levélen,

Két csiga őrzi az álmát,

Szunnyad az ág sűrűjében.

AMIKOR A BÁNATBÓL ÉLETÖRÖM ÉS ADNI TUDÁS LESZ

Júliusi Gondos Panni névjegykártya rovatunk interjúalanyának, Csillának mindenkihez van egy jó szava, kedves mosolya, puha ölelése. Ad, ad és ad. Olyan ember, akivel jó lenni, akiből mindig lehet „meríteni”. Azt gondolhatnánk, egész élete napsugaras, őt soha semmi baj el nem érte.

Mégis József Attila egyik legfájdalmasabb versét választotta Csilla. Talán azért, hogy megossza Önökkel, hogy az élet váratlan és nehéz helyzeteiből hogyan lehet továbblépni, építkezni. Vajon mi, a közvetlen kollégái is tudjuk-e, hogy milyen sorsok vannak saját közösségünkben, környezetünkben? Tudjuk-e, hogy mennyi odafigyeléssel és törődéssel fordul embertársai felé egy olyan munkatársunk, akit nagyon "megmért" az élet? Tudjuk-e, hogy mennyi életöröm és tenni akarás kell sorsunk felvállalásához?

Ismerjék meg a bátorság harcosát, Nagy Tiborné Csillát!

Az interjút Czulák Henrietta készítette.

Kedves Csilla! Nem titok, hogy amellett, hogy kollégák vagyunk, még egy településen is élünk. Amióta ismerlek, és ahányszor csak összefutunk, mindig egy életvidám, mosolygós hölgy köszön rám, akinek mindig van egy kedves szava hozzám és tudom, hogy a munkatársakhoz, gondozottakhoz, falubeliekhez egyaránt.  Honnan jön ez az „életigenlés”?

Az embereket mindig imádtam. Már kicsi koromban tudtam, hogy velük szeretnék foglalkozni, ez az én utam. Ezért is jelentkeztem kereskedelmi szakközép- és szakképző iskolába, mert tudtam, hogy eladóként emberekkel fogok találkozni.  

Mi a végzettséged? Hol kezdtél el dolgozni?

Eredetileg ruházati eladó képzésre szerettem volna jelentkezni, de sajnos oda túljelentkezés miatt nem kerültem be. Végül élelmiszer eladónak vettek fel, de azt nem szerettem annyira. A gyakorlati munkám során olyan élelmiszergyártási folyamatot láttam és végeztem annak idején, ami az én értékrendemnek nem felelt meg, ezért eldöntöttem, hogy ezt nem akarom tovább folytatni. Édesanyám nem örült, amikor közöltem vele, hogy ott akarom hagyni az iskolát. A Centrum Áruházba jelentkeztem és ott helyezkedtem el eladóként, és esti képzés keretében kezdtem el a ruházati eladónak tanulni, amit el is végeztem. A divatosztályon dolgoztam évekig, és közben férjhez mentem.

Úgy tűnik, jött minden a maga idejében és útján az életében…

Már 15 évesen udvarolt nekem a későbbi férjem. 18 évesen eljegyzett, 19 évesen pedig férjhez mentem. 20 éves voltam, amikor megszületett Dávid fiam. Amikor Dávid óvodás lett, az Amforánál helyezkedtem el, majd az üvegosztály részlegvezetője lettem. Imádtam ezt a munkát végezni. 27 éves voltam, amikor megszületett Alex fiam. Ekkor már tudtam, hogy két gyerek mellett nem mehetek vissza a kereskedelembe dolgozni. Helyben szerettem volna munkát találni.

A gyermekeid születésekor már Szentkirályszabadján éltél a férjeddel?

Igen, 1989. szeptember 10-én (nagyon emlékszem a dátumra) költöztünk Szentkirályszabadjára.

Milyen lehetőségeid voltak, hogy Szentkirályszabadján helyezkedjél el?

A településen indult a Fűzfői Papírgyár egyik kirendeltsége. Ide adtam be a jelentkezésemet és fel is vettek. Ebben az időszakban gyártottak itt füzeteket, írólapokat. A vágógépen is dolgoztam, ami nagyon izgalmas munkafolyamat volt. Ezen a munkahelyen találkoztam először és kötöttünk barátságot akkori és későbbi kolléganőmmel, Molnár Gáborné Karolinnal. Barátságunk kiállta az idő próbáját, azóta is töretlen.

A papírgyár megszűnését követően olyan állást kerestem, hogy az ne menjen a családi élet rovására. Karolinnal együtt a Bakony Művekhez pályáztunk. Ott is együtt dolgoztunk, egészen addig, amíg a kisebbik fiamat, Alexet baleset nem érte.

A településen nagyon sokan ismerik Alex történetét. Megosztanád az olvasókkal, mi történt vele?

 Alex két barátjával együtt 2003-ban kerékpárral szeretett volna átkelni a zebrán. A fiam volt a harmadik, aki átment az úton. Őt gázolta el az autó. A balesetet követően az orvosok nem sok jóval bíztattak bennünket. Felkészítettek rá minket, hogy bármi előfordulhat. A főorvos asszony szavai ma is a fülemben csengenek: „belőle már nem lesz ember”

Alex három hónapig volt kómában. Szinte egy kisbaba is többet tudott, mint ő. Három hónap után ébredt fel a kómából és mindent újra kellett kezdeni, szó szerint újrakezdtük Alexszel az életet. Évekig tartó, 24 órás szolgálat kezdődött, hogy Alex eljusson idáig, ahol ma tart.

A falu közössége, munkatársak, képviselők, tanárok, ismerősök és ismeretlenek mindenki felajánlotta a segítségét. Ebben az időben annyi szeretet kaptunk, hogy fel sem tudtam fogni. Többször megkérdeztem, hogy megérdemeljük-e mindezt?

Alexet van szerencsém ismerni és nyugodtan állíthatom, hogy egy jó humorú, kedves, jóképű, intelligens fiatalember lett belőle…

Igen, mára eljutottunk odáig, hogy Alex életvidám, humoros fiatalemberré vált. Közben iskolát is végzett, irodai asszisztens tanúsítványt kapott. Korábban nyári táborokban is sokat segített a településen. Mostanában inkább nekem segít, bevásárol a néniknek, gyakran kutyát sétáltat.  Éli az életét.  Nagyon aktív életet él, együtt túrázunk minden hétvégén. Büszkék vagyunk rá.

Az interjú elején már említetted, hogy kicsi korodtól kezdve tudtad, hogy emberekkel szeretnél foglalkozni? Mégis, hogyan sodort az élet a szociális pálya felé és a Gondos Panni Szociális Központba?

Édesanyám sokat betegeskedett, ezért magunkhoz költöztettem és ápoltam egészen haláláig. Röviddel ezután jött egy lehetőség, hogy vállaljam el a településen az ebéd házhozszállítását. Korábban az ebédet a helyi gondozónők szállították ki, ez az ő feladatuk volt. Ebben az időben azonban kettévált a két terület, az ebéd kiszállítás és a gondozás, házi segítségnyújtás. Az ebédkiszállításra azonnal igent mondtam. Nem sokkal később a település egyik gondozónője nyugdíjba készült és ekkor elhatároztam, hogy gondozónőként helyezkedek el. Gyermekem és édesanyám révén a gondozásban már szereztem tapasztalatot.

Pályázatot nyújtottam be az akkori nevén Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központba 2011-ben, ahová fel is vettek. Ahhoz, hogy gondozónő lehessek, szociális gondozó- és ápoló képzésben kellett részt vennem, mely a Vetési Albert Gimnáziumban indult. Ide jártam két évig.

Idestova 12 éve csinálom a gondozói munkát, amit azóta is nagyon szeretek és kijelenthetem, hogy hivatásomnak is tekintek annak ellenére, hogy nagyon megterhelő, leginkább szellemileg. Sajnos - ezt tudom magamról,- hogy gyakran haza is viszem a munkámat. Sokszor azon járnak a gondolataim, hogyan tudok gondozottjaimon segíteni. Emellett viszont nagyon sok szeretetet, jó szót kapok tőlük, ami feltölt lelkileg és erőt ad, hogy tovább folytassam.

Munkádról hivatásként beszélsz. Biztos van több kedves történeted, amikre mindig jó szívvel emlékszel vissza? Eszedbe jut-e most egy történet, amit szívesen megosztanál velünk?

Piroska néni sokáig volt a gondozottam. 97 éves volt, amikor elhunyt. Sokat tanultam tőle. Főleg történelmet. Örök vidámság jellemezte őt, semmi negatív megnyilvánulása nem volt emberekről. Életkedve még az utolsó pillanatban is megmaradt. Azóta sem találkoztam ennyire pozitív személyiséggel. Többet tanultam tőle emberiességből és történelemből, mint az iskolában. Nagyon intelligens is volt, szerettem vele beszélgetni, szerettem az életbölcsességét, az útravalóit. Piroska néni gyakran eszembe jut, szeretettel gondolok rá.

A gondozottjaid pozitív visszajelzései, kedves szavai mellett, mit szeretsz még, mi tölt fel?

Vannak otthon állataink. Alex balesetét követően még jó darabig tolókocsiba kényszerült. Így sétáltunk vele. Egyik nap a szokásos sétára indultunk, toltunk, és egy kiscica mindig felugrott az ölébe, akit többször leraktuk. A kiscica azonban mindig jött utánunk. Végül hazavittük. 16 évig volt a cicánk. Ő volt Kormi. Egyébként férjem korábbi macskaallergiája a cica érkezését követően már nem jött elő, ezért úgy gondolom Korminak küldetése volt, hogy hozzánk kerüljön. Kormi távozása után természetes volt, hogy újra fekete cicánk legyen. Kormi helyett most van Negró. Közben lett egy befogadott cicánk is. Egyik gondozott nénim a hideg, téli időszakban elkezdett etetni egy kóbor macskát. A kis állat tél közepére már nagyon rossz állapotba került, a farka le volt fagyva. Hazavittem, befogadtuk.  Ő lett Jeges, a lefagyott farka után. A cicák mellett van egy kiskutyánk is, Csöpike. Ő egy tacskó és állandó túratársunk Alexszel.

Látom, előnyben részesíted az aktív pihenést. Van más tevékenység is, ami ellazít egy-egy fárasztóbb nap után?

Nagyon szeretek olvasni, az teljesen kikapcsol. Könyvekben mindenevő vagyok. Margaret Mitchell Elfújta a szél című regénye a kedvencem. Ezt többször olvastam. Szeretem az izgalmas, szórakoztató vagy akár drámai olvasmányokat. Most például Zilahy Lajos Halálos tavasz című könyvét olvasom.

Van-e vágyad, álmod, aminek örülnél, ha megvalósulna?

Vágyom nagyon egy kisunokára. Emellett egy csodát szeretnék. Szeretném, ha Alex olyan lehetne, mint a balesete előtt. Egyébként a magam életében csak apró dolgokat elérét tűztem ki célul.

Köszönöm a beszélgetést.

Horoszkóp: nyilas

Kedvenc szín: piros

Kedvenc virág: rózsa

Kedvenc város: Debrecen

Kedvenc film: thrillerek

Kedvenc vers: József Attila: A Hetedik

Kedvenc könyv: Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Kedvenc étel: mindenevő vagyok, de nagyon szeretem a rakott dolgokat

Kedvenc ital: narancslé

József Attila: A hetedik

E világon ha ütsz tanyát,

hétszer szűljön meg az anyád!

Egyszer szűljön égő házban,

egyszer jeges áradásban,

egyszer bolondok házában,

egyszer hajló, szép búzában,

egyszer kongó kolostorban,

egyszer disznók közt az ólban.

Fölsír a hat, de mire mégy?

A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,

hét legyen, kit előtalál.

Egy, ki kezdi szabad napját,

egy, ki végzi szolgálatját,

egy, ki népet ingyen oktat,

egy, kit úszni vízbe dobtak,

egy, ki magva erdőségnek,

egy, kit őse bőgve védett,

csellel, gánccsal mind nem elég, -

a hetedik te magad légy!

ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT ÉS KIHÍVÁS

Az idei nyár első interjúalanya intézményünk „második embere”. A júniusi névjegykártya rovatunkban Báles János intézményvezető-helyettes munkatársunk életébe nyerhetnek bepillantást.

A szociális szektor nem bővelkedik az erősebbik nem képviselőivel. Többnyire csak a hivatástudat tartja a pályán a férfiakat. János azon kevés férfi munkatársaink egyike, aki megingathatatlan elhivatottsággal és tiszteletre méltó alázattal végzi a munkáját amellett, hogy férj, és két gyönyörű gyermek büszke édesapja is.

Aki a szakmai munkája mellett úgy vált ezermesterré, hogy szívesen figyelte más szakemberek munkáját „alkotás közben”. Így nem csak segít, de munkája mellett épít, és karbantart akár az intézményben is.

Ismerkedjenek meg vele, kicsit közelebbről is!

Báles Jánossal Nagyné László Zsanett beszélgetett.

Meséltem már korábban, hogy nagyon éles emlékem van rólad, főképp a külsődről, még abból az időből, amikor főiskolások (Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, általános szociális munkás szak) voltunk. Tisztán emlékszem rá, hogy hosszú, hullámos hajad volt és egy nagyon jellegzetes tarisznyát használtál. Jól emlékszem?

Igen, emlékezhetsz erre, és akkor talán szakállam s volt.

Igen, szakállas voltál. Gólyaként figyeltem a felsőbb éveseket. Mivel csak 200 fő hallgatója volt a főiskolának, így sok emberre emlékszem. Rólad már akkor az volt a benyomásom, hogy nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagy. Hogy emlékszel vissza az akkori önmagadra?

Szerencsés voltam, mert olyan munkát végezhettem, ami mellett nappali tagozaton járhattam a szociális munkás szakra. Adminisztratív jellegű tevékenységből éltem (ma home-office-nak mondanánk), amit akár késő délután, vagy éjszaka is intézhettem, így volt lehetőségem arra, hogy belekezdjek a képzésbe.

Egészen más akartam lenni, aztán végül választott pályamódosítóként kerültem erre a területre. Eredetileg népművelő voltam, és annak idején, amikor ezzel foglalkoztam, már akkor is nagyon sok olyan jellegű feladatot láttam el, ami a szociális munkához közelített. Ez az időszak nagyjából a szociális törvény megjelenésének idejéhez (1993) köthető. Szóval, ez mindig is közel állt hozzám, de a 2000-es évek elején lett rá lehetőségem, és bátorságom, hogy kezdjek bele és csináljam is végig.

Szívesen váltottál, vagy inkább egy kényszerű döntés volt ez?

Szívesen váltottam. Tudatos döntés volt, és élni tudtam az akkori lehetőséggel.

Milyen utat jártál be az évek alatt a szociális munka területén?

A főiskolai gyakorlatom miatt kerestem fel először Ildikót (dr. Sajtos Ildikó, intézményvezető). A gyakorlat teljesítését követően befejeztem a főiskolai tanulmányaimat, és a szociális munkás diplomámmal elsőként egy alapítványnál dolgoztam. Ez az alapítvány daganatos betegekkel foglalkozott. Elsősorban adminisztratív jellegű, szervező munkám volt itt, megyei ellátási területtel, de megterhelő volt. Itt valamelyest összeért a népművelő és a szociális munkás tevékenység. Ráadásul az alapítvány alapítója elhunyt, így ez a munkám emiatt befejeződött. 

Ezt követően kerültem Veszprémbe, az akkori nevén Éltes Mátyás Fogyatékosok Nappali Intézményébe (ma már Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye), Krámli Ida munkatársa lehettem. Csoportvezető voltam, a szociális foglalkoztatás részeként a fejlesztő foglalkozásokban részt vevő ellátottak munkáját segítettem. Ezt követően pályáztam családgondozói munkára ide, Almádiba.

Hogy kerültél a szervezetünkhöz?

Megüresedett egy hely 2009-ben, erről tudomást szereztem, mert korábban itt töltöttem a gyakorlatomat.Már akkor, főiskolásként nagyon sok segítséget kaptam az egyik, ma már nyugdíjas kollégámtól, Melnecsukné Vati Judittól, aki akkor a családsegítők szakmai vezetője volt, és akinek azóta is nagyon hálás vagyok ezért. Tulajdonképpen ő szólt, és így nyújtottam be a pályázatomat. A jelentkezésemet már Ildikó fogadta, aki már akkor az intézmény vezetője volt, és így lettem családgondozó.

Könnyű volt a váltás?

Nagyon szerettem a korábbi munkámat, bár nem tagadom, hogy volt olyan szegmense, amit nehezen viseltem. Legfőképp a sérült emberek egyes állapotváltozása, az epilepsziás, görcsös rohamok viseltek meg. De azt is el kell mondanom, hogy nagyon sokat segítettek azok az ellátottak, akik szintén jelen voltak a társaik rosszullétekor. Többen voltak közülük, akik meg is érezték a rohamokat. Szinte velük közösen segítettük át őket azokon a perceken, hihetetlenül ügyesek voltak.

Visszatérve a kérdésre, nem volt nehéz váltanom. Tisztában voltam az intézmény munkájával, a tevékenységével. Örömmel jöttem, hiszen már volt ide köthető pozitív tapasztalatom, élményem. A gyakorlatom ideje alatt ismerkedtem meg a feleségemmel, aki az intézmény önkéntese volt az egykori Padlás galériában évente megrendezett „Kezem nyomán” kiállításon. Azóta sok-sok minden köt még ide. A családommal is itt élünk, a feleségemmel két gyermekünket Almádiban neveljük, akik a településen járnak iskolába is.

Ezt hallgatva nyilvánvaló, hogy az intézményhez köthető leginkább fontos magánéleti momentum az az, hogy megismerkedtél a feleségeddel és közösen családot alapítottatok. De, ha ettől függetlenül kérdeznélek arról, hogy mi volt a legemlékezetesebb dolog, ami a Gondos Pannihoz kapcsolódóan eszedbe jut, akkor mi lenne az?

Nagyon sok pozitív emlékem van, a korábbi évekből is, a jelenből is, de nem is tudok csak egyet kiemelni közülük. Érdekes ez, talán azt megemlíteném, hogy nagyon szerettem a Vörösberényi településrészen lenni, dolgozni. Persze nagyon nagy élmény, hogy létrejöhetett ez, a mostani intézmény, ami már több mint 50 fő munkatársat számlál és a járásban és járáson kívül is számos településen teljesít szolgálatot.

Mit szerettél a korábbi Vörösberényben működő családsegítőben?

Más volt, akkoriban még mindenki ismert mindenkit a városban, és volt különlegessége annak is, hogy kisebb volt a szervezet.

Szívesen emlékszem arra, hogy szabály szerint nem láthattunk el hajléktalan ellátási feladatokat, de mégis nagyon sokat foglalkoztunk a problémával. Szerettem azt csinálni, csapatban dolgoztunk, de külön személyek látták el a felnőttvédelmi és másik munkatársak a gyermekjóléti feladatokat.

Szomorú arra gondolni, hogy azok a személyek, akik korábban érintettek voltak, és lakhatási problémáik voltak, ma már nem is élnek, sajnos.

Mióta vagy az intézményvezető helyettese?

2011 óta, 12 éve. Ez az az év, amikor a korábbi helyettes Himáné Matula Klára elment.

Nagyon sokat köszönhetek Ildikónak, aki kezdettől fogva motivált engem és bizalmat szavazott nekem.

Szívesen vállaltad ezt a feladatot?

Őszinte leszek, először nagyon megijedtem. De volt fél évem, amikor a Klári mellett dolgozhattam. Így szépen lassan beletanultam.

Hogy is szokták mondani? Evés közben jön meg az étvágy? Utána elvégeztem a szociálpolitika szakot a Pécsi Tudományegyetemen, majd 2018-ban az elsők között a gerontológiát is intézményi támogatással. Szerencsés vagyok emiatt.

Azóta is ezt a feladatot látom el. Folyamatosan érnek kihívások, amelyeknek igyekszem eleget tenni, megfelelni.

Aki a szakmában tevékenykedik, az tudja, hogy team-ben, csapatban dolgozunk, én ezt nagyon fontosnak tartom. Emellett pedig Ildikóval folyamatosan az idősellátás lehetséges átalakításán dolgozunk. Hiszem, hogy ez a kérdés nagyon is égető, még akkor is, ha nem foglalkozik vele eleget a társadalom. Az előző nap épp szembejött velem a téma, hogy már foglalkoznak az úgynevezett gondozási migrációval. Félelmetes, hogy már vannak olyan szervezetek, akik igen magas díjazásért cserébe kínálnak pár órás, vagy akár 24 órás gondozást idős, segítségre szorulók számára.

Még aggasztóbb az, hogy rövid idő múlva már nem lesz utánpótlás, aki a feladat ellátásához megfelelő képzettséggel rendelkezzen.

Biztosan sokakat érdekel, hogy néz ki egy átlagos napod? Kiszámíthatóak a munkanapjaid?

Nem, soha nem kiszámítható. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy vezetőnek lenni állandó készenlétet, kihívást jelent. Egyértelmű, hogy a munkatársak is a vezetőt kérdezik meg egy-egy bizonytalannak vélt, vagy nem szokványos helyzetben. Sok esetben fordul elő, hogy váratlan, azonnali megoldást követelő telefonhívás érkezik, és folyamatosan érkezik új feladat.

Erről eszembe jut egy történet is. Kaptam egy hívást, hogy egy idős, demens néni segítség nélkül nem jut ki a házból, és már kiabálással jelezte, hogy baj van. A kerítésen belülre jutni még könnyű volt, de a házba kizárólag külső erővel. Nem volt mit tenni, be kellett hatolni a házba. A mellettem lévő munkatársamon keresztül jeleztem Ildikónak, hogy amennyiben egy járókelő, vagy szomszéd bejelentést tenne a rendőrségen, azt feltételezve, hogy betörők vagyunk, tudjon róla, hogy nem arról van szó. A mentés végül sikeres volt, de épp időben érkezett a segítség. Ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de igen is az.

Visszatérve a vezetői feladatokra, nagyon nagy az adminisztratív teher, és emellett folyamatosan figyelemmel kell lenni a körülöttünk lévő történésekre. Értem itt az aktuálisan ellátotti körünkbe tartozó személyek mindennapjaira, a feladat ellátásához kapcsolódó jogszabályi háttérre, annak betartására, az ellátotti körünkbe nem tartozó, de segítségre szoruló, látókörünkbe kerülő helyi lakosokra.

Nagy figyelem kell ahhoz, hogy felmérjük, hová kell plusz erőt összpontosítani.

Ha le kell egyszerűsíteni egy napomat, akkor azt tudom elmondani, hogy reggelente elviszem a gyerekeimet az iskolába, már fél 8 előtt az intézményben vagyok, és teszem a dolgom, sokszor a szerint, amit az adott nap megkövetel, kiszámíthatatlanul, vagy épp az aznapi terveket többször felülírva. Az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy sokszor a hivatalos munkaidőn túl sincs vége a napomnak. Gyakoriak azok a telefonhívások, amikor azonnali segítségkérésként kerekesszék, szoba-wc, egyéb segédeszköz kölcsönzésére szorul egy-egy személy. Az ilyen jellegű segítségkérések gyakran késő este, hétvégén, vagy akár ünnepnapon érkeznek.

Hogy viseli ezt a családod?

Fontosnak tartom és igyekszem is ezt keretek közé szorítani, de nyilván van, amikor kivételt kell tenni. Olyankor megértő a családom. Persze gyakoriak a kérdések a gyerekektől. Érdekli őket, hogy mit csinálok, hová megyek. Elmagyarázom nekik, hogy miért fontos, hogy a segítséget kérő idősek segítséget kapjanak, de azt követően a figyelmem kizárólag az övék.

Hogy pihensz? 

Élvezem az otthonunk átalakításával, felújításával járó feladatokat, bár nem tagadom, hogy már faradok is tőle, de nekem ez most egyfajta kikapcsolódás.

Szívesen figyelem, ismerem meg a különböző szakmákat, szeretem nézni, hogy dolgozik a kőműves, a központifűtésszerelő, a villanyszerelő. Kicsit lesek tőlük.

Ez mellett persze igyekszem a gyerekeimmel ide-oda eljutni, nagyon szeretek velük együtt lenni. Esténként mindig van egy kis együtt töltött idő, közös vacsora, beszélgetés, játék.

Vannak terveid a nyárra? Szabadságra fogsz tudni menni?

Terveim vannak, szabadságom is van, de most túl sokat használni abból nem fogok tudni. Szeretnénk mielőbb beköltözni a házba. Ha lehetőségünk lesz, akkor pár napra talán tervezünk majd valami mást is, egy kis utazással. Szeretünk a Bakonyba elmenni. Én onnan származom. Bakonyi gyerek vagyok, Bakonycsernyén töltöttem a gyerekkorom, és furcsa mód a Balatonnál kötöttem ki. Nyaranta, esténként gyakran lemegyünk a partra a gyerekekkel, olyankor szeretünk szürkületig odalent lenni.

Most, hogy említetted a Bakonyt, és a gyerekkort, mesélsz egy kicsit arról az időszakról? Milyen kisfiú voltál?

Eleven, csintalan gyerek voltam. Szívesen emlékszem a gyerekkoromra. Sok rosszaságot megcsinálhattunk.

Sokat jártuk az erőt, főleg nagyapámmal, rengeteget bicikliztünk, csatangoltunk és számos csínytevésünk volt. A nyaraink gondtalanok voltak, mezítláb szaladgálunk a réten, a nagyszüleimnél töltöttünk sok időt. Gyümölcsöt szedtünk, Nagyapám állatait etettük.

A csínyek közül egyet elmesélek. Egyszer, amikor a nagyszüleim elmentek otthonról, megtaláltuk nagyapám boros „butykosát”, és az itatóba öntöttük. A kacsák és a tyúkok persze megitták. El tudod képzelni Nagymamám tekintetét, amikor haza térve meglátta a baromfiudvar lakóit szédelegni, égnek álló lábakkal, nyelv lógatva feküdni. Nem kaptunk ki érte, de büntetés az volt.

De azóta nagyon sok minden történt, ez már a múlt.

A beszélgetés végén, kérlek, oszd meg velünk, hogy mi motivál téged a mindennapokban?

Szeretem a munkám.

Ildikó motivációja, partnersége, és főként a kollégák partnersége minden nap erőt ad a folytatáshoz. Nagyon jó munkatársakkal dolgozhatok együtt, és a kihívások erősítenek, tovább motiválnak engem.

De, ami a legfontosabb, hogy a klienseink/segítettjeink nap, mint nap képesek köszönetet mondani. Ez ad erőt leginkább.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

horoszkóp: Oroszlán

kedvenc étel: Lecsó

kedvenc ital: Somlói juhfark

kedvenc szín: Kék

kedvenc város: Balatonalmádi

kedvenc film: Farkasokkal táncoló

kedvenc könyv: Hermann Hesse: Narziss és Goldmund

kedvenc vers: József Attilát szeretem nagyon. Kiemelni többet is tudnék. De legyen az Altató!

József Attila: Altató

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés –
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik

s mig szendereg a robogás –
álmában csönget egy picit –
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább –
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik –
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, –
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. –
Aludj el szépen, kis Balázs.

/1935. február 2./

Április havi névjegykártya rovatunkban Valdner Veronika kolléganőnkkel ismerkedhetnek meg.

Vera csoportvezetőként 7 gondozónő és 1 klubmunkatárs napi munkáját koordinálja, segíti. Helyileg Balatonfűzfőn dolgozik, de Fűzfő mellett Papkeszi és Alsóörs települések idős lakosainak ellátását is megszervezi.

Főbb tulajdonságai közé tartozik a kiegyensúlyozottság, határozottság, megbízhatóság, precizitás, kiváló szervezőkészség, diszkréció. Igazi állatbarát és imád olvasni. Örök optimista, nem ismer lehetetlent. Kora tavasztól, késő őszig motorral járja a település utcáit, és ha „kidobják az ajtón, beugrik az ablakon”.

Milyen napod volt ma? Te is azok közé az emberek közé tartozol, akiket elszomorít az esős időjárás? (A beszélgetés napján hűvös, szeles, esős idő volt.)

Nem, engem nem szomorít el. Én alapvetően szeretem az esős napokat. Nyugalommal tölt el, ha hallom az eső hangját. Időnként, ha a hangulatom is olyan, akkor kifejezetten jól érzem magam, ha esik. Most is jó a lelkemnek, hogy ilyen az idő.

Persze, amikor a feladataim miatt ki kell mennem területre, akkor természetesen nem örülök neki annyira. Főként azért, mert amikor lehet, motorral járom be a településeket, és motorozáshoz a napsütés a legideálisabb és ha szép napos idő van, rengeteg energiáival tud feltölteni. Szeretem a tavaszt. A mai nap mellett nagyon jó volt a szerdai napom is. Aznap Alsóörsön voltam, és hűvös volt ugyan, de szép tavaszi idő, nagyon jól éreztem magam.

Vezető-gondozóként a mai pénteki napon hogy vagy?

Fáradtan. Örülök, hogy vége a hétnek, nagyon várom már a hétvégét.

Mi az, amitől jobban érzed magad? Mi pihentet téged?

Sokat olvasok. Szükségem van rá. Azt vettem észre magamon, hogy az évek múlásával egyre könnyebben elfáradok mentálisan. Valószínűleg ez amiatt is van, mert nagyon maximalista vagyok.

A hét első napjaiban még 200 %-on teljesítek, de a hét végére elfogy az energiám.

Sokat fektetek bele a munkámba, de a munka mellett az élet minden területére is ez jellemző rám.

Aki ismer téged, az tudja, hogy a maximalizmusoddal párosul, hogy nagyon precíz, rendszerető, szabálykövető vagy. Változott ez az évek alatt?

Igen, tényleg ilyen vagyok. De ez nem változott, vagyis valószínűleg „még rosszabb” lett a helyzet, túlságosan maximalista vagyok. Akkor vagyok nyugodt, ha minden rendben van körülöttem. Már rég leszerveztem a következő hetet is. Sőt, időnként több hétre előre tervezek.

Térjünk vissza egy kicsit az olvasásra. Mit olvasol?

Főleg krimiket és fantasy-ket olvasok. Az elmúlt öt évben faltam a könyveket, lehet, hogy mostanra értem meg rá, azelőtt nem olvastam ennyit. Most már nagyon szeretem, vagyis megszerettem. Ez kapcsol ki igazán. Már az is nagyon sokat jelent, ha naponta csak fél órára könyvet vehetek a kezembe.

Miután hazaérek a munkából, az az első, hogy elrendezem a cicáimat, és rögtön utána le kell ülnöm egy kicsit olvasni. Csak ezután állok neki a többi elintéznivalómnak.

Ez ma már egy kicsit tudatos döntés is?

Igen, egyértelműen az. Nekem nagyon sokat segít, átlendít a nehézségeken. Ráadásul jó egy kicsit egy „másik világban” létezni.

Mesélj a macskáidról, kérlek! Valószínűleg nagyon sokan nem is tudják rólad, hogy „cicás vagy” és imádod az állatokat.

Amikor még Herenden éltek a szüleim, voltak macskáink. Miután elköltöztem otthonról, nem vittem őket magammal, de lett egy kutyánk Hiro, aki azóta sajnos már elpusztult.

Mindig körülvettek az állatok. Nekem ez azért fontos, mert ők feltétel nélkül szeretnek.

A kutyánk elvesztése után volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. A közösségi oldalon figyeltem különböző bejegyzéseket, köztük állatvédőkét is, és így leltem rá arra az alapítványra, akiknél megláttam négy cicát, vagyis a mamával együtt ötöt. Felhívtam őket, és kiderült, hogy alsóörsiek. Már akkor eldőlt a sorsunk (nevet). Később megtudtam, hogy nagyon terhelt cicák voltak. Bántották, kergették, éheztették az anya macskát, a kicsiket pedig egy farakás alól szedték ki. Én kaptam meg őket, kezdetben mind az ötöt, de végül a mamát vissza kellett adnom, mert az együttélés során nem volt jó hatással a kicsikre.

Szóval lett négy cicám. Covid-cicáknak hívom őket, 2020 tavaszán születtek. A kis csapat tagjai: Momo, Nara, Kai, Yuki.

Ennyi cica biztos jó sok feladattal jár. Hogy néz ki egy átlagos napod velük?

Fél ötkor ébresztenek, ekkor megetetem őket. Ötkor elkészítem a saját reggelimet, és még mellém ülnek, bízva abban, hogy kapnak pár jó falatot. Hat körül megkapják a második reggelijüket, nehogy „éhen haljanak, amíg én délután hazaérek”. Ez után almolás, rendrakás, simogatás, játék van, minden hétköznap.

Délután kezdődik újra: etetés, rendrakás, simogatás. Este pedig almolás, etetés. Szóval rengeteg dolgom van velük, de nagyon sokat adtak nekem, és adnak a mai napig is. Persze nekik köszönhetek jó néhány ősz hajszálat is, és számos agysejtem veszett oda miattuk, de nagyon szeretem őket.

Önkénteskedsz még?

Nem, sajnos most már nem. Már nem fér bele az időmbe, ráadásul azt hiszem, hogy nekem tényleg a cicákkal van dolgom. Előttük néhány alkalommal, nem rendszeresen, de önkénteskedtem egy kutyamenhelyen. Hétvégi sétáltatásban és a menhely környezetének rendbetételében segítettem.

Álmom, hogy egyszer majd állatokkal foglalkozhassak. Vonz a vidéki élet, szeretnék egy házat, nagy telekkel, és állatokat szeretnék gondozni. Távoli, de nem mondok le róla.

Hogy lettél szociális munkás?

Szakközépiskolában tanultam, környezetvédelmi vegyésztechnikusi végzettségem van. Eredetileg német tanár szerettem volna lenni. A Pannon Egyetemre jelentkeztem, de nem vettek fel. Az egyetem mellett még a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolát jelöltem meg- pedig a szociális munkáról nem sokat tudtam- ahová viszont felvettek. Közben megszerettem, de még a diploma megszerezése után sem voltam benne biztos, hogy én ezt valaha is csinálni fogom.

Első munkahelyem egy építőipari cég volt, két évig dolgoztam ott titkárnőként, mindenesként, de a cég felszámolásra került, így jelentkeztem a TEGYESZ egyik álláshirdetésére. Nevelőszülői tanácsadó lettem, de az állás határozott időre szólt. Három év elteltével a Continental-hoz kerültem, operátor voltam, fizikai munkát végeztem másfél évig, amikor is ajánlatot kaptam az intézménytől. 2014 januárjától látom el ezt a feladatot, azóta vagyok a gondozási csoport vezetője.

Teljesen ismeretlen volt nekem ez a terület, a nulláról kezdtem, de sok segítséget kaptam, és könnyen beletanultam. Persze ennyi idő elteltével is azt kell mondjam, hogy a mai napig is tanulok. Nem csak szakmailag, emberileg is.

Hány munkatárs munkáját koordinálod? Milyen vezetőnek látod magad?

Összesen nyolc főét. Balatonfűzfőn négy gondozónő, Papkeszin egy, Alsóörsön pedig kettő kolléganő lát el gondozási feladatokat, és mellettük egy fő klubmunkatársam van, itt Fűzfőn.

Elvárom, hogy a munkáját mindenki 100%-osan végezze el. Úgy érzem, hogy jól működik a csapatom. Megfelelő a kommunikáció, van kölcsönös tisztelet, támogatás, elfogadnak vezetőként.

Van olyan terület, amelyben fejlődni szeretnél, akár emberileg, akár szakmailag?

A kommunikáció, abban szeretnék fejlődni.

Milyen szakmai terveid vannak a jövőre nézve?

Nagyon szeretem a munkámat, jelenleg nem vágyom többre. Jól érzem magam a bőrömben, szívesen csinálom, amit csinálok, jó helyen vagyok, elégedett vagyok.

Úgy érzem, hogy a továbbtanulásnak most nincs helye az életemben, jelenleg nem lenne rá energiám, magasabb vezetői ambícióim pedig nincsenek.

Mesélj kérlek egy kicsit a családodról, a párodról!

21 éve vagyunk együtt a párommal, együtt élünk, és együtt gondoskodunk a cicákról. Új élethelyzet számunkra, hogy Dani az utóbbi időben sokat van távol, a munkája miatt időnként több hetet tölt külföldön, távoli országokban.

A szüleim is Veszprémben élnek, már idősek. Amiben tudom, segítem, támogatom őket. Nagyon igyekeznek megoldani bizonyos dolgokat még mindig, segítség nélkül, de a nagybevásárlást, nagytakarítást, gyógyszerek kiváltását, orvosi vizsgálatokra való kísérést, ügyintézési feladatokat én intézem.

Van két bátyám. Az egyikük külföldön él, a másik Herenden.

Vannak bakancslistás terveid?

Londont nagyon szeretném megnézni egyszer. Sok helyen jártam már (USA, Olaszország, Franciaország, Hollandia, Németország, Ausztria), de Angliában, Londonban még nem. És annak ellenére, hogy voltam többször már Amerikában, még szeretnék kiutazni Texas-ba egyszer.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

horoszkóp: skorpió

kedvenc étel: grízes tészta

kedvenc ital: Coca- cola

kedvenc szín: fekete, kék, mályva

kedvenc könyv: Stephen King könyvei

kedvenc film: oknyomozós dokumentumfilmek

kedvenc város: Washington

kedvenc vers: Aranyosi Ervin: Egy cica vallomása

Aranyosi Ervin: Egy cica vallomása

Így nézek rád, és ez már szerelem.
Szép a világ, mert itt vagy te velem,
s elviseled sok apró rosszaságom,
türelmes vagy, s a legjobb a világon!
Vágyom kezed, hogy újra megérintsen,
boldogabb perc az én számomra nincsen.
Lelkem dorombol és hozzád bújok én,
hallgasd és érezd, ez az örömzeném.
Így nézek rád, szívemben áhítat,
lenyűgözöl, s a lelked átitat.
Raboddá tettél, s mégis szabad vagyok,
szívedben én is kedves nyomot hagyok.
Így nézek rád…

Március havi névjegykártya rovatunkban Humpók Ferencnével ismerkedhetnek meg. Ibolya Papkeszi településen lát el gondozási feladatokat. De nem is akárhogy.

Ibolya 2022 szeptemberétől már nyugdíj mellett dolgozik a falu idős lakóiért. Ám ez ne tévesszen meg senkit. Hihetetlen lendülettel, energiával, töretlen jókedvvel segíti a falut. A mindig rendkívül csinos, fiatalos, kiegyensúlyozott, határozott és figyelmes kolléganőnk kerékpárjával járja a falu utcáit, és feladatai ellátása mellett mindenkihez van egy jó szava. Nincs olyan lakója a településnek, aki ne ismerné őt. Amellett, hogy feleség, anya, nagymama és dolgozó asszony, a település alpolgármestere és önkéntes, tartalékos katona.

Ismerkedjenek meg vele kicsit közelebbről is!

Hogy indult az éved, Ibolya?

Szerencsére jól indult. Az elmúlt napok hideg időjárása miatt féltettem a kis időseimet.

( A beszélgetésre február 8-án került sor, amikor is nagy hidegek voltak, és az azt megelőző hétvégén a hideg idő mellett, országosan olyan erős szél és vihar volt, ami miatt Papkeszin is órákig áramkimaradás volt. )

Mindig azon vagyok, hogy mindenük meglegyen. Tüzelő, étel, legyenek az állapotukhoz képest jól, egészségesek legyenek.

Az ünnepek alatt is sikerült nagyon jól megoldani az ellátásukat, az étkeztetésüket, így zökkenőmentes volt az a pár nap is.

Ennek nagyon örülök, bár nem is gondolnám rólad, hogy a váratlan helyzetekben nem találnál megoldást a problémákra. Nagyon tapasztalt, talpraesett ember vagy.

Ennyi év tapasztalattal a hátam mögött már valóban könnyen megoldok mindent. Persze voltak korábban nehezebb időszakok is, amelyekben helyt kellett állni. És az is egy egészen más időszak, amikor fekvőbetegeket kell ellátnom. De minden helyzetben feltalálom magam.

Említetted az imént, hogy sok éve már, hogy feladatot látsz el. Mióta?

Negyven éve, már negyven éve. 

Jól emlékszem, hogy már nyugdíj mellett teszed a dolgod?

Igen, jól tudod. Szeptember 2.-a óta vagyok nyugdíjas. De még szeretnék dolgozni. Az idei évben még biztosan dolgozni fogok, és a következő évben is, aztán majd meglátjuk, hogy a 2025-ös év mit tartogat.

Mesélj egy kicsit arról, hogy az említett 40 éved hogy alakult? Mióta dolgozol szociális területen?

1985 óta dolgozom a szociális szférában, előtte Debrecenben dolgoztam a klinikán, kisgyermek gondozó voltam a szülészeten. Ott másfél évet töltöttem el.

1982-ben mentem férjhez, akkor kerültem Papkeszire. Azóta itt élek. Egy évig a papírgyárban is dolgoztam, ott anyagmozgató, kiadó, bevételező voltam.

Aztán jött a lehetőség, hogy a faluban dolgozzak. Akkoriban lett kötelező feladat az idősek gondozása, és az önkormányzatnál akkor dolgozó rendkívül kedves hölgy a háziorvossal együtt felkért, hogy vállaljam el a munkát. Nagy örömmel fogadtam a felkérést, azóta teszem a dolgom.

A Gondos Panni Szociális Központba pedig akkor kerültem át, amikor a kistérségek megszűntek.

Nagyon szeretem a munkám, szeretem ezt csinálni. Annak ellenére szeretem, hogy időnként nagyon nehéz és nem éppen egy hálás feladat. Volt idő, amikor hallottam innen-onnan, hogy „Milyen egyszerű a dolgod! Csak felülsz a biciklire, és mész…” Persze, azt nem látják az emberek, hogy a feladatot egyedül végzi az ember, télen, nyáron, esőben, sárban, hóban, fagyban menni kell.

De azt gondolom, hogy, aki szereteti a munkáját, annak nem akadály.

Volt esetleg olyan időszak, amikor nem egyedül láttad el a gondozási feladatokat?

Mindig egyedül voltam. Sőt volt olyan időszak is, amikor még Vilonyán is voltak ellátottak. Akkoriban délelőtt nagyon igyekeznem kellett, megebédeltettem és utána mentem át a másik faluba. Másfél évig jártam át oda, és a két falu közötti utat kerékpárral jártam meg.

Azt azért meg kell említenem, hogy szabadság ideje alatt természetesen van helyettesítőm, és egy szuper hölgy, aki bevonható bizonyos feladatoknál.

Vajon van olyan ember Papkeszin, aki nem ismer téged?

Nem hiszem, szerintem mindenki ismer. És én is ismerek mindenkit.

A munkatársaink közül, szerintem nagyon sokan nem is tudják rólad, hogy Papkeszi alpolgármestere vagy. Hogy lettél te a „falu második embere”?

Képviselő voltam, amikor 2021 márciusában, az akkori alpolgármesterünk lemondott, azóta töltöm be ezt a tisztséget. Nagyon nagy megtiszteltetés ez nekem, örömmel teszem a dolgom. Szeretném elmondani, hogy nem volt ez annyira egyértelmű, elsőként mást javasoltam erre a feladatra, de végül így alakult, aminek ma már nagyon örülök.

Persze így még több a feladatom, hétvégén is rendelkezésre állok. Fogadom a telefonokat, megyek, ha szükséges. Legutóbb például, a hétvégi vihar miatt nem volt áramszolgáltatás több utcában, emiatt intézkedni kellett. Polgármester úrral, képviselőtársaimmal összefogva megtettünk mindent, amit csak lehetett, hogy mielőbb visszaálljon a rend.

De ez mellett nekem van még egy fontos dolog az életemben, önkéntes vagyok. Öt évre vállaltam feladatot önkéntes, tartalékos katonaként.

Abban az esetben, ha szükség lenne a munkádra, milyen feladatot kellene ellátnod?

Én a lövészethez vagyok beosztva, de ettől függetlenül számos más feladatra is beoszthatnak, vagy akár én magam is választhatok. Választhatnék például egészségügyi feladatokat is, vagy a menekültek érkezéskor is láthattam volna el önkéntes munkát.

4 évvel ezelőtt adódott ez a lehetőség, és úgy éreztem, hogy ez még bennem van. A vállalt öt éves önkéntesség jövőre jár le.

Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról! Annyit tudok csak rólad, hogy Debreceni vagy.

Igen, debreceni vagyok, szegény családba születtem. Anyukám sokáig háztartásbeli volt, édesapám a Tsz-ben dolgozott, állatgondozóként. Otthon is nagy gazdaságunk volt, ahol azért be kellett segíteni a munkába.

Idő közben anyu elment dolgozni, a helyi kertészet gyümölcsösében dolgozott. Akkortól aztán a testvéreimmel tényleg be lettünk fogva az otthoni unkába. Van egy bátyám és egy húgom. A férjem katona volt, amikor megismerkedtünk. Levelezgettünk, ismerkedtünk és szerelem lett belőle.

1982-ben mentem férjhez, és ide költöztem Papkeszire. 1983 márciusában kezdtünk el építkezni, lett egy szép nagy családi házunk. Aztán jöttek a gyerekek. 1984-ben megszületett a lányom, 1986-ban a fiam. Iskoláztattuk őket, igyekeztünk mindent megadni nekik, amit csak tudtunk. A lányom fodrásznak tanult, a fiam bútorasztalos lett. Ma pedig már 5 unokánk van. Közülük három Veszprémben él, kettő pedig Németországban.

A testvéreim a településen maradtak. Apukám három éve hunyt el, anyu pedig múlt évben költözött be egy idősek otthonába. Saját döntése volt, 79 évesen elhatározta, hogy így tesz.

Milyen ember a férjed? Nagyon türelmes és elnéző lehet, hiszen a szakmai elhivatottságod miatt bármikor ugrásra készen állsz, és akár a hétvégéidet is be kell áldoznod a településért.

Ő nagyon jó ember, tényleg türelmes. Mindig azt kérdezi, hogy honnan van ennyi energiám? De soha nem volt ez probléma közöttünk.

Egy igazi ezermester, nagyon sok mindenhez ért. A házfelújítási munkák nagyon nagy részét is ő végezte el. Egy helyi vállalkozónál dolgozik, már nagyon régóta, már 30 éve.

A mezőgazdaság az ő világa, de sokrétű a feladata. 40 éve vagyunk házasok. Hűséges, dolgos, türelmes férfi.

Nem mehetek el az mellett, hogy a közösségi oldaladat lapozgatva, láttam fotókat az utazásaitokról. Nagyon kérlek, beszélj erről egy kicsit, mert nem szokványos kis túrákról, kirándulásokról volt szó.

Fiatalabb korunkban nem igazán volt lehetőségünk utazni. Az akkori életünkbe az nem fért bele. Múlt évben viszont eljutottunk Törökországba. Az ősszel pedig Thaiföldön jártunk.

Mindig féltem a repülőutaktól, de sikerült leküzdenem a félelmem, így a második út már sokkal könnyebb volt. Baráti társasággal utaztunk, ezek amolyan körutazások voltak.

Ha arra kérlek, emelj ki egy-egy  olyan élményt, amely különösen meghatározó volt, akkor mi lenne az?

Kappadókia. Az valami csoda volt, leírhatatlan élmény. Nem volt olyan egyszerű, mert az időjárás közbeszólt. Három napon keresztül készültünk rá, hogy hőlégballonra szálljunk. Keltünk hajnalban, hogy talán aznap összejön, míg végül a hazautazásunk előtti napon sikerült.

Thaiföldön 16 napot töltöttünk, rengeteg élményben volt részünk, de nagyon el is fáradtunk. Voltak napok, amikor a hajnali ébredést követően 400 - 500 km-t utaztunk a következő helyszínig. De nagyon megérte, olyan élményekben volt részünk, amilyenben azelőtt soha. A vasúti piac hihetetlen élmény.

Maga a piac közvetlenül a vasúti síneken vagy azok mellett működik. A vonat érkezése előtt hihetetlen gyorsasággal kapkodják be az árut, és az emberek szétrebbennek, aztán minden másodpercek alatt újraépül.

Lesz folytatás, vannak további utazási terveitek?

Igen, azt tervezzük, hogy lesz folytatás. Szeretnénk idén is, minimum egyszer utazni a csapattal. Az unokaöcsém felel a szervezésért, nagyon jól érti a dolgát, rá bízzuk magunkat.

Még nem beszéltünk róla, hogy mi az idei úti cél, akárhogy alakulhat még. Korábban beszélgettünk Indiáról, majd közösen döntünk idén is.

Visszakanyarodva a hétköznapokhoz, az a kép él bennem rólad, hogy a munkád mellett még a konyhában is nagyon aktív vagy és szuper háziasszony. Nem gondoltam rosszul ugye?

Szeretek gondoskodni a családról, igen. Szinte minden hétvégét nálunk töltik az unokák, ilyenkor csak nekik kedveskedem, de az ünnepeket is nagyon szeretem. Ilyenkor sütök, főzök. Szeretem, ha nálam töltik az ünnepeket. Ellátom őket minden finomsággal, szeretek kipróbálni új recepteket is.

Hogy pihensz? Pihensz egyáltalán?

A téli időszakban, amikor tényleg nagyon hideg van, és fagy, akkor bajban vagyok, mert nem igen tudok odakinn aktívan tevékenykedni. De, általában ameddig csak lehet, szépítgetjük a környezetünket. Ebben örömömet is lelem, nem csak munkának tekintem. Szeretem, ha minden rendezett, szép. Imádom a házat és a kertet gondozni.

A hétköznapok a munka után délután is mosással, vasalással, főzéssel telnek. Este, este marad egy kis idő pihenni. Olyankor megnézek két sorozatot, és 10-11 körül van vége a napnak.

Köszönöm szépen a beszélgetést! Nagyon jól éreztem magam, gyorsan elszállt az idő a beszélgetésünk ideje alatt.

horoszkóp:  ikrek

kedvenc étel: székelykáposzta, sütemények (édes, sós egyaránt)

kedvenc ital: tonik

kedvenc szín: élénk, világos színek

kedvenc város: Veszprém

kedvenc vers: családról szóló versek

Aranyosi Ervin: Angyali gondolatok…

Nézem a sok embert, valamit keresnek!

Ám nincs eredménye, amíg nem szeretnek!

Hiába a sok dísz, gazdag, szép ajándék,

mikor más célt szolgál, mögöttük a szándék.

Pénzben mért szeretet, anyagias vágyak,

görbe tükrei egy eltorzult világnak.

A mosoly, az öröm, egymás ölelése,

– önző világunkban, vajon nem kevés-e?

Vajon hová bújt el az igazi érték,

a szív gazdagságát, sosem pénzben mérték.

A szeretetet kéne végre megtalálni,

szebb világban élve boldogokká válni!

Figyelmet és időt kéne többet adni,

minden körülményben embernek maradni!

SZÍNES ÉLETTERVEK TELEPORTÁLÁSSAL

 Aki egyszerre látja az élet szomorú és napos oldalát is, annak talán, - az élet közepén járva,- örömképessége, humora és dinamizmusa is megmaradhat. Munkatársunk ilyen. Az ő életében is,- mint mindenkiében,- voltak, vannak és lesznek nehéz és vidám pillanatok egyaránt. A pályaválasztás is érdekes változatokat mutat, de a napi életvezetés, a kamasz fiúk nevelése, a családi életben megjelenő különböző kulturális minták összehangolása teszi színessé életét. Érdekes olvasmány lesz. Ismerjék meg kollégánkat, SZALAY KRISZTINÁT, akivel Czulák Henrietta beszélgetett.

Kedves Kriszta! A családsegítő kollégák közül te vagy az egyik legrégebben itt dolgozó munkatársunk. Hogyan kerültél ide, mi a kitartásod titka?

Mielőtt a Gondos Pannihoz kerültem Herenden dolgoztam határozott idejű munkaviszonyban. Tudtam, hogy a szerződésem 2013. júniusában lejár, ezért április körül beadtam a pályázatomat az intézménybe, melyet akkori nevén Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központnak hívtak. Nem sokkal később behívtak állásinterjúra. Az állásinterjút úgy éltem meg, mintha államvizsgáztam volna. Három felől záporoztak felém a kérdések. Jól megizzasztottak. Pár hét múlva értesítettek, hogy megfeleltem és várnak szeretettel. A „Gondos Pannis” utam 2013. június 7-én kezdődött. Az elmúlt 10 év elég hullámzó volt. Voltak nagyon jó évek, tele pályázatokkal, projektekkel és voltak hullámvölgyek, nehéz, megoldásra váró esetekkel.

Összességében a munkahelyi atmoszférának, feltételeknek, vezetői hozzáállásnak, valamint a közvetlen munkatársaknak köszönhetően dolgozom még mindig itt.

Hogyan kerültél a szociális pályára?

Véletlen választás miatt. Győrben a főiskolán művelődésszervező szakon szerettem volna továbbtanulni, de ez a szak párban indult a szociálpedagógiával. Erre jelentkeztem, erre vettek fel, így kezdtem el tanulni szociálpedagógiát is.

A második évben abba akartam hagyni a szociálpedagógia szakot, mert a győri hajléktalanszállón tett intézménylátogatás annyira megviselt lelkileg, hogy úgy éreztem hosszútávon nem lennék képes ilyen munkakörben dolgozni. Végül tanáraim meggyőztek arról, hogy ez csak egy szelete a szociális munkának és többféle, hozzám illő választási lehetőségem is van.

A diploma megszerzése után először művelődésszervezőként dolgoztam, majd egy véletlennek köszönhetően lehetőségem nyílt a másik végzettségemnek megfelelő munkát vállalni. A szociális pályám 2012-ben kezdődött Herenden.

A munkád melyik részét szereted a legjobban?

A kollégák tudják rólam, hogy nekem a nyár a munkában a feltöltődés időszaka. Nagyon szeretek táborokat szervezni és lebonyolítani, mert ilyenkor gyerekek közt lehetek. A táborozók nagy része évről-évre visszajár, ezért már tisztában vagyunk az igényeikkel és kívánságaikkal. A programokat is ezekhez az igényekhez igazítjuk.

Tavaly nyáron először ottalvós táborban vettünk részt a felső tagozatosokkal. Zánkára nyertünk pályázatot és feledhetetlen egy hetet töltöttünk el együtt. A „klasszikus családsegítői munkában” az ügyféllel való személyes kapcsolattartás családlátogatási formáját szeretem a legjobban. Véleményem szerint a család a természetes közegében könnyebben megnyílik, és a szakember is jobban megismeri a család mindennapjait. Emellett szeretem ismereteimet bővíteni, ezért szívesen veszek részt szakmai továbbképzéseken. 

Miben fejlődnél leginkább?

Az idei „bakancslistám” első pontja a halogatás elengedése. Tudom magamról, hogy a tőlem távol álló feladatokat hajlamos vagyok elodázni, tolom magam előtt folyamatosan. A halogatás a magánéletemre jellemző. Szeretném ezt innen kisöpörni.

A munkámban azt tapasztalom, hogy az ügytípus sokat változott az elmúlt 10 év során. A főiskolán tanultakat nem minden esetben tudjuk alkalmazni a speciális esetekben, ezért szívesen veszek részt szakmai továbbképzéseken.

Gyerekkorod melyik részére emlékszel vissza szívesen?

Az általános iskolai éveimre szívesen emlékszem vissza. Minden délutánt a Gyermekek Házában töltöttem. Jártam kerámia-, tűzzománc szakkörre, néptáncra és mazsorettre. Ezek közül a mazsorett volt a kedvencem, amit 8 éven keresztül kitartóan űztem és jártam fellépésekre. A mazsorettnek köszönhetően kétszer külföldön – Olaszországban és Németországban - is vendégszerepeltünk.

Gimnáziumi éveimből arra emlékszem vissza szívesen, amikor egy csereüdültetésnek köszönhetően eljutottam Franciaországba, ahol felejthetetlen két hetet töltöttem egy családnál, bejártuk az egész országot.

Megosztanál velünk pár gondolatot a családodról is?

Van két kamasz fiam. Férjem tunéziai származású. Ő teljesen más világnézetű országból jött. A két eltérő kultúrát próbáljuk itt Magyarországon összecsiszolni immár 9 éve.

Otthonunkban a gasztronómia területén abszolút a tunéziai ízvilág érvényesül. Minden más területen viszont férjem alkalmazkodik a magyar szokásokhoz és hagyományokhoz. Megtartjuk a Karácsonyt, a Húsvétot, a szülinapokat, amiket ők egyáltalán nem ünnepelnek.

Férjem családjával telefonon tartjuk a kapcsolatot, általában heti rendszerességgel. Terveink között szerepel, hogy valamelyik nyári szünetben meglátogatjuk a tunéziai rokonokat, mint már korábban is.

Tudom, hogy a tél a kedvenc évszakod. Mindig nagyon várod az első hóesést (ami évről évre várat magára). Meddig mész el, hogy lássál havat?

Nyáron születtem, ennek ellenére valóban a kedvenc évszakom a tél. Nagyon szeretem a havat, a hóesést és a havas hegycsúcsokat. Minden évben egy hétvégét szánok arra, hogy a kedvenc alpesi városomba ellátogassak. Ilyenkor órákig tudom csodálni a hófedte tájat. Az idei télen még nem voltam, februárra tervezem az utazást.

Ha különleges képességgel rendelkezhetnél, akkor mit választanál?

Teleportálni szeretnék, mert nagyon szeretek utazni, világot látni. Ezzel a képességgel mindenhol egy pillanat alatt ott lehetnék. Ugyan Balatonalmádiban élek, de az iskola miatt mindennapjaimban is sokat utazom Veszprém és Balatonalmádi között, ami elég sok időt vesz igénybe. A megtakarított időt a családomra fordíthatnám. 

Köszönöm az interjút!

 Bulvár:

                 horoszkóp: Rák

                 kedvenc étel: rakott krumpli

                 kedvenc ital: Coca-cola

                 kedvenc szín: zöld

                 kedvenc film: Szerelmünk lapjai

                 kedvenc zene: Vivaldi: Négy évszak

                 kedvenc város: Isztambul

                 kedvenc vers: Varró Dániel: Madárhatározó

Varró Dániel: Badar madárhatározó

– Tizenhárom szép madár –

Szép madár a bölömbika,

elbődül, ha fülön bököm.

Mert nem túl nagy öröm neki.

Szép madár a bölömbika.

Szép madár a szalakóta,

ám fölöttébb kelekótya.

Nem pisilt már hetek óta,

szép madár a szalakóta.

Szép madár a süvöltő,

nem volt soha tüzoltó.

Buszvezető se volt ő,

szép madár a süvöltő.

Szép madár a kenderike,

fészket rakni nem mer ide.

Tudja, hogy kipenderitem,

szép madár a kenderike.

Szép madár a lappantyú,

amíg föl nem robbantjuk.

Azután már roppant csúf,

szép madár a lappantyú.

Szép madár a vörösbegy,

nincsen rajta fölösleg.

Kedvence a rumos meggy,

szép madár a vörösbegy.

Szép madár a széki lile,

saját fészkét székeli le.

Ha kipurcan, béke vele,

szép madár a széki lile.

Szép madár a hantmadár,

csak ha meghal, randa már.

Egyszer élünk, nemdebár?

Szép madár a hantmadár.

Szép madár a bakcsó,

kedvence a habcsók.

Vett egy egész zacskót,

szép madár a bakcsó.

Szép madár a fekete harkály,

piros sityak, fekete altáj.

Az orrodban sohase turkálj!

Szép madár a fekete harkály.

Szép madár a vörös vércse,

rákapott a söröcskére.

Italozgat röhögcsélve,

szép madár a vörös vércse.

Szép madár a csuszka,

kimondottan guszta.

Rákakált a buszra,

szép madár a csuszka.

Szép madár a kerceréce,

vágd kupán a logarléccel!

Minek a sok hercehurca?

Szép madár a kerceréce.

KIVÁLÓ SPORTLÖVŐBŐL ELHIVATOTT GONDOZÓ

Ünnepi, decemberi névjegykártyánkat SZILVÁSINÉ KURBEL ERZSÉBET nyújtja át, aki intézményünk egyik ápoló-gondozó munkatársa és BALATONFŰZFŐN házi segítségnyújtás keretében segíti idős ellátottjait.

Erzsike múlt hónapban, szakmai munkája elismeréséül BALATONFŰZFŐ VÁROS SEGÍTŐ KEZEK DÍJÁT vehette át. A díjat Balatonfűzfő Város Önkormányzata alapította, és elsőként munkatársunknak ítélte. Az elismerést ünnepélyes keretek között, a szociális munka napja alkalmából SZANYI SZILVIA polgármester és a Képviselő testület tagjai adták át számára. Nagy büszkeség ez nekünk.

Így aztán adta magát, hogy e jeles eseményhez kapcsolódóan ő legyen a soron következő, akit közelebbről is megismerhetnek olvasóink.

A csendes, visszafogott, mindig kiszámítható Erzsikéről kevesen tudják, hogy igazán jól a természetben, kutyái társaságában érzi jól magát. Kiemelkedő lövész volt és válogatott kerettag.

Nagyon szerény, kerüli a feltűnést. Nem számított a díjra, így valóban nagy meglepetés érte őt múlt hónapban.

Kulisszatitokként eláruljuk, hogy a beszélgetés idején többször is elérzékenyült. Az interjút Nagyné László Zsanett készítette. 

Kedves Erzsike! Mivel személyesen még nem volt rá alkalmam, ezért a beszélgetésünk elején szeretnék neked gratulálni. Szívből örülök a sikerednek, igazán megérdemelted. Mivel volt szerencsém dolgozni veled a Balatonfűzfői részlegünkön, tudom, hogy mennyire lelkiismeretes, megbízható, következetes és jól képzett szakember vagy.

Őszintén érdekel, hogy mit érzel most, miután átvehetted ezt a díjat. Mit jelent ez számodra?

Köszönöm szépen!

Nem számítottam rá. Amikor az ünnepség volt, sorban kapták a kollégák az elismerő okleveleket. Már úgy látszott, hogy én kimaradtam a névsorból, a mellettem ülő jelezte is, hogy ez így nem jó, szólni kellene. Én meg csak csitítgattam, hogy nem kell szólni. Nagyon meglepődtem, hogy végül a díjat én kaptam meg. Pláne azért, mert szerintem mindenki nagyon megérdemelte volna. Mindenki teszi a dolgát, elvégzi a munkáját. De nem tagadom, hogy nagyon jól esett az elismerés, nagy meglepetés volt ez számomra. Ez biztosan látszott is rajtam.

Aztán az ember visszaáll a mindennapokba, és minden ugyanúgy zajlik tovább. Teszem a dolgom, mint azelőtt.

Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Milyen szakmát választottál magadnak annak idején?

Mikortól volt sejthető, hogy közöd lesz az idősellátáshoz, vagy egészen más volt az irány? 

Fiatal korom óta sportoltam Veszprémben, ezért az általános iskola elvégzése után is itt folytattam tanulmányaim. Az általános iskolában jó négyes átlagom volt, ezért javasolták, hogy mindenképpen olyan iskolát válasszak, ahol a szakma mellett érettségit is kapok majd. 1982-ben végeztem el a Kállai Egészségügyi Szakközépiskolát. Akkor indultam el ezen a pályán.

Első munkahelyem sportállás volt, ezért az egészségügyhöz kapcsolódó statisztikai feladatok elvégzése lett a feladatom.

A sportkarrierem végén nem az egészségügy irányába indultam el, hanem a Skála főpénztárosaként folytattam. Ez vicces volt, mert gyakorlatilag megláttam egy hirdetést, bementem az épületbe, és jelentkeztem a főpénztárosi pozícióra, ahova fel is vettek. Nagyon jó csapatunk volt, a későbbi férjem egy emelettel felettem dolgozott, ott ismerkedtünk meg, nagyon szuper hely volt.

Amikor megszűnt, voltak kisebb kitérések az életemben, többek között voltam gyári munkás is, de aztán visszakanyarodtam a szakmámhoz, és a szociális szférában helyezkedtem el.

A peremartoni idősek otthonában kezdtem újra. Itt jól éreztem magam és olyan barátságok szövődtek ott, amik a mai napig is tartanak.

Peremartonban 10 évig dolgoztam. Ezután a veszprémi kórház belgyógyászati osztályán folytattam nővérként, eredeti végzettségemnek megfelelő munkakörben. Még ma is azt mondom, hogy az ott dolgozó nővérek előtt le a kalappal, nagyon kemény munkát végeznek.

A kórházi munka után a Támasz Idősek Otthonában dolgoztam. Végül 2014-ben jöttem ide, azóta vagyok Gondos Pannis, Fűzfőn segítem az időseket.

Kérlek, meséld el nekem az egyik, bármilyen szempontból különleges emléked, ami az intézményhez kötődik! Akár vicces, szomorkás. Esetleg neked boldogságot okozott, vagy szakmailag kihívást jelentő történet.

Nagyon örültem, amikor pár éve az intézmény vezetőségétől az év végén kiosztásra kerülő könyvjutalmat én kaptam, ami egy pszichológiai témájú könyv volt, amit egyébként nagyon szeretek.

Ehhez hozzásegített a korábbi munkahelyeimen szerzett tapasztalat. Az az elismerés is nagyon meglepett akkor, nagyon örültem neki.

De ez nem csak az én érdemem, mert ez a csapat nélkül nem történhetett volna meg. Valdner Veronika, a csoportvezetőm és azok a munkatársak, akik velem dolgoztak és dolgoznak, sokat segítenek a mindennapokban. Mindig ott vannak és mindenben segítenek, ha szükségem van rá.

Sokan nem tudják rólad, hogy a csendes, visszahúzódó éned mellett rendkívül jó humorod van, és nagyon határozott nő vagy. A határozottságod révén a nem szokványos hobbid jut eszembe. Lövészkedtél, ha jól tudom.  

Igen, jól emlékszel. Sok sportágat kipróbáltam, de ami igazán megfogott az a lövészet volt. Ennek a története még az óvodás éveimhez kanyarodik vissza, a serdülőkkel foglalkozó edzőt akkor ismertem meg. Ő szerettette meg velem ezt a sportágat.

Az életem része volt a középiskolai tanulmányaim végéig, válogatott kerettag voltam. Végül a szerelem miatt hagytam abba.

Ha visszamehetnék az időben, és a sportágban tevékenykedhetnék, akkor szívesen foglalkoznék serdülőkkel. Több vizsgát is letettem a sportág működésével kapcsolatban, de sajnos az edzői végzettségem hiányzik és mára már a lövészklub is megszűnt.

Olyan sok mindent kaptam fiatalon attól az embertől, aki a serdülő csapattal foglalkozott, amit az ember továbbadna (Erzsike elérzékenyül a beszélgetés közben). Sokat tanultam tőle, nagyon nagy tudása volt, jó módszerei voltak, amik még ma is helytállnának.

Ez egy nem túl látványos sportág, és nem sokan maradnak meg benne, pontosan ezért az edző személye, személyisége nagyon meghatározó. Én őt ezért szerettem.

Mesélsz egy kicsit a családodról?

Kétszer mentem férjhez, így vannak fogadott és saját gyermekeim is, de mindegyiket sajátként kezelem.

3 fiam és egy lányom van. Laci, Gergő, Norbi és Timi.

Néhány éve már nagymama is vagyok, két unokám van, akik 4 és 6 évesek.

Van két kutyánk, akiket a szőrös gyerekeinkként emleget a lányom. Ők is családtagok és úgy is gondoskodunk róluk. Sokszor mondom, hogy szívesen lennék kutya nálunk.

Mi jelent számodra pihenést, kikapcsolódást?

Az egyik kedvenc időtöltésem a természetjárás a kutyáinkkal. Ez nekem a felüdülés, a tényleges nyugalom.

Olyankor csak a kutyákra figyelek, teljesen ki tudok kapcsolni, elfeledtetnek mindent.

Milyen terveid vannak a következő években?

A mostani szabályok, számítások szerint 2024 második felétől nyugdíjba mehetek, szeretnék is élni a lehetőséggel. Készülök rá, de nem csak én, hanem a családom is.

Sok minden mással szeretnék foglalkozni. Nagy a házhoz tartozó terület, amit szeretek gondozni.

Az pedig, még a jövő zenéje, hogy mellette vállalok-e munkát. Ennyire még nem gondolkozom előre. Amiben már most is biztos vagyok, az az, hogy több időm jut majd a kutyákra, családra és a barátokra, amit nagyon várok.

Hogy telik majd a karácsonyotok? Belefér egy kis pihenés is az ünnepek közötti napokba?

Már elkezdtük az otthoni díszítést, az ajándékvásárlások is folyamatban vannak.

Felváltva dolgozunk majd a kolléganőmmel, Jutkával, úgyhogy lesz egy kis pihenés is. Az otthoni feladatokat pedig a lányommal meg tudom osztani, aki finom süteményeket és ételeket készít.

Az időt a családommal fogom tölteni.

Utolsó kérdésem, ha lenne három kívánságod, mit kívánnál?

Nincs olyan, amire most vágyom. Élem az életem, elégedett vagyok. Olyan dolgokat tapasztalhattam meg az életem során, amit nem sokan. Olyan ismeretségekre és kapcsolatokra tettem szert, amik a legnehezebb időszakokon is átsegítettek.

Ez szép zárszó lett. Köszönöm a beszélgetést, Erzsike! Örülök a megtisztelő feladatnak.

Legyen szép ünnepetek!

 Bulvár:

               horoszkóp: nyilas

               kedvenc étel: nincs kedvencem

               kedvenc ital: bármi, ami nem alkoholos

               kedvenc szín: fekete

               kedvenc város: Komló

               kedvenc vers: József Attila Mama

József Attila: MAMA

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

1934 október

RÓZSA NYÍLT A PATAK PARTJÁN

 Olyan tartalmas és boldog gyermekkor után, amelyet mi már el sem tudunk képzelni, folytatásként kibontakozik előttünk egy tartalmas és boldog élet. Virág nyílt a patak partján. Mozgalmas, cselekvő, értékes és kreatív munkát, boldog, nagy családot hozott munkatársunk számára az élet. Milyen jó és örömteli ilyen történetet leírni. (Reméljük az olvasás is ilyen lesz) Ezt az örömöt kívánjuk Önöknek is interjúalanyunk, Kalmár Lajosné megismerése kapcsán! Rózsával Czulák Henrietta készített interjút.

Kedves Rózsa! Már én is hét éve dolgozom az intézményben, te pedig még régebb óta, ennek ellenére sajnos, nagyon keveset tudok rólad. Megosztanád velünk, hogy mióta dolgozol az intézménynél és milyen munkakörben?

2007. óta dolgozom az intézménynél. Előző év végén a Felsőörs önkormányzata pályázatot írt ki az Idősek klubjának vezetésére. Számos jelentkező akadt, azonban csupán két személy iskolai végzettsége felelt meg a pályázatban előírt követelményeknek. Rám esett a választás, én lettem a klub vezetője. A klub ezt követően a több ellátással együtt az almádi intézménybe tagozódott be, így kerültem a Központba. Nagyon aktívan telt az elmúlt időszak. 2013-ban mentem nyugdíjba, de itt maradtam az intézmény kötelékében. Ha szabadság, vagy betegség miatt szükség van rám, a mai napig én helyettesítek, illetve segítem a közösségi programok lebonyolítását. Jelenleg a szociális étkeztetés szervezésével, adminisztrációjával bíztak meg, így napi szinten tudom támogatni az idősek klubja munkáját is.

Nyugdíjas éveid aktívan telnek, látom, hogy nagyon pörgős vagy…

Nem is tudnám elképzelni otthon ülve az életet. Aktívan részt veszek a falu közösségi életében is. A Nők Felsőörsért Egyesület (NÖFE) 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy a helyi közösségi kapcsolatokat, tradíciókat, értékeket ápoljuk, a közösségi életet formáljuk, javítsuk. Az Egyesület vezetőségi tagja vagyok, éves szinten 4-5 település szintű rendezvényt szervezünk és bonyolítunk le úgy, mint:

• Fánkfarsang februárban
• Ízutazás júniusban
• Szüreti mulatság és betakarítási ünnep októberben
• Liba nap novemberben
• Mikulás vonat decemberben

Beszélnél nekünk néhány programról?

Valamennyi program, nyitott, meghirdetett, a nem felsőörsi lakosok is részt vehetnek rajta. A rendezvényeket a NÖFE szervezi minden évben, mely számos előkészületet igényel. Novemberben a Liba napon libacombot sütünk a Civilház kemencéjében, melyet előző nap bepácolunk. Az ízletes sültet hagymás tört burgonyával és párolt lila káposztával kínáljuk. 16-17 fős lelkes csapat nagyon odaadó munkájának köszönhető a program sikeres megvalósulása. Egy liba napi rendezvény alkalmával akár 160-170 adag étel is elfogy. Sajnos az idei évben a takarékosság miatt ez a program elmarad, de a decemberi Mikulás vonat ismételten elindul. Erre az alkalomra 200-220 mikulás csomagot szoktunk összeállítani a gyerekeknek, melyet maga a Mikulás oszt szét nekik, miközben a vonat minden kisgyermeket körbe visz Felsőörsön.

Minden programnak hagyománya van, a lakosság szívesen veszt rész ezeken, sőt várják is azokat.

Hogyan kerültél a szociális pályára?

Annak idején a Dégi Gyermekotthonban kezdtem gyermekfelügyelőként. A tanórákon kívül vigyáztam a gyerekekre. Ezt követően a vendéglátásban helyezkedtem el pultosként, de 15 év alatt voltam könyvelő, leltáros, üzemadminisztrátor is.

A vendéglátásban a hétvégi és a késő esti munkát meguntam, ezért felhagytam vele. Munkanélküliként regisztráltam. Jókor voltam jó helyen, ugyanis ekkor indult Veszprémben a Munkaügyi Központ szervezésében a szociális gondozó és ápoló képzés. 49-évesen elkezdtem járni egy kétéves nappali képzésre. Ez az időszak életem egyik legszebb korszaka volt. A tanulmányok befejezése után rögtön nem tudtam elhelyezkedni, ezért óvodában, iskolában dolgoztam kisegítőként. Majd 2006-ban jött a fordulat, amikor az Idősek klubja működtetésére a helyi önkormányzat pályázatot írt ki. Így kerültem az akkori nevén Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központba Idősek klubja klubmunkatársnak.

Manapság könnyen váltunk munkahelyet, a szociális pályán még nagyobb a fluktuáció…. Ennek ellenére te itt maradtál…

Igen, annak ellenére, hogy általában 5 évente munkahelyet és szakmát is váltottam, a Gondos Panni Szociális Központban dolgoztam a leghosszabb ideig, 15 évig. Innen is mentem nyugdíjba. Nagyon szerettem ezt a munkakört, mert nagyon változatos. Minden ember más, és ez mindig más helyzetet teremtett nap, mint nap Emberekkel szeretek foglalkozni, beszélgetni. Kollégáimmal nagyon jó kapcsolatot ápolunk, tiszteljük és szeretjük egymást. Vezetőimtől is sok támogatást kaptam egy-egy klubprogram megvalósításában.

Ennyi programszervezés és -lebonyolítás mellett hogy jut idő a családodra is? Úgy tudom elég nagy a család.

Valóban! Van két gyermekem, egy lányom és egy fiam. Mindegyik gyerekemnél született 4-4 unokám, összesen 5 fiú és 3 lány.

A lányomék Gyenesdiáson élnek, ott van egy cukrász üzemük és cukrászdájuk. A sütemény a családi összejöveteleken mindig biztosított.  A fiamék a szomszédunkban laknak, velük naponta találkozunk. A „klasszikus nagycsalád” sajnos egyre ritkábban tud összejönni. Egy évben egyszer, karácsonykor nálunk vagyunk együtt mindannyian, gyerekek, unokák, dédunokák. Napokkal az ünnep előtt nekilátok főzni. Ilyenkor legalább 18 fő üli körbe a karácsonyi asztalt.

A gyermekkorodat is Dégen töltötted. Mesélj róla!

Csodálatos gyerekkorom volt. Dégen nőttem fel, patakparton, erdő mellett laktunk. Nyáron úszni lehetett a patakban, télen korcsolyázni, szánkózni. Az erdő volt a mi játszóterünk. Sosem unatkoztunk. Ma már sajnos csak a temetőbe járunk Dégre havonta, kéthavonta.

Férjedre is azért jut időd?

A férjemmel vasárnapi kulturális program keretében várakat, várromokat nézünk. A Dunántúli várakat, várromokat jártuk eddig végig, legutóbb Szigligeten jártunk. Legközelebb szeretnénk messzebb eljutni, a Duna-Tisza közére, illetve az Északi-középhegységben a Füzéri Várat szeretnék megnézni.

Mi motivál téged?

Nehezen tudok megülni, ha otthon vagyok, akkor is tevékenykedek, szeretek közösségben lenni, beszélgetni. Otthon sudokuzok, vagy egy szórakoztató könyvet olvasok. Engem az aktív pihenés, ami kikapcsol. „Mindennek rendelt ideje van”!–ez a Bibliai idézet a mottóm. Nem kell túl görcsölni a dolgokat, valahogy úgyis lesz. E szerint élem az életem is.

Hogy látod magad 5 év múlva?

Egészséges szeretnék maradni. Még több dédunokát szeretnék. Erre talán lesz is esély, ugyanis még egy unokám megnősül. Szeretnék az Egyesület munkájában még sokáig részt venni és szeretném, ha a Gondos Panni Szociális Központ is minél tovább számítana rám. Csoportvezetőnkkel, Rencsevics Mihályné, Zsuzsával nagyon megértjük egymást, egy hullámhosszon vagyunk. Ildikóra, az intézményvezetőre is mindig számíthatok. Úgy érzem, ez egy jó kis csapat!

Köszönöm az interjút!

Bulvár:

             horoszkóp:                 Vízöntő

             kedvenc étel:             saját fejlesztésű, újragondolt norvég sertésszelet

             kedvenc ital:              száraz rosé

             kedvenc szín:             kék

             kedvenc film:             Életrevalók, A Kilimandzsáró hava

             kedvenc zene:            70-80’ -as évek slágerei

            kedvenc város:          Veszprém

            kedvenc vers:            Radnóti: Nem tudhatom, kortársak közül Aranyosi Ervin versei

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

                (1944. január 17.)