A DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ KERTJE

 A cím elolvasása után mindannyiunknak eszébe juthat a régi magyar szólás, ki a virágot szereti… A kertről pedig a sokszínűség, mert a virágok is ezerfélék. Némelyik korán nyílik, némelyik később, némelyik sokáig ontja az illatát, van, amelyik pedig nem az illatával hódít. GUTI PÉTERNÉ, MARCSI munkatársunk kertje is sokszínű.

Marcsi Litéren dolgozik gondozónőként, jelenleg 6 idős embert látogat naponta.

Ismerkedjenek meg vele!

Az interjút Valdner Veronika készítette

Hogyan telik egy heted az idősekkel?

Hétvége felé kicsit fáradt vagyok. Szinte minden hét pörgősen telik, a szokásos feladatokkal, bevásárlással, csekkfeladással, takarítással, ebédnél való segítségnyújtással, a rossz kedvek elűzésével. Nincs két egyforma nap, minden reggel új kihívásokkal indul. Munkám során próbálom a szomorúságot vidámsággá, mosollyá varázsolni, kinek aktuálisan mire van szüksége.

Amit ki tudnék emelni, az az, hogy egyre gyakrabban találkozom időseim körében telefonos átverésekkel, internetes, televíziós cégek ajánlataival, amik kárt okozhatnak és megtévesztik őket. Nem értik, felidegesítik magukat, több esetben kétségbeesve kérnek tanácsot tőlem. Rengeteg átveréssel találkozunk manapság, melyek elsődleges célpontjai pont az idősek. Sok esetben próbálom rávezetni őket, hogy miként tudják ezeket kivédeni. Mindegyikőjük használ mobiltelefont, ki ilyet, ki olyat, internetet már kevesebben, korukból adódóan sok segítséget, odafigyelést igényelnek e téren is.

Röviden összefoglalnád azt, hogy mit is jelent ez a munka, milyenek azok az idős emberek, akikkel napi kapcsolatban vagy Litéren?

Minden ember más, különböző idősekkel találkozom. Amíg nem ismered meg az adott embert, nem tudod, hogyan viszonyulj hozzá. Ehhez nem elég 1-2 nap, ehhez több időre van szükség. A gondozásom alatt álló idősek közül vannak, akik csak a konkrét gondozási, ápolási tevékenységeket kérik tőlem, de van olyan, akivel szorosabb kapcsolatot alakítottam ki, hiszen mindenki más mértékben enged közel magához.

Tapasztalataim szerint rengeteg figyelmet, megértést és nem utolsó sorban türelmet igényelnek az ellátottjaim. Munkámban egy kicsit érteni kell mindenhez (a villanykapcsolóhoz, a televízióhoz, vagy éppen a kerthez), tudni kell, kinél kell azonnali megoldást találni egy számára sürgős, jelentős kérdésben.

Miben tudsz leginkább segíteni?

Szerencsére igen sok mindenben. A napi dolgokat a végtelenségig lehetne sorolni. Van egy gondozási tervünk aszerint dolgozunk, de ez rugalmasan alakul. Van olyan eset, amikor az intézmény más munkatársát is bevonjuk, vagy háttérszolgáltatásokat biztosítunk.

De bármit is csinálok, alapvetően az motivál, hogy egy kis örömet, vidámságot vigyek az életükbe, hogy kizökkentsem őket a napi rosszkedvükből és megmutassam nekik, hogy a napnak még van örömteli oldala.

Jó, hogy említed, hogy a segítő szakmában sok szépség van....

Igen, ezek gyakran csak apró sikerélmények, de számukra és számunkra is nagyon fontosak. Az elégedett, boldog mosoly nagyon előrevisz engem is a mindennapok során. Azok az idősek, akik önállóan nem tudják a gondjaikat megoldani, vagy nincs rá lehetőségük, hogy szükségleteiket kielégítsék, a megoldást tőlünk várják és remélhetőleg meg is kapják.

Mióta dolgozol szociális területen? Korábban mivel foglalkoztál?

2019 óta dolgozom a Gondos Panni Szociális Központban. Szülők, nagyszülők által mindig is része volt a törődés az életemnek.1986-ban végeztem Balatonfüreden a Széchenyi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskolában dísznövénykertészként. 1986 és 2000 között Balatonfűzfőn a Nitrokémiánál, majd a Papírgyárban dolgoztam a felszámolásig. Ezután volt egy olyan időszaka az életemnek, amikor elsősorban a családra koncentráltam.

Hogyan kerültél hozzánk?

Csoportvezetőm, Rencsevicsné Zsuzsi keresett meg a lehetőséggel. Mivel mindig is része volt az életemnek a törődés, érdekelt a dolog. Korábban több ember ápolását végeztem, illetve több évig egy Down-szindrómás kislánnyal is kapcsolatban álltam.

Mivel szükséges volt a szakirányú végzettség, 2018. szeptemberében elkezdtem a szakiskolát. Az iskola elvégzése alatt jelenlegi kollégáimtól rengeteg támogatást, türelmet kaptam, és sok tapasztalatot szereztem jövőbeni munkámmal kapcsolatban. Ezúton is köszönöm nekik a felém való pozitív hozzáállást és segítséget.

2019. januárjában kezdtem meg a munkát, egy ideig Balatonfűzfőn, majd tavasztól már Litéren.

Mit tartanál fontosnak elmondani magadról?

Ez a három szó jellemez leginkább: családcentrikus, türelmes, visszahúzódó.

Bár toleránsnak is mondtam magam, aki ismer, az tudja, hogy ha valaki nagyon felbosszant, akkor nem vagyok csendes és visszahúzódó.

De ez ritkán fordul elő, a munkámban pedig elképzelhetetlen.

Hogyan tudod feloldani ezt a kis belső ellentétet?

Szakmailag folyamatosan kell és muszáj is fejlődni, mindig adódnak olyan szituációk, amik még nem voltak és nem vagyunk rá felkészülve.

Munkám során, mint az előbb már elmondtam, időseim ebből semmit sem érzékelnek, megpróbálom e reakcióimat megfelelően kezelni az ő környezetükben. Felgyülemlett feszültségemet általában otthon vezetem le, egyedül. Ilyenkor takarítok, vagy kertészkedek, de a Balaton part látványa, férjemmel közös süteményezés, kávézás is pozitív erővel bír minden alkalommal. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy megtanuljuk a felgyülemlett feszültség megfelelő levezetését.

Utaltál már rá, hogy fontos a családi háttér.

Igen. Fűzfőgyártelepen nőttem fel, 6-an voltunk testvérek, én vagyok a legidősebb. Bátyámat, aki féltestvérünk volt és a legidősebb húgomat már elvesztettük. Szüleim már nem élnek. 1987 óta vagyok házas, 1990-ben költöztünk Litérre, ahol 1996-ban vásároltunk egy kertes házat, melyet felújítottunk és azóta is ott élünk. Két férjezett nagylányom van, egy hároméves fiú unokám, Levente és egy lassan két éves lány unokám, Anna. Nagylányom Balatonalmádiban, a kisebbik pedig, akinél a gyermekek vannak, Hajmáskéren él. Itt vannak a közelben, így gyakran, hetente legalább háromszor találkozunk, számíthatunk egymásra. A hétvége minden alkalommal a gyerekeké és a családé.

Hogyan kapcsolódsz ki? Van valami hobbid?

Igen van. A zenehallgatás egybekötve a kertészkedéssel, vagy a takarítással. Nálam a zene központi dolog. Az operán kívül mindent meghallgatok a lakodalmastól a filmzenéig, a könnyűzenétől, a régi slágerekig. A zenén kívül az olvasás játszik még fontos szerepet az életemben. Télen, amikor időm engedi, rengeteget olvasok, szeretek a férjemmel a Balaton parton sétálni, illetve a hétvégi, családdal töltött idő a legfontosabb.

Dísznövénykertész szakmám is van, de azt csak hobbi szinten űzöm otthon. Ha akarnám, sem tudnám komolyabban csinálni, mivel a napi feladatok elvégzése és az otthoni teendők mellett már nem menne. Nagy kertünk van, rengeteg virágot nevelünk, zöldséget, gyümölcsöt termesztünk. A gyerekek sokat vannak velünk a kertben, rengeteg idényjellegű friss zöldséget, gyümölcsöt esznek nap, mint nap.

Hosszabb utazásokat nem szervezünk, inkább 1 napos, rövidebb kirándulásokat iktatunk be férjemmel időközönként. Termálfürdőzünk, elautózunk a Dunakanyarba, vagy Budapestre a Tropicariumba, mindig kitalálunk valamit. Az az idő a miénk.

Bakancslistás terveid vannak?

A közeljövőben szeretnék egy tengerparti nyaralásra eljutni, remélem, mihamarabb sikerül…

Köszönöm szépen a beszélgetést!

horoszkóp: oroszlán

kedvenc étel: gulyásleves, somlói galuska, aranygaluska

kedvenc ital: pezsgő

kedvenc szín: kék

kedvenc város: Eger

kedvenc könyv: Leslie L. Lawrence, Danielle Steel könyvei

kedvenc film: Hair, Meseautó, Star Wars filmek

kedvenc zene: operán kívül minden a hangulatomtól függően

kedvenc vers: nincs

kedvenc virág: nárcisz és jácint

A verset ezúttal mi választottuk Marcsinak, a sok-sok közül...

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,

a fürge diákot

a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.

Csengve, nevetve

kibuggyan a kedve

s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt

tó vize árad,

néma kutakban a víz kibuzog.

Zeng a picinyke

szénfejü cinke

víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka

már kitakarta,

sárga virágját bontja a som.

Fut, fut az áram

a déli sugárban

s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja

napra kacagva

a lomha Marosba csengve siet.

Zeng a csatorna,

zeng a hegy orma,

s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szived?

RECEHORGOLÁS ÉS FUTÓCIPŐ 

Havi névjegykártya rovatunkban Péntek Gáborné kolléganőnkkel ismerkedhetnek meg.

Annamari intézményünk Litéri Idősek Klubjának oszlopos tagja, 33 idős ember ügyes bajos dolgát intézi munkatársként, koordinálja a mindennapokat. Kirándulásokat, előadásokat szervez, klubdélutánt, kreatív kézműves foglalkozásokat tart, túrát vezet. Sosem unatkozik, mindig ˝zizeg˝, alkot valamit, nagyon kreatív, sokoldalú kolléga, aki igazi csapatként „terelgeti” a klubtagokat.

Az interjút Valdner Veronika készítette.

Tudom, hogy mindig készül valami a kezeid között. Most éppen mit alkotsz?

Jelenleg horgolt díszeket, ajándékokat készítek, többek között álomfogókat. Járok egy volt kollégámhoz horgoló klubba Hajmáskérre. Itt mindig új ötletekkel találkozom, amit meg is szeretek valósítani. Az interneten is rengeteg ötletet lehet találni, azokból is válogatok. Gyakran a néniket is bevonom e tevékenységekbe.

Honnan ez a kreativitás?

Nem tudom… mindig is szerettem gyártani valamit. Semmit sem dobok ki, mindig azt nézem, mit lehetne az adott nyersanyagból készíteni. Mindent el is rakok… csoportvezetőm, Zsuzsa nagy „örömére”.

Szeretem a különböző technikákat variálni, folyamatosan fejlesztem magam.

A papírfonás is így jött a képbe. Láttam egy videót róla, kipróbáltam. Tetszett. A néniknek is tetszett. Ez kb. 10 éve volt. Azóta is rendületlenül készítjük a szebbnél szebb használati tárgyakat, ajtókopogtatókat, adventi díszeket, húsvéti koszorúkat, különböző kosarakat, tárolóeszközöket.

Jelenleg az almádi klubtagok is szívesen jönnek elsajátítani a technikát. Mindig próbálok valami újat kitalálni nekik. Korábban kosarat fontunk vesszőből, de nem mindenki bírta, mert ahhoz erő kellett, illetve drága is az alapanyag. Ezért is váltottunk a papírfonásra.

A Litéri Idősek Klubjának munkatársa vagy. Beszélnél kicsit a tevékenységedről, és hogy milyen programokat kínáltok a klubtagok számára?

A hét minden napján megvannak a megszokott programok, amik a havi programfüzetben szerepelnek.

Hétfőn megcsinálom a kötelező adminisztrációt, illetve a szükséges ügyintézési, szervezési tevékenységeket végzem, majd a nénikkel már előkészülünk a következő napi papírfonásra. Keddenként lehetőség van még heti váltásban masszázs és pedikűr igénybevételére, a hét második felében inkább kinti programokat szervezek, kirándulunk, túrázunk, fürdőzünk,  pénteken pedig a hétvége előtti fontosabb ügyeket, feladatokat oldom meg. Előfordul, hogy balesetek (combnyaktörés) utáni gyógytornában is segédkezem. Előadásokat is szervezek, főleg egészségfejlesztéssel, ismeretterjesztéssel kapcsolatban. Ezek nagyon látogatottak. Időseim szeretik a kirándulásokról, utazásokról készült képek bemutatását is, amelyekkel korábbi közös élményeinket elevenítjük fel.

Rengeteget kirándulunk, túrázunk. A túrák általában 3-5 km hosszúak, számukra kivitelezhetőek. A túrázás a közkedvelt programok közé tartozik, a közelmúltban Kővágóörsön voltunk. Nagyon szeretjük a kis Balaton-felvidéki falvakat, nem kell sokat menni, mégis látványosak. Vannak települések, ahova egy évben többször is elutazunk, hogy az évszakok változásával újra láthassuk a szépségeket. Jó kapcsolatot ápolunk a intézményünk balatonalmádi klubjával is, kirándulásinkat általában közösen szervezzük.

A szórakoztató tevékenységeken kívül, természetesen klubtagjaink lelki és mentális egészségére is maximális figyelmet szentelünk, a klubban mindig elérhetnek egy kis beszélgetésre. Általában az egyszemélyes beszélgetéseket kedvelik. Igény esetén előfordul, hogy személyesen is meglátogatom őket otthonukban. A gyógyszereket a háziorvossal konzultálva, meghatalmazás alapján én íratom, én viszem ki annak, aki rászorul.

Milyenek a litéri idősek, mi jellemző rájuk leginkább?

Kíváncsiak, érdeklődőek, mondhatnám azt is, hogy bevállalósak. Bármi programot találok ki, szívesen velem tartanak, legyen az túra, múzeumlátogatás, főzőcskézés, kézműveskedés, bármi. Nem gubóznak be, jönnek, felhívnak, tartjuk a kapcsolatot, szívesen kérnek segítséget.

Természetesen vannak kevésbé kimozdulni vágyó tagok is, akiknek már mások az igényeik. Ők inkább beszélgetni, egy kis lelki feltöltődésre jönnek hozzám.

Miben kérik leginkább a segítségedet?

Sok dologban tudok nekik segíteni, a klub elsősorban arról szól, hogy aktív időseknek szervezek olyan elfoglaltságot, amivel megőrizhetik szellemi és fizikai frissességüket. De természetesen előfordul, hogy akár az egészségi állapotukkal kapcsolatban fordulnak hozzám, vagy egyéb ügyintézésben kérnek segítséget. Segítettem már költözésben, az otthonuk rendbetételében, bevásárlásban, tűzifa igénylésben, Gondos óra igénylésében. Mindenre igyekszem megoldást találni.

Mi a végzettséged, mióta dolgozol szociális területen? Beszélj magadról egy kicsit!

Gyermekkoromban édesanyámmal és nagynénémmel a nagyszülőknél éltünk Nyirádon. 1982-ben költöztünk be Ajkára anyukámmal, de a hétvégét mindig a mamáéknál töltöttem. Úgy gondolom, hogy az idősekhez való kötődés már akkor kialakult bennem.

Az általános iskola elvégzése után fodrász szerettem volna lenni, de nem vettek fel a képzésre, így kerültem az ajkai Bródy Imre Gimnázium ápolónő szakára. Nagyon jó szakoktatónk volt, nagyon szerettem. Szeretett túrázni, rengeteget kirándultam abban az időben az ő szervezésében. Meghatározó szerepet játszott az életemben, a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

A szakiskola elvégzése után a Devecseri Idősek Otthonába kerültem, ahol 3 évet dolgoztam ápolónőként. Nagyon kemény volt, 100 idősünk volt különböző problémákkal, nehézségekkel. Három műszakban dolgoztam, mellette estin gimnáziumba jártam 2 évig, majd leérettségiztem. Nehéz időszak volt, de annak ellenére nagyon szerettem.

Aztán férjhez mentem és Litérre kerültem. Mivel egyedüli gyerek voltam, nagyon szerettem az újszülötteket, gyerekeket. Jelentkeztem a Veszprémi Kórház újszülött osztályára, ahova be is kerültem, ahol 3 évig dolgoztam. Csodálatos időszak volt, most is vannak olyan kolléganőim, akikkel együtt kezdtünk, van, hogy beugrom hozzájuk, ha arra járok.

Aztán jöttek a gyermekeim sorban, hárman. Az anyasági lejártával az akkori polgármester invitálására helyezkedtem el Litéren az Idősek Klubjába 2007-ben, még abban az évben került a klub a balatonalmádi Gondos Panni Központhoz. Azóta itt vagyok, már 18 éve.

Bemutatnád nekünk a családodat?

Három gyermekem van. Nagyfiamat Matyinak hívják, 29 éves, Veszprémben a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, majd felvételizett Dániába, a Horsensi egyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett, Aalborgban pedig elvégezte a mesterképzést. Jelenleg szakmájában dolgozik, párjával Aalborgban élnek, ő gyógytornásznak tanul.

Második gyermekem Gréti, 27 éves, aki a Vetési Albert Gimnázium elvégzése után ugyancsak a Horsensi egyetemre került építőmérnöki szakra. Az építőmérnöki diploma megszerzése után Aalborgba költözött, ott a mesterképzés első félévét megcsinálta, majd keresztképzéssel átjelentkezett Hollandiába, ahol elvégezte a mesterképzést tavaly májusban. A diplomaosztóra ki is utaztunk Amsterdamba.

Örömmel tölt el, hogy szeptember 18. óta mérnöki munkahelye van, az amsterdami vasútállomás felújításában is közreműködik.

Legkisebb gyermekem Márton, aki 23 éves, nagyon célratörő, tudja, hogy mit akar és azért mindent meg is tesz. Ő is a Lovassyba járt, leérettségizett informatika szakon, de már a középiskola alatt tudta, hogy külföldön akar dolgozni. Testvérei segítségével a nyári szüneteket rendszerint munkával töltötte Dániában. Mindent saját zsebből finanszírozott. Ez év januárjában pedig lediplomázott informatikus szakon, tavaly februártól pedig informatikusként dolgozik Arhusban. Barátnője is informatikus.

 Milyen időközönként találkoztok?

Az elmúlt években több alkalommal is kiutaztunk. Költöztettük Grétit, utána évben anyósommal mentünk ki, hogy találkozzon az unokákkal, aztán Matyi diplomaosztója következett. Nagyon féltem a repüléstől, de szuper élmény, nagyon szeretem. A Jylland félszigeten élnek, ha náluk vagyunk, rengeteget kirándulunk, túrázunk, tájfutunk. Gyönyörű nemzeti parkokat, túraútvonalakat lehet felfedezni, az emberek rengeteget vannak a szabad levegőn, nagyon barátságosak, kedvesek. 

Hogy a tájfutás is szóba került… tudom, hogy lételemed a mozgás. Hogyan került az életedbe?

Annak idején sokat túráztam édesanyámmal, majd a középiskolában is folytattam. A tájfutást gyakorlatban először Bakonyoszlopon próbáltam ki, egy Országos Diáktalálkozó alkalmával. Nagyon megtetszett, az összes induló közül csak én csináltam meg a pályát hibátlanul. Aztán már itt Litéren egy május elseje alkalmával a Litéri Tájfutó Klub szervezett egy tájfutóversenyt, melyen Matyi el is indult. Érdekelte, úgyhogy elkezdte csinálni, először csak Litéren, aztán 3-4 év után átigazolt Veszprémbe, ahova később a többiek is követték.

Mivel férjemmel, mi is mindig jelen voltunk, nekünk is megtetszett. Először csak nyílt kategóriában indultunk, aztán kisebb, rövidebb pályákon. Jelenleg is részt veszünk kisebb versenyeken. Férjemmel mindig kiegészítjük egymást, én jobban tájékozódom, mint futok, ő pedig jobban fut, mint tájékozódik. Matyi és Gréti válogatott kerettag is volt korábban, mi csak hobbiból csináltuk mindig is.

A sok tevékenység mellet jut időd pihenni? Mi kapcsol ki igazán?

Legjobban a kirándulás, a túrázás kapcsol ki. Mindig kinézek valami eddig még általunk felfedezetlen látnivalót, és elindulunk. Nyáron nem igazán szeretek sehova menni a nagy tömeg miatt. De egész évben nagyon fontos számomra, hogy valahova kimozdulhassak, ahol friss levegő és csend van, ahol csak a madárcsicsergést hallom. Így tudok igazán kikapcsolni, ez mindent pénzt megér.

Mik a jövőre vonatkozó terveid?

Számomra az egészség és a nyugalom a legfontosabb. Gyermekeim remélem, már egyenesben vannak, mind magánélet, mind munka szempontjából, így tudok egy kicsit saját magunkra is koncentrálni. Van otthon egy saját sarkom, a „kézműves sarok”, ahol kötök, horgolok, vagy csak kézműves videókat nézek, hallgatok.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

horoszkóp: halak

kedvenc étel: rakott karfiol, rakott káposzta, töltött káposzta

kedvenc ital: mindenféle limonádé

kedvenc szín: kék, türkiz, zöld

kedvenc város: Aalborg, Horsens, Arhus, Amsterdam, Pécs, Győr, Veszprém

kedvenc könyv: Hendrik Groen: Lesz ez még így se

kedvenc film: Életrevalók

kedvenc vers: Szabó Lőrinc: Tavasz

kedvenc virág: frézia és jácint

Október havi névjegykártya rovatunkban Frecskó Judit kolléganőnkkel ismerkedhetnek meg. Judit szerény, finom lélek, akit egy veszteség vezetett a pályára. Ő az, aki külső, belső harmóniában éli mindennapjait, erőforrásait jól beosztva. Mindez kiderül az alábbi interjúból, melyet Valdner Veronika készített.

Hogyan indult a mai napod?

Ma is, mint általában 5 órakor keltem, hogy a kávémat nyugodtan, saját gondolataim társaságában ihassam meg. Ezután jöttek a fontos teendők még a munka elött, ahogy máskor is.

Ma már fél 8-kor az egyik gondozottamnál voltam, aki kétnaponta dialízisre utazik betegszállítóval. A kezelési napokon korábban megyek hozzá, előkészítem őt, mire jönnek érte. Állapota miatt teljes ellátást, nagy odafigyelést igényel.

Bemutatnád nekünk kicsit a területedet?

Jelenleg nyolc idősnek segítek, amely rengeteg feladatot ad. Hogy mindenkinél a maximumot nyújthassam, próbálok egy rendszert követni, hogy nekem és gondozottjaimnak is átláthatóbb, gördülékenyebb legyen a kettőnk közötti együttműködés. Napom nagy része a mindennapi általános feladatok elvégzéséből áll. Valakinél „gyógyszerezek”, valakit ápolok, mást sétáltatok, van, ahol takarítok, máskor ügyeket intézek, bevásárolok. Segítek az öltöztetésben, orvoshoz fodrászhoz kísérésben. Ezek mellett nagy gondot fordítok a mentális egészségük megtartására. Valakivel rengeteget beszélgetünk a régi időkről, van olyan, aki énekelni, vagy verset szavalni szeret. Munkám során nehézségek mindig akadnak, de tudomásul kell venni, hogy azokat így vagy úgy, de meg kell oldani. Gondozottjaimmal jó a kapcsolatom, úgy érzem bizalmukba fogadtak. Ez megkönnyíti a munkát mindegyikőnk számára.

Szerinted melyek a legfontosabb gondozói készségek?

A legfontosabb az empátia, hogy el tudjam fogadni a másikat olyannak, amilyen és hogy, képes legyek megérteni, ha valakinek rossz napja, vagy valamilyen megoldandó problémája van. Fontosnak tartom, hogy legyenek megfelelő szakmai eszközök a tarsolyomban ahhoz, hogy ezek megkönnyítésében vagy megoldásában minden alkalommal segítségükre lehessek.

Beszélnél kicsit a hivatásunkkal való kapcsolatodról? Hogyan kezdődött?

Még Salgótarjánban, egy idős nénit, - akit műtét után engedtek ki a kórházból - én ápoltam. Akkor nem dolgoztam, ezért meg tudtam oldani, hogy rendszeresen vele legyek és segítsek neki. Nagyon szoros, bensőséges kapcsolatot alakítottam ki vele, de sajnos kora és egészségi állapota miatt hamar elveszítették a hozzátartozói. Halálát én is nagy veszteségként éltem meg. Ez megviselt lelkileg, mégis ehhez köthető az a pont az életemben, amikor eldöntöttem, hogy segítő leszek.

2011-ben el is végeztem a szociális gondozó és ápoló képzést az ottani Munkaügyi Központ támogatásával. Nagyon szerettem, jó tanáraink voltak, rengeteg tudást adtak át. Gyakorlatomat a salgótarjáni kórházban, a helyi idősotthonban és házi segítségnyújtásban töltöttem.

Az első munkahelyem Gyöngyösön az Autista Központban volt. Ez egy bentlakásos intézmény, ahol

6-17 éves kor közötti autista gyermekek teljeskörű ellátását biztosítják. Délutános műszakban dolgoztam, az iskola utáni napköziben láttam el speciális gondozói feladatokat. Helyettesítőként csak pár hónapot lehettem ott és szép emlékeim vannak róla.

Aztán egy változás után Dunakeszire kerültem, ahol a helyi bölcsödében kisgyermek gondozó voltam. Egész nap a gyerekekkel játszottunk, énekeltünk. Itt 3 évet töltöttem el.

Ezután csöppentem bele ismét az idősellátás világába a Mazs-Alapítványnál Budapesten, ahol már házi segítségnyújtást végeztem. Nagyon aranyos, kedves, közvetlen gondozottjaim voltak, ott éreztem először, hogy ez az én valódi terepem, az én hivatásom.

Ezek a helyszínek Balatonfűzfőtől távoliak. Hogy vezetett ide az utad?

2019-ben kerültem Balatonfűzfőre. Páromnak van itt egy kis nyaralója, ahol sokat tartózkodtunk szabadságunk alatt, vagy hétvégéken. Idővel annyira megszerettük, hogy sokszor már nem szívesen utaztunk vissza a fővárosba, ezért 2020-ban a covid idején téliesítettük. Most már 4. éve élünk itt, nagyon szeretjük.

Hogyan és mikor kerültél a Gondos Panni Szociális Központba?

Az első munkahelyem a Támasz idősotthonban volt, de ott csak 3 hónapot töltöttem. A hatalmas gondozói fluktuáció miatt nem tudtunk csapatban dolgozni, rengeteg idegen kolléga volt. Már akkor éreztem, hogy inkább a házi segítségnyújtással foglalkoznék szívesebben.

Egyik kollégám javasolta, hogy jelentkezzek a Gondos Panni Szociális Központhoz gondozónak. Ezt meg is tettem, majd nemsokára fel is vettek.

Az első másfél évet Balatonalmádiban töltöttem, majd egy lehetőséget kihasználva Balatonfűzfőre kerültem, ahol jelenleg is dolgozom. Intézményemben korábbi és a jelenlegi szolgálató helyemet is nagyon szeretem.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Mivel a munkanapok intenzitása fizikális, lelki erőforrásaimat nagyon igénybe veszi, találnom kellett valamit, ami pihentet, feltölt, kikapcsol. Ez jelenleg nekem a meditáció. Egyre többször alkalmazom, bár még a kezdeti fázisban vagyok, (kb. 1 éve csinálom) de nagyon sokat jelent már most számomra.

Nagyon szeretem a természetet, az állatokat. Meghatározóak voltak az életemben a Mátrában eltöltött évek. Akkoriban Markazon éltem, Hucul lovak tartásával és a Mátrában túravezetéssel foglalkoztam.

A hétvégék általában tavaszi, nyári időszakban a vízen telnek. Van egy kis vitorlásunk, ami a Balatonra tökéletesen megfelel. Mindig várjuk a szelet, hogy vízre szállhassunk. Az is felér számunkra egy meditációval, de már az is sokat jelent, hogy nyári időszakban ki tudok a teraszra ülni kávézni, gondolkodni, madárcsicsergést hallgatni.

Utazni is nagyon szeretek, mostanában Horvátországot, Svájcot, Németországot látogattuk meg. Nagy álmom idén a Tiszán való hajózás. Nyaralásunkat általában Horvátországban töltjük el, hajózással. Hajót bérlünk egy nagyobb társasággal és élvezzük a szelet és a hullámokat. Ez az igazi pihenés és kikapcsolódás.

Mesélnél a családodról is?

Két felnőtt lányom van, a nagyobbik 39 éves, ő Gyöngyösön él nyugodt családi környezetben. A kisebbik 26 éves, Budapesten lakik. Ő az egészségügyben tevékenykedik, intenzív osztályon dolgozik egy fővárosi kórházban. A jövőben diplomás ápoló szeretne lenni. Velük és párom gyermekeivel is jó a kapcsolatom, gyakran találkozunk, számíthatunk egymásra. 

Ha 3 kívánságod lehetne, mi lenne az?

Egészség, boldogság, anyagi biztonság. Ebben a sorrendben. 

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Bulvár:  

horoszkóp: vízöntő

kedvenc étel: sovány húsok bármilyen formában

kedvenc ital: sima víz, pezsgő

kedvenc virág: margaréta

kedvenc szín: rózsaszín árnyalatai, fehér, pasztellszínek

kedvenc város: Eger

kedvenc film: mindenevő vagyok, a lényeg hogy szórakoztatasson

kedvenc könyv: Ernest Hemingway: Akiért a harang szól

kedvenc vers: Radnóti Miklós: Levél

Radnóti Miklós: Levél

Megkaptad Kedvesem a levelem?
Látod én magamat temetem:
Fehér lapokat írok tele,
Amikor zokognom kellene.
Azon, hogy Te nem vagy itt velem,
Tépd össze Kedves a levelem.

Jer már haza, hiszen úgy várlak,
Por lepi Kedves a szobádat,
Régi titkok illata lebben,
Száz régi csóknál tüzesebben.
Kívánja ajkam a Te ajkad,
Jaj, mennyi szép is lesz újra rajtad.

Jött Tőled is pár lila levél,
Melyre talán csókot is leheltél,
Egy-két bús szerelmi üzenet,
Melyre felelni csak csókkal lehet,
De oly messze vagy, elérhetetlen…
Tépd össze Kedves a levelem!

HARMÓNIÁBAN A TERMÉSZETTEL

Vannak a környezetünkben olyan emberek, munkatársak, akinek jelenlétében nyugalom, öröm, kedvesség érint meg bennünket. A mi hivatásunkban ez nagyon fontos, mert a szociális területen végzett munka nem mindig kecsegtet sikerrel. Vajainé Borsi Eszter ilyen. Hogy milyen forrása van annak a harmóniának, ami belőle árad, azt megtudhatják a vele készült beszélgetésből.

Az interjút Dr. Mongyiné Istvánovits Judit készítette.

Jól tudom, hogy régóta a Gondos Panni Szociális Központban szerettél volna dolgozni?

Igen, jók az információid. Majdnem egy évet vártam erre a helyre. Amikor megtudtam, hogy van ez az álláshely, nagyon megörültem neki. Már akkor éreztem, hogy én ezt szeretném csinálni, ez biztos, hogy az én utam lesz. Végül sikerült, és nagyon boldog voltam. Az előző munkahelyemen is fogyatékkal élő fiatal felnőttekkel és gyerekekkel foglalkoztam, így nagyon közel éreztem magamhoz ezt a hivatást. Ott is nagyon szerettem dolgozni, de a fogyatékosságügyi tanácsadó munka mégis inkább az én világom.

Megkérdezhetem, hogy milyen információid voltak rólunk?

A Gondos Panniról csak jókat hallottam korábban is. Leginkább az iskolából, gyerekektől és szülőktől hallottam az intézményről. Tényleg csak jó véleményeket mind szakmailag, mind emberileg.

Egy ideje már nálunk vagy. Hogy érzed itt magad? Valami ilyesmi munkát szerettél volna végezni, mint amit itt kaptál?

Igen, nagyon szeretek itt lenni, nagyon jó szakemberekkel vagyok körülvéve, akiket emberileg is nagyon nagyra tartok. Szeretek bemenni reggel a munkahelyemre, ezt nagyon jó kimondani. Azt hiszem, hogy az emberek zöme nem így van ezzel sajnos. Hasonlót képzeltem el, amikor jelentkeztem ide, de talán még jobbat kaptam. Tele van kihívásokkal, és engem ez motivál. Szeretek új dolgokat tanulni, megoldani, segíteni. Ebben a munkakörben ezt igazán lehet gyakorolni.

Alkotó életed felénél jársz, ilyenkor még rengeteg dinamizmus, érdeklődés, tenni akarás van az emberben. Mik a terveid?

Igen valóban, még nagyon sok mindent szeretnék tanulni, tenni az életben.

Terveim között szerepel, hogy minél jobban végezzem a munkámat, de ehhez még szeretnék tanulni. Éppen most vettek fel a Pécsi Tudományegyetem Mentálhigiéné és közösségi segítés szakra, ahol most szeptemberben kezdem a tanulmányaimat. Nagyon várom, hogy új tudásra tegyek szert a mentálhigiéné témakörében is.

Kicsit visszatérve az előző kérdésre, milyen végzettséged van? Hol, mikor, mit végeztél?

Elég sok dolgot tanultam már a főiskola mellett is. Igazából szeretek új ismeretekre szert tenni, és ha valami érdekel, akkor szeretek annak a legmélyéig lemenni, aprólékosan mindent megismerni.

Elvégeztem a talpreflexológiát, sportoktatóként folytattam majd a coaching tanfolyamot is befejeztem. Valamint éppen most fejeztem be a Slachta Margit NSZI fogyatékosságügyi képzését.

Dolgoztál az eredeti végzettséged szerint valahol? Miért váltottál?

Eredeti végzettségem dietetikus. Ebben a szakmában kezdtem dolgozni, első munkahelyem a Balatonfüredi Szívkórházban volt. Nagyon szerettem azt a munkakört is, nagyon jó kapcsolatom volt az ottani kolléganőkkel. Sajnos nem az én utam az, hogy csak ezzel a dologgal foglalkozzak. Nekem ez kevés volt, abból a szempontból, hogy ebben a segítésnek csak egy kis szelete volt benne, és én szerettem volna teljes egészében segíteni az embereknek. Tapasztalatom szerint nem az jelenti a legnagyobb gondot akár egy diéta betartásánál, hogy nem tudja mit ehet meg és mit nem, hanem hogy nem tudja ezt betartani a beteg. Általában valami lelki ok áll a háttérben, és először vagy ezzel párhuzamosan abban is segítséget kell nyújtani, hogy sikerrel járjunk.  Természetesen még a mozgás is hozzá tartozik az eredmény eléréséhez.

Lehet, hogy kicsit messze kerültem ettől a szakmától, de mégsem, mert itt is sok esetben alkalmaznom kell, vagy tudom kamatoztatni ezen tudásomat is. Ehhez jön még hozzá majd a mentálhigiénés képzés tudása is reményeim szerint, hogy teljes egészében lássam az embereket.

Az, hogy az egész megyében fogyatékosságügyi tanácsadóként ketten dolgoztok, milyen feladatokat ró rád? Milyen tapasztalatokat szereztél eddig?

Igen, ketten látjuk el ezt a feladatot a megyében és el kell mondjam, hogy nagyon nagy szerencsém van a kolléganőmmel, mert szeretünk együtt dolgozni. Azt hiszem ez is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy aktívan és hatékonyan látjuk el a feladatainkat. Ezúton is szeretném megköszönni neki azt a sok segítséget, amit az elején, amikor betanultam és most is kapok tőle. Sokat tanultam tőle, vele. :)

Úgy tudom, a tervek között szerepel, hogy minden járásban legyenek fogyatékosságügyi tanácsadók. Akkor ez a szolgáltatás még szélesebb körben eljut majd mindenkihez.

Feladataink közé tartozik, hogy minden nemű, korú és mindenféle fogyatékkal élő embernek vagy a hozzátartozóknak egyénileg is segítséget nyújtsunk. Ezen kívül közösségi szinten is részt veszünk abban, hogy az emberek szemléletét formáljuk. Sajnos a mai világban még beszélni is alig merünk a fogyatékosságokról, nemhogy szembenézni ezzel, esetleg támogatást nyújtani. Ezért, hogy ezt népszerűsítsük, kicsit beleérezzük magunkat az ő helyeztükbe is. Járjuk az egész megye területét és játékos, ám elgondolkodtató feladatokkal próbáljuk ehhez a témához közelebb vinni az embereket.

Balatonalmádiban ez év áprilisában rendeztünk egy kiállítást a RIROSZ-szal (Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége) a Pannónia Kulturális Központban. Ebben a programban az iskolákat és gyermekeket is meghívtuk a kiállításra érzékenyítő, edukációs foglalkozások keretében. Sőt, a megye számos intézményéből érkező szakemberek részvételével képzést is kapcsoltunk a kiállításhoz, amelynek ismereteit tovább vihették a saját járásukba, iskoláikba. A rendezvény nagy sikert aratott.   

Hétköznapjainkban megyeszerte segítjük a rászorulókat, hogy akadálymentes szempontból minél több helyre sikerüljön nekik minél kevesebb kihívással eljutniuk. Az egészségügytől kezdve a kultúráig.

Sajnos számos területen azt tapasztaljuk, hogy nem mindenhol és nem mindig figyelnek oda rájuk, hogy esetleg megkönnyítsék a helyzetüket, és sajnos még az alapvető dolgok is hiányoznak sok helyen az akadálymentes élethez.

Elmesélnél egy történetet, amit sikerként könyvelhetsz el, ami jó érzéssel töltött el?

Nagyon nehéz egy történetet elmesélnem. Sok-sok pozitív dolog ér a munkám során, amiről mesélni lehetne. Talán, ami a legnagyobb örömmel tölt el, az, hogy azokon a településeken, intézményekben, ahol eddig jártunk, nagy szeretettel, figyelemmel vettek részt a programjainkon, és miután megismertek bennünket, attól kezdve örömmel vártak vissza minket mindenhol. Ez nagyon kellemes érzés, és visszajelzés is egyben, hogy jó úton haladunk és jól csináljuk azt, amit csinálunk. :)

Amit talán mégis kiemelnék az első esetem lenne, mert ő volt az legelső, akinek segíteni is tudtam, illetve tudtunk együttesen egy családgondozó kolléganővel. Ő egy stroke-on átesett fiatal hölgy volt, aki emiatt a hirtelen történt eset miatt nagyon nehéz helyzetbe került. A közös segítés hatására viszont őt sikerült annyira megerősíteni, hogy végül ő oldotta meg a saját életét. Talán a legfőképp cél ez lenne, amikor megtanítjuk/segítjük az embert önállóvá válni, hogy hosszú távon is rendezni tudja a saját dolgait.

Sajnos, a háttérország még mindig nem teljes. Például nagyon kevés az olyan gyógypedagógus, aki afáziás betegeket képes rehabilitálni.

Azt tudom, hogy van egy tündéri kislányod. Itt éltek Balatonalmádiban? Mesélnél a családodról?

Igen, szívesen. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen családom van. Férjemmel és kislányommal, (aki már nem is olyan kicsi), 13 éves, élünk itt Balatonalmádiban, egy szép családi házban az erdő mellett. Imádok itt élni, nem szívesen mennék innen máshova. Férjemmel nagyon régóta ismerjük egymást. A gimnáziumban találkoztunk, és immár 22 éve vagyunk egy pár. Megéltünk már sok dolgot együtt, jót és rosszat egyaránt. Született egy gyönyörű lányunk, akire nagyon büszke vagyok. Lehet, hogy elfogult vagyok, de úgy tökéletes, ahogy van. Persze azért vannak konfliktusok, mint mindenhol, de tudjuk rendezni ezeket szerencsére. Lányom nagy szerelmei az állatok, a lovak és a lovaglás. Ezt én is át tudom érezni, mert én is lovagoltam, volt saját lovam is.

Egyszer egy beszélgetés kapcsán azt mesélted, hogyha pihenni akarsz, kimész az erdőbe. Azt most nem jelöljük meg, hogy milyen erdő, melyik részére, de számodra mit mesél az erdő, a természet?

A természet mindig is nagyon közel állt hozzám. Most is az erdő mellett lakunk. Imádom az állatokat. Korábban két kiskutyámmal jártuk az erdőt. Most már csak sajnos az egyikőjük van velünk, így vele szoktam sétálni, de a korára való tekintettel már csak kevesebbet tudunk menni.

Ezen kívül a barátnőmmel szoktunk majdnem minden hétvégén egy nagyot sétálni ott, azt nem szívesen hagyjuk ki, arra mindenkinek szüksége van. :)

Az erdő, a természet nekem a megnyugvást jelenti, ott mindig csend van és béke. Ezt a sétáim alkalmával én is átérzem, de kell egy 10-15 perc, mire ennek át tudom adni magamat. Utána viszont nagyon jó érzés, amikor meghallom a csendet, a természet hangját és nyugalmát.

Amit még nagyon feltölt ilyenkor, ha állatokat is látok. Többféle vaddal is találkoztam már (őz, vaddisznó, mókus), a kedvenceim mégis a mókusok. Amikor meglátjuk egymást percekig csak állunk és nézünk egymásra. Ilyenkor megáll az idő és csak a másikra koncentrálunk, ki mozdul meg először. Jó kis játék, és szívet melengető.

Az erdőjáráson kívül, mi az, ami még feltölt, örömmel tölt el?

A TÁNC. Mindig táncoltam valamit, ez az, ami az természeten kívül még teljesen kikapcsol. Nagyon sok fajtáját kipróbáltam már. A legcsodálatosabb a Flamenco volt. Egy évet emiatt éltem is Spanyolországban. Nagyon szerettem, de a szívem mégis hazahúzott.

Most is táncolok egy veszprémi Reggaeton tánccsoportban.

Ezen kívül most még újrakezdőként teniszezni járok. Fiatalabb koromban űztem ezt a sportot, és most megint belevágtam. Ebben is nagyon ki tudok kapcsolódni.

Egyszer a meditációról hallottam és ez nagyon megmaradt bennem. A meditáció nem biztos, hogy mindenkinek a klasszikus értelemben vett meditációt jelenti, hanem azt az állapotot, amelyben az ember teljesen csak az adott cselekvésre tud koncentrálni, és nem gondol semmi másra.

Nekem ezt jelenti az erdő, a tánc és a sportolás.

Bulvárjegyek:

csillagjegy: Bak

kedvenc étel: Palacsinta, mindegy milyen:)

ital: Tejeskávé

szín: Türkiz

virág: napraforgó

kedvenc város: Balatonalmádi, Cádiz

kedvenc könyv: Marlo Morgan: Vidd hírét az igazaknak

zene: Latin és afro zenék

film: A szív bajnokai

vers: Reményik Sándor: Mosoly

Reményik Sándor: Mosoly

Mosolyod…

Mely szívből fakad,

Aranyozza be arcodat.

Mosolyod nem kerül pénzbe,

Mégis sokat ér testvéred szemében,

Gazdagítja azt, aki kapja

S nem lesz szegényebb az sem, aki adja,

Pillanatig tart csupán,

De örök nyomot hagy maga után.

Senki sem olyan gazdag,

Hogy nélkülözni tudná,

És senki sem oly szegény,

Hogy meg nem érdemelné.

Az igaz barátság látható jele,

Hintsd be a világot egészen vele.

Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,

Bátorság a csüggedőnek,

Vigasztalás a szomorkodónak.

Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,

De semmiért meg nem vásárolható.

Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,

Mert csak abban a percben van értéke,

Amelyben arcodon megjelen.

És, ha ezután olyannal találkozol,

Aki nem sugározza a várt mosolyt,

Légy nagylelkű, s a magadét add,

Mert senkinek sincs

Nagyobb szüksége mosolyra,

Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

NYUGDÍJAS ÉVEK ELHALASZTVA 

Augusztus havi névjegykártya rovatunkban MOLNÁR KATALIN kolléganőnkkel ismerkedhetnek meg.

Kati szociális gondozóként tevékenykedik intézményünkben. Régi bútordarabnak számít a szakmában, aki évtizedek óta végzi e nemes tevékenységet. Nagyon tapasztalt kolléga, az idősgondozás több területén kipróbálta már magát. Piros kisautójával járja Balatonfűzfő utcáit, minden gondozottjához van egy támogató szava. Fiatalossága, harsány és jó humora miatt mindenki kedveli. Elmondása szerint a kocsijában él, ahova lassan az egerek is beköltöznek…

Nemsokára nyugdíjas leszel. Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban?

Igazából örülök is meg nem is. Furcsa érzés, mert még aktívnak érzem magam és nem gondolok a nyugdíjas évekre. Az élet minden területét próbálom frissen, fiatalosan megélni, ezért is szeretnék még pár évet teljes erőbedobással dolgozni. Remélem fizikálisan és mentálisan is sokáig tudom biztosítani a legszínvonalasabb ellátást gondozottjaim számára.

Régóta vagy a szakmában. Beszélnél egy kicsit ezekről az évekről?

Szakmai tevékenységemet a peremartoni idősek otthonában kezdtem 25 évvel ezelőtt, mint segédápoló. A gyeses kollégák helyettesítését láttam el több évig, majd Fűzfőgyártelepre kerültem az Idősek Klubjába, ahol a mindennapi tevékenységek ellátásában és az idősek étkeztetésében segédkeztem. Itt is helyettesítést végeztem.

Ezután Balatonalmádiban a Családsegítő Szolgálatnál dolgoztam, mint szociális gondozó. Ott láttam el feladataimat. Ezek alatt az évek alatt elvégeztem a szociális gondozó és ápoló képzést Veszprémben a Dr. Krúdy Oktatóközpont szervezésében 2004 és 2007 között. Hétközben dolgoztam, hétvégén pedig iskolába jártam, gyakorlatomat Balatonfüreden a MÁV Kórházban töltöttem. A Családsegítőben kb. 3 évet dolgoztam, majd a munkahely közelsége miatt inkább újra Peremartonba kerültem.

Mivel édesanyámnál éltem és a saját lábamra szerettem volna állni, éltem egy akkor adódó lehetőséggel. 2010-ben külföldre mentem dolgozni. Először Németországban, majd Ausztriában láttam el gondozói, ápolói feladatokat. Minden alakommal fekvőbetegek ellátását végeztem, azonban a családtól való távolság az évek múlásával egyre nagyobb teherként nehezedett rám, ezért 10 év után hazaköltöztem és újra elhelyezkedtem a Gondos Panni Szociális Központ balatonfűzfői szolgáltató helyén.

Mivel az idősgondozás több területét kipróbáltad már, melyik áll igazán közel hozzád?

Az általam végzett ellátási formák közül a házi segítségnyújtás áll a legközelebb a szívemhez. Az intézményi és otthoni ápolás túl kötött számomra, ami egy idő után véleményem szerint lelkileg is nagyon megviseli az embert. A házi segítségnyújtásban szabadabb vagyok. Munkámban fontos az időkorlátok betartása, mert sok gondozottam van és minden gondozottam számára a legszínvonalasabb ellátást akarom biztosítani. Tapasztalataim szerint a mindennapi feladatok mellett egyre hangsúlyosabbá válik a mentális támogatás, azaz a lelki gondozás az idősek elmagányosodása miatt. A többi feladat mellett (gondozási, ápolási, ügyintézési), erre is kell időt fordítani, teljes szívvel, lélekkel.

Volt valami meghatározó élményed a munkában eltöltött évek során, ami megváltoztatta az életed, vagy nagy hatással volt rád?

A szociális szférához való vonzódásomat édesapám halála motiválta. Betegsége alatt és halála után rengeteg segítséget, támogatást kaptam vele kapcsolatban a hozzám közelállóktól. Akkor döntöttem el, hogy én is segíteni szeretnék az arra rászorulóknak.

A munkában az eltöltött idő alatt rengeteget tanultam szakmailag, emberileg, lelkileg. Megerősödtem, önállósodtam, sok dologra jöttem rá magammal kapcsolatban, melyekből a magánéletemben és a munkám során is profitáltam később.

Milyen feladataid vannak a mindennapokban?

A mindennapjaim elég pörgősek. Édesanyám már idős, Peremartonban él, naponta kétszer, reggel munka után és este látogatom, támogatom őt. Kora ellenére szerencsére még elég aktív, azonban a felügyeletet gondozónője mellett nekem is biztosítanom kell számára. Nagyon hálás vagyok neki, az évek során rengeteget segített, támogatott engem és családomat is.

A munkámra is ez jellemző. 8 gondozottam van, egész nap jövök, megyek, hogy mindenkinek mindent elintézzek. Boltba, gyógyszertárba járok napi rendszerességgel, a postán csekket adok fel, önkormányzatnál ügyet intézek, ápolási feladatokat látok el, a háziorvossal tartom a kapcsolatot, mindenki ügyes bajos dolgában segítek. Próbálom arányosan beosztani a feladatokat minden napra.

Legnagyobb támaszom a lányom, Kitti. Ő most 29 éves, korábban velem élt, de már Várpalotán lakik a párjával. Nagyon jó a kapcsolatunk, mindenben számíthatunk egymásra, sokszor találkozunk. Egy ezermester, mindenhez ért, nagyon önálló. Fiam 46 éves, ő külföldön él családjával. Nagyon elfoglalt, évente egyszer-kétszer találkozunk csak. Két fiútestvérem van, velük is rendszeres a kapcsolatom.

Úgy tudom, nagy állatbarát vagy?

Igen. Nagyon szeretem az állatokat, korábban kutyatenyésztéssel is foglalkoztam, főleg skót juhászokkal és amerikai-kanadai fehér juhászokkal dolgoztam. Jelenleg 2 kutyusunk, 2 cicánk van, ők Kittinél élnek. Ha a fiatalok elutaznak, a kutyákat viszik, a cicák pedig hozzám költöznek. Ilyenkor én vagyok a cicaszitter. Nekem egyébként most csak halaim vannak.

Mi kapcsol ki, van hobbid?

Ha besokallok, szeretek elbújni mindenki elől. Van egy kis kuckóm vidéken, ami ilyenkor a biztonságot, a nyugalmat jelenti számomra. Általában ősszel szoktam egy-egy hétvégét, pár napot ott tölteni. Hobbim a vezetés, nagyon szeretem, kikapcsol. Szoktam olvasni is, ha van időm. Az utazás is feltölt, voltam már Svédországban, Szingapúrban, Dubaiban, Csehországban.

Mik a terveid a jövőre?

Édesanyám testvére Új-Zélandon él, oda szeretnék még eljutni a jövőben.

Tapasztalt kollégaként mit üzennél azoknak, akik most kerülnek be az idősellátás világába?

Az a legfontosabb hogy minél hamarabb próbáljanak beilleszkedni az őket körülvevő környezetbe. Ebben szerintem a megfelelő kommunikációnak és az emberekhez való pozitív hozzáállásnak nagyon nagy szerepe van egy bizalmi kapcsolat kialakítása során. Ez az alapja a munkánknak. Ha ez megvan, akkor mehet minden a maga útján…

Köszönöm szépen a beszélgetést!

horoszkóp: oroszlán

kedvenc étel: mindent szeretek, csak a pacalt nem

kedvenc ital: szénsavmentes ásványvíz, Coca-Cola

kedvenc szín: fekete, fehér, sötétkék

kedvenc város: Pécs

kedvenc film: kosztümös filmek

kedvenc könyv: Dallos Sándor: A nap szerelmese, Aranyecset, Danielle Steele könyvek

kedvenc vers: Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja
 

Ej, mi a kő! Tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!
 

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodácsol,
S nem verik ki a szobából.
 

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.
 

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsülje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám. -
 

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd, beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,
 

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba'...
Anyám egyetlen jószága.

GYÓGYÍTÓ SOKSZÍNŰSÉG

Mai interjúalanyunk Kántás Erzsébet kedves, titokzatos, sokszínű egyéniség, tele kreativitással ötletekkel és tapasztalattal. Ő egy olyan munkát végez, melynek ösvényei sajnos, csak most válnak bejárhatóvá.

Valahogy úgy van a hivatásával, mint mindannyian tavasz derekán, amikor ugyancsak vágyunk a természetbe; a napfény, az illatok, a virágok gyógyító hatással vannak a lelkünkre a szürke tél után.

A mezőn a pipacs, a százszorszép, a sáfrány, a kamilla, a mezei zsálya, az ég színére hajazó kék katáng vidítanak fel bennünket.

Ha egy „egyszínű” tavaszi pipacsmezőn végignézünk, nem találunk két egyformát közöttük, mindegyik különbözik egymástól a pipacsszőnyegen. Böbe minden virágot szépnek lát, mindet a mező részének tekinti.

Azon dolgozik, hogy ugyanígy tekintsünk minden embertársunkra: a nagy egész értékes részeként, címkézés nélkül, elfogadással, a kiteljesedést lehetővé tevő viszonyulással.

Kolléganőnk, Böbe, a Gondos Panni Szociális Központ fogyatékosságügyi tanácsadója igazán üdítő, színes, vidám csokrot tudhat magáénak munkájában és magánéletében egyaránt.

Ismerkedjenek meg vele!

Az interjút Czulák Henrietta készítette vele.

2022 januárjától, - a Gondos Panni Szociális Központ közreműködésével megvalósult országos pilot programot követően - új, immár normatív módon is támogatott szolgáltatási elemként bevezetésre került a fogyatékosságügyi tanácsadás, amelyet a teljes vármegyére kiterjedő ellátási területtel 2 fő munkatársunk lát el.

Te vagy az egyik.  Mit jelent számodra ez a munka?

Véletlenül éppen a napokban (április 20-án) évfordulós nekem ez a feladat, és a „gondospannis-lét”. Két évvel ezelőtt 2022-ben csatlakozhattam az itteni közösséghez, amit örömmel és nagy lelkesedéssel tettem.

Azt megelőzően éppen a születésnapom estéjén dobta elém a sors az álláshirdetést. Ezt már így égi jelnek is tekinthetném. Sokáig fontolgattam a jelentkezést, mert a „tizensok” egy helyen végzett tevékenység után - és nem pont a fiatal éveim csúcsán -nehéz volt a váltás lehetősége mellett dönteni. Habár minden porcikámban azt éreztem, hogy ezt a feladatot nekem találták ki, mégis az utolsó napig vártam a pályázatom elküldésével. A családom és a barátok támogatása, sőt az erélyesebb megjegyzéseik hozzásegítettek az utolsó lépés megtételéhez.

Március 10-én már az állásinterjúra érkezéskor egy biztonságot és jó légkört árasztó helyen találtam magam. Szinte rögtön megszűnt bennem a helyzet miatti fokozott szorongás, és a vezetőkkel való beszélgetésben is könnyebben tudtam magamat adva kommunikálni. Bő egy héttel később az intézmény vezető-helyettes közölte velem a döntést, amitől alig jutottam szóhoz, és hatalmas örömet okozott, hogy megkaptam ezt a lehetőséget.

Nagy lelkesedéssel jöttem ide. Valóban úgy gondoltam és gondolom ma is, hogy ebbe a munkába bele tudom tenni a magam szemléletét, az összes eddigi szakmai tapasztalatomat, kapcsolati tőkémet és az elkötelezettségemet egyaránt.

Új terület lévén mondhatjuk azt is, hogy úttörők vagytok és felelősségetek van abban, hogy kitapossátok az utat, tágítsátok a lehetőségeket?

Igen, ez kihívás és egyben felelősség is. Úttörő munkába kezdeni nem újdonság számomra. Szinte minden jelentősebb váltás az életemben kapcsolódott valamiféle új vagy addig kevésbé ismert tevékenységhez. Vagyis az új utak taposásában van már jártasságom. Nekem az ismeretlen feladat nem nyomasztó. Vízöntő jegyben születtem, és mint ilyet, az innovatív lehetőségek inspirálnak, a megújulás és a fejlődés a lételemem.

A fogyatékosságügy továbbra is gyerekcipőben jár, mennyire érzed a felelősséged abban, hogy szemléletet formálj?

Évtizedekkel ezelőtt is voltak már tapasztalataim ezen a téren. Valóban nagyon lassú volt a tempó a fogyatékosságok, a másságok, az egyéni nehézségek megítélése és elfogadása ügyében. Úgy érzem, hogy a szemléletformálást én nem ebben a mostani munkakörben kezdtem. Már a tanítói pályám elején is kiemelten támogattam a nehézségekkel küzdőket, és kiálltam mellettük. Mindig nagy hangsúlyt fektettem a gyerekek egyéni pozitív tulajdonságainak fókuszba helyezésére. Igazából már véleményem szerint ezzel is szemléletet formáltam.

Az oktatás-nevelés integrációs törekvései miatt előtérbe kerültek a tanulási és alkalmazkodási nehézségekkel küzdő gyerekek az intézményekben. A problémák nem csupán a gyerekek nehézségei voltak, hanem a pedagógusoké és a szülőké is a differenciálás és az elfogadás tekintetében. Mindig az mozgatott, hogy minél többet tudjak segíteni a jó megoldások megtalálásában.

Említetted az elfogadás fontosságát és ezzel párhuzamosan a szemléletformálást. Meglátásod szerint milyen tényezők befolyásolhatják ezt pozitívan?

A kulcs- úgy érzem - a minél fiatalabb korosztály természetes szemléletében van. A gyerekek tisztasága, nyitottsága, az önzetlenségük, az emberszeretetük hatással van a nagyobbak és a felnőttek szemléletére is. Ezeknek a tulajdonságoknak az erősítése, megtartása fontos lenne. A kicsik - ha látják is a különbözőségeket - azt ők még nem kezelik előítélettel, hanem csupán kíváncsisággal. A megnyilvánulásaik segítő szándékúak és szeretetteljesek. Tisztaságuk hatással van a felnőttekre.

Milyen területről jössz, hol dolgoztál korábban? Mennyire passzol a végzettséged ehhez a munkakörhöz?

Közvetlenül ezt megelőzően egy veszprémi általános iskolából pedagógus munkaköréből érkeztem, ahol 14 évet töltöttem. Az intézményben tanuló és nehézségekkel küzdő diákok egyéni segítése volt a feladatom.

Régebben dolgoztam más iskolákban, óvodákban is. Volt, ahol a normál fejlődésmenetű gyerekekkel foglalkoztam, és az eltérő fejlődésűek speciális intézményeiben is szereztem tapasztalatokat.

Érettségivel együtt szerzett alapvégzettségem egészségügyi jellegű. El sem kezdtem dolgozni ezen a területen, mert felvettek tanítóképzőbe. Később szociálpedagógiai és fejlesztőpedagógiai ismereteket is szereztem, és szinte folyamatosan tanultam valamit a pedagógiai-gyógypedagógiai módszerek és ismeretek területéről.

Jelenleg is tanulok a munkatársammal együtt. Ez a munkakörünkhöz szükséges speciális ismereteket tartalmazó képzés.

Ha fogyatékosságügy, akkor sokkal inkább esélyegyenlőséget említenék, hiszen ez számtalan lehetőséget hordoz magában. Vannak-e lehetőségeitek? Az élet mely területein lenne meglátásod szerint a leginkább szükség az esélyegyenlőség megteremtésére, a hátrányok enyhítésére?

Ez egy érdekes felvetés: fogyatékosságügy vagy esélyegyenlőség. Ebből a témából egy különálló, nagy interjút is lehetne készíteni.

A két fogalom tartalmilag semmiképpen nem azonos, nem szinonimái egymásnak. Az esélyegyenlőség egy tágabb fogalomkör, nem csak a fogyatékosságügyre húzható rá.Ezen a területen való tevékenységnek is lényeges eleme az esélyegyenlőség megteremtése, így fontos része a munkánknak, hogy a nehezítettségekkel élők számára keressük meg az utakat és a lehetőségeket, hogy ők is minél teljesebb életet tudjanak élni, hogy hozzáférjenek azokhoz a lehetőségekhez, amelyekhez- a társadalomnak a nehezítettség nélkül élő tagjai- problémamentesen igénybe tudnak venni.

Ebben a szegmensben sok helyen, sok vonatkozásban vannak már előremutató megoldások. Ami jobban a köztudatban van és látható, az például a mozgáskorlátozottak tekintetében a parkolás, az épületekbe való akadálymentes bejutás. A közlekedésben a vakokat és gyengénlátókat segítő megoldások (járófelületeken vezetősáv, buszokon a hangos utastájékoztató és a nagyothallók-siketek számára a valós idejű feliratos utastájékoztató tábla, gyalogos átkelésnél a hangjelzés, stb).

Kiemelten szükséges lenne szerintem a hivatalokban, intézményekben és online felületeken is az ügyintézéshez a könnyebb eligazodást segítő specifikus applikációk és a Könnyen Érthető Kommunikáció (KÉK) használatára.

Feladataitok között szerepel a tanácsadás, információnyújtás biztosítása a fogyatékossággal élő személyek és családtagjaik számára. Keresnek-e benneteket, mennyire vagytok a „köztudatban”? Sikerült-e már „láthatóvá tenni” a Gondos Panni Szociális Központ fogyatékosságügyi tanácsadóit? Sikeres, figyelemfelhívó projekt megszervezésében részt vettetek-e már?

Általánosságban még nem terjedt el a köztudatban a létünk, inkább más szakterületek szakemberei által és rajtuk keresztül kapnak és kapunk/adunk mi is információt. Sokszor az ő ajánlásukkal szereznek tudomást rólunk és jutnak a mi látókörünkbe, pl. a családsegítőben, az oktatási-nevelési, vagy egészségügyi és szociális intézményekben előforduló nehezítettséggel élő kliensek és az ő családtagjaik. Ezenkívül személyes kapcsolatrendszerünkben lévők is fordulnak hozzánk útmutatásért. Szélesebb körben intézmények és települések rendezvényein veszünk részt, hogy bárki, aki ott megfordul, rólunk és a szolgáltatásunkról is tájékozódhasson. Nehézség az, hogy mivel ez megyei feladat, így teljes Veszprém vármegyében kellene szemléletet formálni két fővel és az intézmény erőforrásaival. Jó lenne, ha valamennyi járásban elindulhatna a szolgáltatás, melyben tudásmegosztás keretében szívesen átadnánk a tapasztalatainkat.

Jelenleg éppen van egy projekt, aminek kezdeményezői és aktív részesei is vagyunk. Több érdekvédelmi és segítő szervezettel is kapcsolatot tartunk, így például a Ritka és Veleszületett Rendellenességekkel Élők Országos Szövetségével (RIROSZ) is. Tudomásunkra jutott, hogy ez a szövetség évek óta fotópályázatot hirdet a tagok számára, és az elkészült fotókból a betegséggel élők és családtagjaik boldog pillanatait megörökítő vándorkiállítást szervez.

Ennek az egyik állomása volt nemrégiben Balatonalmádi. A kiállítás létrejöttében példás volt az együttműködés a RIROSZ, a Gondos Panni Szociális Központ és a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár között. A kiállított fotókhoz mellékeltünk rövid ismertetőt is, ami a betegség jellemzőit és a velejáró eltéréséket tárja fel közérthető módon a látogatók számára.

A kiállításhoz kapcsolódóan az intézmény munkatársai is mozgósítottak különböző csoportokat kik-ki a saját munkaterületén. Az iskolai és óvodai szociális segítők az oktatási-nevelési intézményekben, a klub munkatársak pedig az Idősek Nappali Klubjaiban népszerűsítették a kiállítást. Előre egyeztetett időpontokban, szervezetten fogadtuk a csoportokat, tárlatvezetéssel és érzékenyítő foglalkozásokkal, melyeken keresztül saját élményű megtapasztalásokat élhettek át néhány fogyatékossággal, nehezítettséggel kapcsolatosan.

Emellett, immár visszatérően, tábori foglalkozások alkalmával is próbáljuk a gyerekeket érzékenyíteni.  Azt látjuk, hogy a fiatalok érdeklődőek, aktívak. Sokuknak vannak már tapasztalásaik is és ismereteik a témában. Arról is kaptunk visszajelzést, hogyan formálódnak a szüleik nézetei az által, ahogy elmondják otthon a benyomásaikat, érzéseiket a tevékenységekről. Így a gyerekek a környezetük szemléletét is befolyásolják, vagyis mi közvetett hatást gyakorlunk általuk a felnőttekre.

Van-e kapcsolatotok más fogyatékosságügyi tanácsadóval? Tapasztalatcsere végett konzultáltok-e valamilyen módon egymással?

Tanácsadók az ország egész területén tevékenykednek és szerencsére nem elszigetelten, hanem hálózatban. Mielőtt ezt a feladatot megkapták a megyékben kijelölt családsegítő és gyermekjóléti központok 2022-ben, az előtt már egy országos lefedettségű projekt keretében az ország 22 pontján 44 tanácsadóval kezdték el létrehozni és kiépíteni ennek a szolgáltatásnak a hálózatát. Ez sikeres volt, mert egy aktív, egymással gyakran kommunikáló szakmai közösség alakult ki, melynek részese volt a Gondos Panni Szociális Központ is és amit „megörököltünk” korábbi kollégáinktól és ami azóta is gördülékenyen és egyre sokasodó szolgáltatásokkal működik.

Elérjük egymást telefonon, van egy közös levelezési rendszerünk is, vannak online szakmai eseményeink, és évente kétszer személyesen is tudunk találkozni a módszertani központunk által szervezett konferenciákon.

Mentálisan mennyire megterhelő számodra a fogyatékos személyekkel való találkozás és a velük való közös munka?

Mondhatnám azt is, hogy nekem ez nem szokatlan, hisz fiatal pályakezdő korom óta (kisebb kihagyásokkal) ilyen területen, ilyen személyekkel dolgoztam, és soha nem éltem meg ezt különösebben megterhelőnek.  Minden kezdetnek vannak nehézségei, így természetesen a fogyatékos személyekkel való együttműködésnek is. Természetesen mi is vagyunk fáradtak időnként. De az évek során a velük eltöltött idő a nehézségek leküzdésében nagy jártasságot eredményezett. Vannak azonban olyan pillanatok, események és momentumok is, amelyek nagyon nagy lelki töltést adnak. A személyes énvédelem működtetése emiatt nagyon fontos.

Érzékeled-e, hogy a megsegítésük során akadályokba ütközöl?

Mindannyian tudjuk, hogy az ellátórendszernek vannak -olykor nagy- hiányosságai, szigorúak a szabályok az ellátások igényelhetősége kapcsán. A pénzbeli ellátások összege ahhoz alacsony, hogy az elég legyen megélhetésre. a kapacitások szűkösek.

A bentlakásos intézményi férőhelyek száma alacsony, a várólisták és így a bejutási idők is hosszúak. Többnyire ezek jelentik a főbb problémát a legnagyobb jóindulat és segítőkészség ellenére is.

Hogy tudnánk elősegíteni a fogyatékos emberek életminőségének javítását, önálló életvitelének és társadalmi integrációjának elősegítését?

Az előbbiekben említett gondok megoldása nem rajtunk múlik…

Amit viszont mindenki más megtehet a fogyatékos személyekkel kapcsolatban, hogy más megközelítésben gondolkodjunk és cselekedjünk, ha róluk van szó.

Fontos lenne, hogy ne legyen a viselkedésünk kirekesztő, megbélyegző vagy megalázó! Legyünk elfogadóbbak, érzékenyebbek a mások problémáira egyéni szinten is! Legyen szeme, füle és tettre készsége mindannyiunknak arra, hogy hol és miként könnyítsünk az ő helyzetükön!

Próbáljon mindenki egy kicsit belehelyezkedni gondolatban a sérült ember helyzetébe! (Éppen ezt célozzák a szemléletformáló-érzékenyítő csoportfoglalkozásaink.)A társadalmi integráció az egyéni szinten kezdődik!

Munkánk során gyakran tapasztaljuk, hogy egy-egy ügy mentálisan mennyire megterhel bennünket. Te miből töltekezel, mi kapcsol ki? Ki támogat a háttérből, amikor erre szükséged van?

Szakmai értelemben a szupervíziók adják az alapot. Szerencsések vagyunk, hogy ezt elérhetjük itt a Gondos Panni Szociális Központban.

Magánéletemben pedig nekem az elsődleges háttér a férjem. Ő mindig készen áll arra, hogy meghallgasson, kicsit ellensúlyozzon. Olyankor, amikor az indulatok kezdenek dominálni a dolgok megítélésében, akkor ő egy meglehetősen jó balansz számomra. Más látószögből világít rá a problémákra, és nagy megértést és támogatást kapok tőle.

Nálunk a szűkebben vett családi kapcsolat is nagyon erős. Édesapámat egy vadászbaleset miatt korán elvesztettük, amikor a testvérem kiskamasz, én meg középiskolás voltam. Hirtelen omlott össze az életünk, de gyorsan kellett alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, belső erőinket aktivizálni, és gyorsan kellett felelősségteljes „majdnem felnőtt”-é válni. Átkereteződött az életünk, mások lettek a prioritások. Az én távolabbi terveim is megváltoztak mindezek tükrében. Nekem addig az orvosi pálya volt a cél. A megváltozott helyzet miatt másik irányt szabtam a továbbtanulásban, hogy a családra minél kevesebb teher háruljon. Magunkra és egymásra számíthattunk leginkább. Édesanyám akkori ereje, teherbírása csodálni való és számomra példaértékű.

A tágabb családi kapcsolatok is nagyon jelentősek az életemben. Évente legalább kétszer találkozunk a távolabb élő rokonsággal is, és unokatesók hatan lányok „csajos hétvégék”-re szoktunk elvonulni egy kis feltöltődésre.

Baráti kapcsolataim által is kapok támogatást, az egyikük pedagógus és mentálhigiénés szakember, a másik pedig gyógypedagógus-pszichológus. Rájuk privát vonatkozásban is, de szakmai vonalon is számíthatok.

Van-e kedvenc elfoglaltságod?

Szeretek zenét hallgatni. Könnyűzenei vonalon az éveim számának növekedésével változott az ízlésem. Mostanában már az igényes rockzenét is szeretem, ez fiatalabb koromban elképzelhetetlen volt.

A komolyzene hallgatása régóta része az életemnek. Az operát ugyan gyerekként még nem értettem, de már akkor is szívesen hallgattam és néztem.

Szeretek közeli kapcsolatban lenni a természettel, ezért a városban vagy a környékén szívesen teszek egy rövidebb sétát akár naponta, vagy hétvégén nagyobb kirándulást is. Többé-kevésbé rendszeresen úszni járok.

És még valami rajongok a piros Ferrari-kért. Voltam már tesztvezetésen is, ami ezt a rajongást elmélyítette.

Ferrarimentes hétköznapokon a közvetlen környezetem szépítgetése is sok örömet tud okozni.

Bulvárjegyek:

                      Horoszkóp: vízöntő

                      kedvenc szín: orgonalila

                      város: Pápa

                     étel: sertéspörkölt galuskával és a másik a sült házikolbász

                     ital: Cointreau (a likőrök királynője)

                     film: A mambó királyai

                    könyv: Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

                    együttes: Queen

                    virág: tulipán

                    vers : Tóth Árpád: Körúti hajnal

Tóth Árpád: KÖRÚTI HAJNAL

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...

1923

ÁRVÍZZEL ÉRKEZETT

HORVÁTH-HOFFMANN RENÁTÁT kis túlzással a 2001-es tiszai árvíz sodorta végleg a szociális munkás pályára. Azóta számtalan útelágazás, hegyek és völgyek kísérték útját életében, hivatásában. Törékenysége ellenére, nagy erőkkel áll bele minden munkába, amelyet a pálya buktatói ellenére szeretettel, odaadással végez. Örömeiről, a szakmát leképző dilemmáiról olvashatnak mai névjegykártya rovatunkban.

Renivel Dr. Mongyiné Istvánovits Judit beszélgetett.

Lassan több, mint két évvel ezelőtt, amikor a menekültáradat megindult a magyar határ felé, az első gondolatod az volt, hogy indulsz, és segítesz, pedig Záhony tőlünk elég messze van. Ezt a lendületedet le is írtad, és megosztottuk a Facebook oldalunkon is. Honnan hoztad, mi benned ez az azonnali tenni akarás? Gyermekként, fiatalként is ilyen voltál?

A „felindulást” főiskolás önkéntes élményem adta: a 2001-es tavaszi nagy „Tiszai-árvíz” után nyáron jó pár főiskolás társammal együtt, váltásban, több hónapot töltöttünk, a Katolikus Karitász önkénteseként az árvíz sújtotta falvakban. Jándon volt a „bázis”, de jártuk Tarpa, Gulács, Tákos, Csaroda, Gergelyiugornya, Hetefejércse, Vámosatya, Gelénes településeket. A nyári időszakban már épültek a házak, ekkor a feladat már az adományok (élelmiszer, ruha, műszaki cikkek, stb.) koordinálása (a beérkezett adományok rendszerezése, az igények felmérése), majd kiszállítása, átadása, valamint a károsultak mentális segítése volt elsősorban. Számomra egy meghatározó élmény volt az ott töltött idő: nagyon sok és sokféle emberrel találkoztam és dolgoztam együtt, beleláthattam egy országos szervezet karitatív tevékenységébe, valamint más területen dolgozó szakemberek munkájába (pl.: katasztrófavédelem, egészségügy, honvédség). De a legtöbbet az az energia adta, ami a közös gondolkodás, tenni akarás közben áradt segítő-segítő, segítő-segített között.

A kérdés másik felére a válasz: sajnos vagy szerencse, úgy gondolkodom, ha feladat, probléma van, meg kell oldani. Ahogy egyre idősebb leszek, egyre megfontoltabb is, így már átgondolom a tennivalókat, de még mindig előfordul, hogy hirtelen cselekszem.

Ezek az élményeid, tapasztalataid ösztönöztek arra, hogy a segítő pályát válaszd hivatásodul? Vagy volt más indíttatásod is? Gondolok itt, a középiskoládra is.

Egyszer egy csoporttársam azt mondta főiskolán egy önismereti csoporton - ahol az volt a kérdés miért jöttünk erre a pályára – hogy mindenki „defektes családból való”. Ekkor már ismertük egymás családi hátterét annyira, hogy tudjuk 85%-unk valóban találkozott/találkozhatott volna már ezzel a területtel kliensként. Volt indíttatás, de nem volt tudatos.

Nyolcadik osztály után egy évet jártam a Pápai Református Gimnáziumba. Aztán úgy alakult, hogy az akkor még Veszprémi Egészségügyi Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnáziumban (volt Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskola) folytattam, ami mire végeztem Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakiskola és Általános Iskola lett. Itt hallottam először a szociális munkás szakról, amikor 3. évfolyamon (ma 11.) eljöttek a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskoláról és bemutatták a főiskolán működő szakokat. Végzősként – más ötlet híján – ezen a főiskolán az általános szociális munkás szakot jelöltem meg egyetlenként. Felvettek…

Milyen élményeid vannak az akkori tanulmányaid kapcsán főiskolai tanáraidról, volt-e olyan közöttük, aki életre szóló útmutatást adott? Ha igen, mi volt az?

1999-ben kezdtem a főiskolát, amikor még nagyon gyerekcipőben járt a veszprémi képzés, főleg a gyermekvédelem területén. De tetszett, hogy bepillantást kaphattam minden területre, ahol szociális munkát lehet végezni az idősellátástól kezdve a szenvedélybeteg ellátásig, a gyermekvédelmen keresztül a közigazgatásig és jogig. Nagyon szerettem a pszichológiai képzést és az önismeretet is. Bennünket – egy-két kivitéltől eltekintve – terepen dolgozó szakemberek tanítottak. Nagy hatással volt rám Kisné Lovasi Mária – „a LovasiMarcsi” – aki az idősellátásról tanított bennünket több féléven keresztül. Az a szeretet, tűz és alázat, ahogy ő a munkájáról, munkatársairól, az ellátottakról beszélt, annak ellenére, hogy az idősellátás sem egy könnyű terület, inspiráló volt mindenki számára. Engem sokkal közelebb vitt a szakmához.  Másik kedvencem Dr. Dénes Zsuzsanna volt, aki a szociális jogszabályok, helyi rendeletek útvesztőjében próbált navigálni bennünket. Erről a nem túl izgalmas témáról olyan magabiztossággal beszélt, amit nagyon irigyeltem Tőle. Ő mondta, hogy kívülről bemagolni jogszabályokat nem szükséges – kivéve vizsgára - ha tudod hol kell keresni az adott problémára a jogszabályi hátteret, akkor már elindultál a megoldás felé. A szociálpolitika nem volt a kedvencem, de Nyilas Mihály, aki az ehhez kapcsolódó előadásokat tartotta, elismerésre méltó szaktudással próbálta átadni számunkra ezeket az ismereteket is. Rajtuk kívül Albert József, Bálint Bánk, Hudi József, Győri Piroska, Kalocsainé Vértes Adrienn, Pap Katalin, akikre a mai napig emlékezem és kiemelnék, de valószínűleg minden engem oktató formálta a szakmai énemet.

Ha már felsőoktatás, mit gondolsz az utánad jövő szociális munkások felkészültségéről? Változott-e a színvonal azóta, amióta végeztél? Véleményed, tapasztalatod szerint van-e valamiféle tudásuk és eszközeik azoknak a frissen végzett kollégáknak, akik most kezdik ezt a pályát? Mit gondolsz a folyamatos önképzésről?

Arról, hogy milyen felkészültséggel érkeznek az új szociális munkások, milyen az oktatás színvonala, milyen eszközöket kapnak, már nem tudok nyilatkozni, mivel ezeket nem ismerem napjainkban, de úgy gondolom én színvonalas képzést kaptam. Azt viszont tudom, hogy ebben a szakmában nem elegendő a lexikális tudás, mert tudhatjuk a jogszabályokat, a segítő beszélgetés, egyéb módszerek elméleti alapjait a legjobban, ha azt gyakorlatban nem tudjuk alkalmazni, nem megyünk sokra. Amikor én jártam főiskolára a 3. évben hatszor 1 hét kisgyakorlat és végzősként 3 hónap nagygyakorlat volt kötelező, általunk választott gyakorlati helyeken. Most visszapillantva, véleményem szerint ez kevés volt, bepillantást nyertem, de elmélyülni egyik területben sem tudtam igazán. Igazi szakemberré váláshoz már a munkahely szükséges. És itt visszautalnék az előző kérdésre, mert az hiteles és hatékony szakmai énem a munkahelyeimen formálódott/formálódik és alakult/alakul ki. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy már főiskola utolsó évében dolgozhattam a balatonkenesei családsegítő szolgálatnál, ahol végül 14 évet töltöttem. A szakma alapjait itt tanultam meg vezetőimtől és kollégáimtól. Itt nemcsak a gyermekvédelembe és családsegítésbe, hanem az idősellátásba, az intézményvezetésbe is bevonódhattam, megismerkedhettem a módszertani feladatokon keresztül a megyében dolgozó szakemberekkel, feladatot kaptam és vállaltam, valamint számos pályázatban, uniós projektben részt vehettem. 2016-ban döntöttem úgy, hogy munkahelyet váltok és jöttem át ide Balatonalmádiba az akkor alakult központba. Fejlődni szerettem volna és az a véleményem, itt minden lehetőség adott volt és adott azóta is ehhez.  Minden elméleti és gyakorlati tudást magunkba szívhatunk, de ha nincs bennünk kellő alázat a munkavégzésünkhöz, ebben értem a vezetők, kollégák és kliensek, valamint saját magunk felé, szintén zátonyra futhatunk.

Közhely, de minden eset más – ettől változatos ez a munka – mindegyikből tanulunk valamit magunkról, kollégáinkról, vezetőinkről, eszközeinkről vagy eszköztelenségünkről. Ezért nagyon fontos, hogy fejlesszük magunkat: önismeretünket és „eszközparkunkat”. Ezért szerintem igen, fontos a folyamatos önképzés.

A médiában az elmúlt hetek történései kapcsán rengeteget hallunk a szociális szféra és a gyermekvédelem megújításáról, az alapok újraépítésének szükségességéről. Te, hogyan látod ezt? Szakemberként mennyi megbecsülést kapunk a társadalomtól?

Igen, a médiában hallott információk szerint szükséges, de ők sosem a teljes képet mutatják, csak azt, ami „hír”. Én a saját munkám, nehézségeim, saját munkahelyi adottságaim alapján tudok véleményt formálni. Amit látok, hogy a szakma még mindig sok ember szemében és véleményében vagy az „istápolás”- nál tart, vagy a „szögről leakasztható” kategóriában van. Ha más nem tudja megoldani, oldja meg a családsegítő, de mire eljut hozzánk „a már laikusok által agyonsegített” ember, többnyire csak tűzoltásra van mód, lakhatást megoldani, élelmiszert adni. Természetesen vannak krízishelyzetek, amit csak így lehet megoldani, de a krízis megoldása és feloldása után elindulhat egy professzionális segítő folyamat. De ha a probléma akkor kerül hozzánk, amikor még tervezhető a megoldás, akkor egy szakmai alapokon nyugvó, mindenki számára kiszámítható folyamat tud elindulni. Például egy iskolai hiányzás vagy végrehajtás miatti lakhatási probléma időben való jelzése, nagyobb sikerességgel oldható meg, ha még az elején felismerik, hogy segítséget kell kérni, illetve a prevenció lenne a legszükségesebb. Nem szeretném degradálni más szakemberek vagy laikus segítők szerepét, mert mi is úgy tudunk hatékonyan dolgozni, ha minden fellelhető természetes támasz és szakember bevonható. Viszont az ő elsődleges feladatuk, ha saját kompetenciájukban nem tudják megoldani az általuk észlelt problémát, hogy azt jelezzék számunkra. Tehát fontos lenne, hogy a társadalom, az állampolgárok, más szakemberek, törvényhozók elfogadják szakértelmünket. Egy orvos, egy ügyvéd vagy egy boltvezető és villanyszerelő kompetenciáját nem igazán szokták megkérdőjelezni, ez a mi szakmánkról nem mondható el. De úgy gondolom, saját magunkat sem ismerjük el sok esetben és amíg mi nem hisszük el magunkról, hogy igenis van létjogosultságunk, addig mástól sem várhatjuk el azt. Így igen, kérdésedre a válasz igen az alapok újra építése szükséges, de velünk kell kezdeni.

Időnként mi is elfáradunk, veszélyeztet bennünket a kiégés lehetősége. Hogyan lehet ezeken túljutni? Tudnál-e ötleteket adni pályatársaidnak?

Őszinte leszek! Én a tavalyi évben voltam abban a lelkiállapotban, amikor választás elé állítottam magam: maradok a pályán vagy megyek valami egészen más területre. A döntésemben, hogy maradtam a pályán, sok minden szerepet játszott, de a legnagyobb érv, hogy nem nagyon tudnék teljesen máshol elhelyezkedni átképzés nélkül. Akkor miért ne azon a területen képezzem magam, amibe már több mint a fél életem beletettem és nagyon szeretem? Most azon dolgozom, hogy elhiggyem magamról család és munka mellett is képes leszek tanulni, illetve megtaláljam azt az irányt, amivel még jobbá tudom tenni a munkám hatékonyságát. Ötlet a pályatársaknak: mérleget kell készíteni, megéri-e, bírod-e, ha maradsz, tudsz-e még energiát, időt, pénzt beletenni a fejlődésbe, ha a válasz igen, akkor maradj, de ha a válasz nem, akkor jobb, ha váltasz!

Ezeken a tanácsokon túl, van-e olyan sikertörténeted, amelyek például szolgálhatnak másoknak, és örömöt okoznak neked is?

Nem szeretnék egy esetet sem kiemelni. Olyan ember vagyok egy ideje, aki képes és akarja meglátni a jót, a tanulságot mindenben, így minden eset siker, akkor is, ha nem úgy alakul, ahogy tervezem. Mert ezek is tanítanak. De nem titok, hogy én a táborokat szeretem a legjobban a pályázatírástól kezdve, a megvalósításon át az elszámolásig. Ezek azok az alkalmak, amikor igazán közel kerülhetünk a gyerekekhez. Szeretek a táborok során a közösségi vagy önkéntes munkát nálunk töltő kamaszokkal is együtt dolgozni. Róluk sokszor a saját szüleik azt gondolják, hogy lusták, visszabeszélnek, csak telefonoznak és nem segítenek semmiben. De a tábor során azt látni, hogy kedvesek, segítőkészek, kreatívak, viccesek. Néha csak az a titok, hogy feladatot kapjon és önállóságot, de főleg bizalmat. Ez mindig megtérül. És olyan jó érzés megdicsérni őket a szüleiknek!

Visszatérve az első kérdésre, a menekültek fogadására, akkor csak az állított meg téged, hogy a két kislányod, - a kicsi még igen aprócska volt, - a férjed, vagyis a családod hogyan tudna akárcsak rövid időre is működni nélküled. Mesélj róluk, kérlek!

Ebben a szakmában úgy gondolom nagyon fontos, hogy biztos családi háttered legyen! Elmondom, hogy én magam is éltem és dolgoztam instabil családi háttérrel, így is lehet dolgozni, de hosszú távon káros. Ilyenkor el tud tolódni az egyensúly a munka és magánélet között. Ez nem jó senkinek. Észre kell venni, ha az egyensúly megbomlik. Ehhez viszont önismeretre van szükség és itt újra az önképzés jelentőségére utalnék, amiben az önismeret is benne van.

Viszont egy ideje elmondhatom, hogy stabil családi háttérrel rendelkezem, amiben egy „józan paraszti ésszel megáldott” férj, aki – ha kell - 2 mondattal helyre rakja az én túlgondolt és többnyire érzelmi alapokon nyugvó dolgaimat, valamint két – 13 és 5 éves – „folyamatosan tanító” lány él. Ők ma már simán megoldanák az életet – hosszabb-rövidebb időre - ha menni akarnék bárhova! Mindegyikük nagyon talpraesett és folyamatosan tükröt tartanak – főleg a kamasz – ami által én is változom, vagy nézőpontot váltok. Nagyon szeretem a lányaim humorát, a „kicsi” őszinte rácsodálkozásait és örömét a világ dolgaira, a „nagy” önállóságát és hihetetlen bölcsességét. Tudom, hogy bármikor, bármiben számíthatok rájuk, és ez biztonságot ad a munkavégzésemben is.

Akkor most jöjjön a tágabb család! Szüleidről, testvéreidről mit tudnál megosztani velünk? Azt tudom, hogy férjed szülei is remek „nagyik”. Milyenek ők? Mit lehet elmondani róluk?

Hárman vagyunk lányok testvérek, két húgom van. A kisebbik szintén családsegítő, csak ő Vas vármegyében, a nagyobbik, az egyik minisztériumban közbeszerzési referens. Testvéreimmel nagyon összetartóak vagyunk, bár hárman háromfelé élünk – Veszprém vármegye, Vas vármegye és Budapest – hetente többször beszélünk telefonon, minél többször igyekszünk személyesen találkozni. Hármunknak 9 gyereke van (3-18 év közöttiek), úgyhogy, ha mindenki összejön 17-en vagyunk. Ha a férjem családja is ott van, akkor kibővül a létszám még 7 emberrel. A nagyszülők – édesanyám és férjem szülei – nyugdíjasok, Balatonfűzfőn élnek, így közel a segítség, ha vigyázni kell a kicsire, szíves - örömest vállalják. Anyukám még dolgozik nyugdíj mellett, szemben lakik az irodával, így az ablakból látom amikor hazaérkezik, előfordul, hogy szól, ha valami finomság készül a konyhájában.

Egyszer beszélgettünk arról, hogy a neved jelentése reneszánsz, újjászületés. Te hogyan tudsz megújulni? Van valami különleges hobbid? Szabad idődben, - ha van egyáltalán ilyen, - hogyan tudsz feltöltődni? Vagyis életed apró örömeire lennék kíváncsi.

Szerintem igaz rám a „Nomen est omen!” Voltak kevésbé jó dolgok már életemben, aminek okán „újratervezés” vált szükségessé. Ezekből mindig sikerült felállni, és újra indulni, újjászületni. Úgy érzem, ezek által erősebb lettem és azt tanultam meg, hogy nem szabad sajnálni saját magamra és a családomra az időt. Elkezdtem a számomra fontos és feltöltő programokat keresni és úgy érzem meg is találtam. Sokan tudják, hogy Bagossy Brothers Company rajongó vagyok, évente 3-4 koncertjükre elmegyek, többnyire a szintén családsegítő és Bagossy rajongó testvéremmel. Odáig fajult ez a dolog, hogy minden nyáron egy hétvégét – amikor Bagossy koncert van - Keszthelyen töltünk – most már mindhárman testvérek, – család nélkül. Vonattal megyünk, kollégiumban szállunk meg, jót eszünk a „pavilonsoron”, borozunk a kikötő teraszán, koncertre megyünk, utána kürtöskalácsot eszünk és rengeteget nevetünk. A testvéreimmel töltött idő és a koncert során felszabaduló tiszta energia tölt engem is.

A tavalyi évben volt még egy esemény, ami nagyon sokat adott nekem. Tartottunk egy „unokatestvér találkozót” az apai ág gyermekei találkoztak. Apukámék négyen voltak fiútestvérek, és tavaly májusban csatlakozott az égiekhez az utolsó fiú. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy jó ideje csak temetéseken találkozunk és jó lenne találkozni „vidám okból” is. Így nyáron 28-an jöttünk össze a szülőfalunkban családostól, mindenestől és nagyon jól éreztük magunkat. Idén is tervezzük már a hasonló találkozót!

Nagyon szeretünk a Balaton mellett élni, minden évszakban más, sokat járunk egész évben a partra játszótérre, strandolni, sétálni, ezek a programok csak a friss levegőről, napsütésről, mozgásról szólnak, nagyon jól ki tudják kapcsolni az embert. Úgyhogy sok olyan dolog van az életemben, amiben, amitől töltődni tudok, örömet okoz.

Úgy gondolom szerencsés vagyok, megéltem rossz dolgokat, elkeseredtem, de mindig volt valami, amitől erőre kaptam és – ha kellett – újrakezdtem. Mindig meg tudtam bocsátani, meg tudtam békélni a múlttal, így tudok létezni a jelenben és építeni a jövőt!

BULVÁRJEGYEK:

horoszkóp: mérleg

kedvenc étel: tojásos nokedli salátával

kedvenc ital: limonádé

szeretett város: Veszprém

kedvenc szín: barna

kedvenc film: Bosszúállók filmek

kedvenc olvasmányélmény: Fekete István: Tüskevár

kedvenc vers: Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

kedvenc virág: orgona

IMA A GYERMEKEKÉRT

Fák, csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kináld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket, csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bizom.
De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!

Mese a bátor önismeretről

Már-már közhelyszámba megy, hogy a felnőtt ember életvezetésében a gyermekkorból hozott mintákat követi. Az alábbi beszélgetés kapcsán kiderül, és olvashatjuk, hogy mindössze két generáció elég ahhoz, hogy a társadalomba mélyen beágyazódott sztereotípiák megváltozzanak. Ehhez azonban önbizalomra, önismeretre, bátorsága van szükség mindenki részéről.

 NAGYNÉ LÁSZLÓ ZSANETTEL készült beszélgetésünk példamutatást adhat mindenkinek. Többségnek, kisebbségnek, útkeresőknek, örömteleneknek, kétkedőknek, kirekesztőknek, kirekesztetteknek.

 A mai interjúnkat Dr. Mongyiné Istvánovits Judit készítette.

 Amikor a harmadik kislányod bölcsibe került, visszajöttél a központba esetmenedzsernek, majd másfél év múlva, 2024 januárjától ismét te lettél a vezető. Azt tapasztaltam, hogy a kollégák ezt örömmel fogadták. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

 Köszönöm!

Jól esik ezt hallani, valószínűleg ez azt jelzi, hogy jó kapcsolatom van a munkatársaimmal. Nagyon szeretek velük együtt dolgozni, és talán azt is mondhatom, hogy ez kölcsönös.

Az esetmenedzseri és vezetői feladataimról pedig csak annyit, hogy nagyon szívesen jöttem vissza dolgozni. Tele voltam energiával, tenni akarással. Emellett pedig tudatosan is készültem arra, hogy valamelyest megpróbáljam tehermentesíteni azokat a munkatársaimat, akiknek velem ellentétben nem volt lehetősége kiszakadni a munkából.

Ma pedig igyekszem minden téren megfelelni a feladatoknak, elsősorban szakmailag, de emberileg is. Még nagyon sok tanulnivalóm van.

Azt látom, hogy gyorsan tanulsz, hamar elsajátítod az új információkat és azokat alkalmazod is. Ehhez társul még a lelki finomságod és az érzelmi intelligenciád. Ezt otthonról hoztad?  Volt a gyermekkorodban valamiféle indíttatásod, ami erre a pályára vonzott?

Fiatal felnőttként szerettem meg igazán tanulni.

Otthonról hoztam-e? Biztos. Az anyukám sok energiát fektetett abba, hogy tanuljunk, fejlődjünk.

Mindig azt mondta, hogy szeretné, ha mi többre vinnénk. Nagyon büszke volt rá, hogy a továbbtanultam. Azt pedig, hogy a szociális területet választottam, szintén neki köszönhetem.

Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy az én családom története is magyarázat lehet arra, hogy miért lettem segítő. Az anyukám állami gondoskodásban nevelkedett 6 évig. Nehéz gyermekkora volt, de rengeteg pozitív történetet hallottam kislányként a fóti gyermekvárosról, a nevelőiről, barátságokról, szabályokról, a szervezettségről.

Az, hogy ez mit jelentett neki, és ezáltal mit kaptunk mi, gyerekként tőle, és anyaként én milyen mintát követek, egy külön beszélgetés témája lehetne.

Ezen túl, amióta itt dolgozom, folyamatosan tanulok. 2016 júniusa előtt is a szakmában dolgoztam, de más területen. A családsegítés alapjait, a gyermekjóléti szolgálat és a gyermekjóléti központ munkáját itt ismertem meg. Kezdettől fogva segítettek, támogattak ebben a vezetőim, munkatársaim. Így azért nem volt olyan nehéz a tanulás.

Intézményvezetőnk, Ildikó mesélte, hogy amikor egy városi rendezvényen vettetek részt, Balatonalmádi egy ismert és aktív közösségi hölgye odalépett hozzátok és megkérdezte tőled: „Neked hindu, vagy török szüleid vannak?” Te mosollyal fogadtad a kérdést.

Korai éveidben, esetleg később is, ért-e téged bántás, tapasztaltál-e kirekesztést a származásod miatt? Ha volt ilyen, mesélnél róla? Ezt te hogyan élted meg?

A válaszom határozottan nem!

Soha nem titkoltam, hogy roma családból származom. Emiatt nem is ért bántás, és ennek valószínűleg több oka is van.

Az egyik az, hogy teljesen átlagos családban nevelkedtem. Semmiben sem tértek el a szokásaink, a mindennapjaink a társaimétól.

A szüleim, bár értették a beás nyelvet, de már ők sem beszélték azt. A cigány hagyományokat nem követték. Nem azért, mert szándékosan hátat fordítottak azoknak. Hanem azért, mert már ők sem úgy nevelkedtek.

Mindketten dolgos emberek, szép otthont biztosítottak nekünk, azt szorgalmazták, hogy tanuljunk.

Másrészt a település, a környék, ahol felnőttem, rendkívül elfogadó, támogató volt.

Büszke vagyok a származásomra, és arra is, hogy romaként lettem segítő.

Kikerültél a fészekből. Az érettségi után merre indultál tovább? Mit tanultál? Hol, melyik főiskolán végeztél?

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán szereztem általános szociális munkás diplomát. Imádtam az ott töltött 4 évet.

Látható, hogy tanult szakmádat, a segítő szerepet hivatásként éled meg.  Azt mindketten tudjuk, hogy nehéz és egyben kevés örömöt adó ez a pálya. Véleményed szerint mitől nehéz, és mi adhat örömöt? Elmesélnél egy „örömkét”, egy sikersztorit?

Szerintem ezt tényleg nem lehet másként csinálni. Az igazi segítő identitásává válik a hivatása.

Nehéz pálya a miénk, de az optimizmusom, vagy, ha úgy jobban tetszik, a naivitásom segít abban, hogy meglássam a jót is, és tovább tudjam csinálni.

Mitől nehéz? Érzelmileg nagyon megterhelő az, hogy a velünk kapcsolatba kerülő családok problémájának súlya gyakran elviselhetetlen teherré válik számunkra is. Az is előfordul, hogy jobban nyomaszt bennünket az adott kliens gondja, mint magukat az érintetteket. Az, hogy éjjelente is egy-egy “ügy” foglalkoztat, szinte rendszeressé válik. Ez akkor méginkább nehéz, ha gyereket érintő, súlyos problémáról van szó. Vagy, ha a megoldás fő akadálya maga a kliens, és nem megfelelő az ő hozzáállása. Már szinte elcsépelt szavak ezek, de gyakori, hogy eszköztelenné válunk segítőként a probléma megoldásában. Azzal sem mondok újat, ha megemlítem, hogy aránytalanul sok időt kell/ene adminisztrációval töltenünk.

És a bérezésünk is elkeserítő.

De, ami személy szerint nekem a legnagyobb nehézséget jelentette az elmúlt másfél évben, az a változás.

Pár év alatt egészen más jellegű, teljesen új (társadalmi) problémák jelentek meg a családok életében. Ezek megoldásához új információkra, ismeretekre volt/ van szükségem, hogy hatékonyan és jól tudjak segíteni.

Egyébként több örömkém is van. Az egyik talán az, hogy családsegítőként volt egy kliensem, aki a megismerkedésünk idején gondnokság alatt állt, az átlaghoz képest alacsonyabb intellektusú, támogatásra szoruló hölgy volt, aki szerette volna hasznosan tölteni a szabadidejét. Akkor munkaviszonya nem volt, családi kapcsolatai és párkapcsolata meggyengült. Mentálisan támogatásra szorult, és ügyei intézésében irányításra volt igénye és szüksége. A közös munka eredményeként képessé vált megváltozott munkaképességű személyként munkát vállalni és azt meg is tartani, gondnokság alá helyezésének felülvizsgálatát kezdeményeztük, és a gondnokság alá helyezése megszűnt, kilépett az addig számára előnytelen párkapcsolatából és albérletbe költözött. Személyes kapcsolatait megerősítette és képessé vált önállóan háztartást vezetni. Ezt az állapotot azóta is fenn tudja tartani.

Dante poklát idézve: „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém”… Te megtaláltad az igaz utad?  Mi a mai társadalmi szerepvállalása egy szociális munkásnak? Mit gondolsz az ágazatirányításról?

Az én igaz utam tényleg a hivatásom és a családom. Igen, megtaláltam az utam, de ettől függetlenül én is betévedek néha a “sötétlő erdőbe”.

A kérdéseid egyébként nagyon aktuálisak az elmúlt hetek szakmai/társadalompolitikai történései miatt. Gondolom szándékosak is.

Az ország nagy részét foglalkoztatja most a gyermekvédelem helyzetének kérdése. Szomorú, hogy a szakmánk leginkább akkor kap figyelmet, amikor valami baj történik. Most is erről van szó. Nem kizárólag a saját gondolatom, de fontos lenne, hogy mi, akik ma szociális munkát végzünk, a megszokott feladataink mellett végre valóban láthatóvá váljunk és azután megfelelő módon értékeljék a munkánkat.

Talán már említettem, hogy foglalkoztatni kezdett a szakma érdekképviseletének kérdése.

Az elmúlt hónapokban részt vettem néhány szakmai rendezvényen, úgy tűnik, hogy mindennél nagyobb igény van most arra a segítők részéről, hogy a bérrendezésen túl, szakmai tudásunkat -megfelelő tartalmú, színvonalú, elérhető képzésekkel- fejleszthessük, bővíthessük, és tudjunk felzárkózni a változásokkal együtt járó problémák megoldásához.

Mit üzennél azoknak a gyermekeknek, fiataloknak, akik hozzád hasonló társadalmi közegből érkeztek, netán szegregációban töltötték fiatal éveiket?

Nehéz ez úgy, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a roma gyerekek, fiatalok nagy része nem ilyen szerencsés, mint amilyen én voltam. Így nem biztos, hogy hiteles lenne az üzenetem.

Nem mondom azt, hogy minden roma fiatalnak diplomát kell szereznie. Egy jól megválasztott szakmával sokan a társadalom elismert, családja értékes tagja lehet, származástól függetlenül.

Inkább azoknak üzennék, akik felnőttként bármilyen módon támogatni tudják és akarják a cigány gyerekek fejlődését, hogy tegyék meg, akár csak egyszer is.

Három gyermek és a vezetői pozíció mellett talán okafogyott a kérdés, de vannak továbbtanulási terveid?

Igen. Szeretnék szakmailag fejlődni.

Szerencsések vagyunk itt, a Gondos Panniban, mert intézményvezetőnk támogatja a továbbtanulási törekvéseinket is, sőt ösztönöz is bennünket arra.

Persze, három gyerek mellett jól kell lavírozni a feladatok között, de ez nem riaszt vissza. Ráadásul a férjem is támogat ebben.

Mesélj kicsit a gyermekeidről, a jelenlegi szűk és tágabb családodról?

A férjemmel 20 éve vagyunk egy pár, ő mindenben a társam.

Három lányunk van. Legnagyobb lányom középiskolás lett, a középső igazi kiskamasz, ő 4. osztályos. A legkisebb pedig kiscsoportos óvodás. Egy cseppet sem unatkozunk mellettük, ráadásul mindhárman annyira mások.

Egyébként nekem is két lánytestvérem van, mi is nagyon különbözőek vagyunk!

Somogy vármegyében nőttem fel, apukám és a legkisebb húgom a családjával még mindig ott él. A középső testvérem pedig Pesten. Sajnos 6 éve veszítettük el az anyukánkat, jó anya és nagymama volt.

A férjem családja közel él. Gyakoriak a családi összejövetelek, közös ünneplések. Nagy a család.

Gyorsuló időket élünk. Gondolom, a te időbeosztásod is nagyon szoros. Mégis, hogyan tudsz pihenni? Mi tölt fel?

A hétköznapok nagyon zsúfoltak, de egy ideje a hétvége tényleg a pihenésé, tudatosan.

Szeretek főzni, tavasztól őszig molyolni a kis kertünkben, udvarunkon, télen pedig a filmek kapcsolnak ki. Egyébként bátran felvállalom, hogy időnként az édes semmittevést sem vetem meg.

Bulvárjegyek:

Horoszkóp:         mérleg

Vers:                   Petőfi Sándor: Arany Lacinak,

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

Könyv:                Solohov: Emberi sors

Film:                    Igazából szerelem

Szín:                    mustársárga

Város:                 Szeged

Étel:                     töltött káposzta, kocsonya, krémes sütemények

Ital:                      Coca-Cola

Virág:                  tulipán, liliomfa

Radnóti Miklós: Nem tudhatom

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

/1944/

AZ EGYIK SZABADI RUMCÁJSZ

Sokan Önök közül a cím olvasását követően bizonyára meglepődnek, hogy nem egy férfi, hanem női interjúalanyunk van ebben a hónapban. De a bátor és erős, az elesetteket segítő mesefigura hölgy munkatársunknál is visszaköszön. Molnár Gáborné Karolint Szentkirályszabadján sokan ismerik. Korábban gyalogosan, most motorizáltan rója az utcákat gondozottjaihoz sietve. Mindenkihez van egy kedves szava, jó tanácsa még akkor is, ha ideje szorosan be van táblázva. Ő az, aki a hivatását élete második felében találta meg.

Ismerkedjenek meg vele!

Az interjút Czulák Henrietta készítette.

Karolin, milyen szép kerékpárral érkeztél a Gizella Házba! Idáig szinte mindig gyalog láttalak közlekedni…. Honnan ez a jármű?

Ezt a bordó elektromos kerékpárt az intézménytől kaptam szolgálati járműként. A gondozottjaim nagyon szétszórtan laknak a településen, ezidáig a gyalogos közlekedés sok időt igénybe vett.  Ez most nagyban megkönnyíti számomra a közlekedést és pillanatok alatt ott tudok lenni a néniknél. Baj esetén is előbb oda tudok érni, és több időm marad a velük való gondozási időre is. Nagyon hálás vagyok érte az intézménynek.

Hamarosan nyugdíjba készülsz, mik a távlati terveid?

Októberben 65 éves lettem. Április 1-től készülök nyugdíjba. Utána is szeretném idős klienseimet ellátni, útjukon végig kísérni. Nyugdíj mellett szeretnék még pár évig dolgozni Gondos Panninál, ahol szeretettel látnak. Mellette férjemet, Gábort, aki sajnos beteg, nap, mint nap ellátom. Jó lenne a gyermekeimmel, unokáimmal – akik közül ketten is családostól külföldön élnek – gyakrabban találkozni, időnként kiutazni hozzájuk.

Említetted, hogy férjed ápolásra szorul. Mit osztanál meg velünk, milyen állapotban van ő?

Férjemnek több súlyos betegsége is lett az elmúlt években. Állapotrosszabbodása 2018-tól lett látványosabb. Sajnos, számos komoly betegségben szenved egyszerre, ami mozgásában is akadályozza.

Számos kezelést, többek között fizikoterápiát is igénybe vettünk, de igazán látványos javulást ezek nem hoztak. 2020-tól folyamatosan romlott az állapota. 2021. tavaszától pedig már folyamatos ápolásra szorul. Az intézménytől nagyon sok segítséget kaptunk,- emiatt rendkívül hálás vagyok - ami Gábor ellátásában és életminőségének komfortosabbá tételében nagyon sokat segít.  Az intézmény nyújtotta eszközkölcsönzési lehetőségnek hála, ami minden gondozottunk számára nyitott, többek között elektromos ágyat kaptunk, ami jelentősen komfortosabbá teszi a mindennapjait és segít megőrizni az emberi méltóságát.

Annyit említetted már az intézményt, mesélnél arról, hogyan és mikor kerültél a Gondos Panni Szociális Központba?

2013.03. 25-től dolgozom itt. A korábban előttem dolgozó gondozónő más munkaterületre ment, én pedig beadtam a jelentkezésemet az intézménybe. Emlékszem, hogy az állásinterjún János egyik kérdése az volt, hogy miért erre a területre vágytam. Akkor azt válaszoltam, hogy a családomban több idős és fiatal beteg személy volt, akik közül többet én ápoltam. Így édesanyámat, anyósomat is, akik súlyos betegek voltak. Ekkoriban kisebbik gyermekem is ápolásra szorult, mivel 7 éves korában cukorbeteg lett és inzulinkezelésre szorult. Gábor fiam azóta is velünk él és az ő egészségére is figyelek (már amikor engedi). Az állásinterjút követően hamarosan el is kezdtem a gondozói munkát, amit azóta is szívvel-lélekkel végzek.

Milyen út vezetett idáig, hogy szociális ápoló- és gondozó váljon belőled, hiszen hivatásszerűen „csupán” tíz éve foglalkozol vele?

Az általános iskola elvégzését követően Herendre jelentkeztem porcelánfestőnek. Szerettem rajzolni, gyönyörű rajzaim voltak a rajztanárom szerint. Próbafestésre elmentem, azonban túljelentkezés miatt végül nem nyertem felvételt. Második helyen a gyors- és gépíró képzést jelöltem be. Oda bejutottam, ezt el is végeztem. 1974. 10. 28-tól a Balaton Volánnál dolgoztam 26 évig. Férjemmel Veszprémben ismerkedtünk meg. Hat év udvarlás után végül 1980-ban összeházasodtunk. Közben megszülettek a gyerekeink. Két fiú, egy lány. Tíz évig anyósoméknál laktunk egy szobában öten. Az én indíttatásomra és unszolásomra építkezni kezdtünk 1984-ben. A szuterén résznél tartottunk, amikor férjem 32 évesen agyműtéten esett át. 3 kisgyerek és férjem betegsége mellett nekem kellett levezényelni a házunk építését és a további munkálatok befejezését. Gábor a műtétet követően már nem tudta ellátni munkáját, holott korábban nagyon szerette azt. Pincér volt. Nehéz időszak volt, mert kényszerűen én lettem a családfenntartó.

Elvállaltam egy szociális gondozást Balatonalmádiban 4 órában. Már ekkor odakerültem az intézmény elődjébe. Előtte gondozási alapismereti tanfolyamot kellett elvégeznem. Három évig csináltam.

Időközben végre át tudtunk költözni a házba 1994-ben. 1997-től a Fűzfői Papírgyárban kezdtem el dolgozni. Ott ismerkedtem meg Nagy Tiborné Csillával, akivel jó barátok lettünk. 3 év múlva váltottunk, majd a Bakony Művekhez kerültünk szinte egyszerre. Mi voltunk a „két szabadi Rumcájsz”, a főnökünk csak így emlegetett bennünket. A vezetőség mindig számíthatott ránk. Tisztában voltak a képességeinkkel és a teherbírásunkkal. Csillával nagyon sok jó dolgot végigéltünk és bizony az életünk nehézségeit is megosztottuk egymással. Ezidőtájt ment el a településről a korábbi gondozónő, akinek a helyére kerültem 2013-ban. Azóta itt vagyok az intézményben. Közben elvégeztem a szociális ápoló- és gondozó szakképzést is.

Szeretek itt dolgozni. Sok szeretetet kapok a gondozottjaimtól, és úgy érzem, ezt viszonzom is nekik.

Egy nehéz nap után mi kapcsol ki, mi tölt fel?

Sokszor azt érzem, hogy nagyon sok az erőm, még bírom, bírnék többet is. A kert, a virágaim dédelgetése, ami leginkább kikapcsol. Amikor Gábor elalszik, időnként olvasok. Amikor gyerekeim, unokáim hazaérkeznek külföldről, rövidebb programokat szervezünk, az nagyon feltölt. Szerencsére a férfimunkát fiam elvégzi. Ő nagy segítség nekem, mint ahogy a másik két gyermekem is. Igaz ők messze laknak, de számíthatok rájuk bármiben.

Említetted az interjú elején, hogy a kedvenc könyveid a spirituális jellegű és témájú könyvek. Ez mit jelent, mélyebben is foglalkozol a spiritualitással vagy csak hobbiszinten?

1993-ban elvégeztem egy agykontroll tanfolyamot. Sorozatban jöttek a családban a betegségek, minden féle problémák. Ekkor döntöttem el, hogy elvégezem a tanfolyamot, hogy a tudást az ő segítségükre fordítsam. Hiszek a pozitív gondolatok teremtő erejében. Ezen kívül még az Ultra tanfolyamot is elvégeztem. Ennek az a lényege, hogy az ember kézi energiával gyógyítja a beteget. Sógornőmmel közösen végeztük el.

Folyamatosan használom az agykontrollt, az ott tanultakat. „ Jól vagyok, egészséges vagyok, egyre jobban vagyok”. Ez a mantrám, ami hatásosnak bizonyul. Csak pozitív dolgokra használom, negatívra nem. Ezt az „elme hatalmának” mondják. Hiszek a spiritualitásban és a halál utáni életben. Számomra nincs halál. Hiszek benne, hogy ezzel nem szűnik meg minden. A beteg test elmegy, a lélek él tovább.

Édesanyám halála után kezdtem el ezzel a témával jobban foglalkozni, utána olvasni.

Idős gondozottaidról szeretettel mesélsz. Tanítottak-e ők neked valamit, van-e kedves történeted valakiről, amit szívesen megosztanál velünk?

Két idős gondozottam közül az egyik idős hölgytől sok bölcsességet tanulok. Sok tapasztalatot  ad át az életről. Mindig nagy szeretettel fogad, el sem tudom mondani. Korábban ő elzárkózott a házi segítségnyújtástól. Magas IQ-ja van, holott tudomásom szerint felsőfokú iskolai végzettsége nincsen. A másik személy egy férfi gondozottam. Nagyon tisztelem benne, hogy a tanácsokra kérésekre nyitott. Nem hagyja el magát, virágot ültet, füvet nyír. Aktivizálja magát, erőn felül teljesít. Ő is 83 éves. Mindig azt javaslom nekik, hogy foglalják el magukat, „ne agyaljanak annyit!”

Van-e bakancslistád, van-e olyan vágyad, amit mindenképpen szeretnél elérni az életben?

Igen! Azt szeretném a leginkább, hogy a férjem újra járni tudjon! Ez a szívem vágya. Közösen el tudjunk utazni a gyerekekhez, unokákhoz, közösen, nyugdíjasként!

Kívánjuk Karolin, hogy ez a vágyad teljesüljön!

Bulvárjegyek:

Horoszkóp: mérleg

kedvenc könyv: spirituális könyvek

kedvenc vers: Aranyosi Ervin: Szeretet

kedvenc város: Balatonalmádi

kedvenc étel: lecsó

kedvenc ital: limonádé

kedvenc virág: piros tulipán

kedvenc szín: lila

Aranyosi Ervin: SZERETET

 Van egy érzés a világon,

– úgy hívják, hogy SZERETET.

Ami nélkül boldogulni,

szépen élni nem lehet.

Nem számít a mennyisége,

– pénzben nem is mérhető,

s bárhol élnél a világban,

mindenhol elérhető…

„Fogy az idő, bezár egy ajtó-,

titok a vér, a könny, a jajszó...”

Zséda: Ajtók mögött című dala figyelemfelkeltő szövegével jó pár éve azért íródott, hogy felhívja a figyelmet a KAPCSOLATI ERŐSZAK és leginkább a NŐK ELLENI ERŐSZAK ellen.

A kapcsolati erőszak törvényi definíciója szerint az elkövetéskor vagy korábban közös háztartásban élő hozzátartozó, házastárs, élettárs, gyermeke, gondnoka, gondnokoltja, gyámja vagy gyámoltja sérelmére „az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartás tanúsítása”, vagy a közös gazdálkodás körébe vagy közös vagyonba tartozó anyagi javak elvonása, ami a sértettet súlyos nélkülözésnek teszi ki.

A törvényi tényállás további eleme az elkövetés rendszeres jellege is. Két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntetési tétel nem visszatartó erő az elkövetőek számára, hiszen a híradásokat nézve vagy az újságokat, internetes hírportálokat olvasva nap, mint nap elborzadva halljuk, olvasunk a hozzátartozók sérelmére vagy kiskorúak ellen elkövetett bűncselekményekrő.

Mindenki azt gondolja, ez csak mással történhet meg…

Mindenki azt gondolja, hogy az ő környeztében ez nem érinthet senkit…

Mindeközben a híradásokban a riasztó szalagcímeket és vérfagyasztó képsorokat látva a szomszédok, barátok, ismerősök, a postás vagy a boltos is azt nyilatkozza a mikrofon orra alátartó riporternek, hogy rendes, kedves család élt a bűncselekmény helyszínén, hangos szót soha senki nem hallott, vagy éppen azt, hogy mindenki tudta, hogy ez lesz a vége, mert az áldozatok rettegésben éltek az őket terrorizáló családtag miatt.

Közöny vagy hallgatás?

Azért, mert nem a mi dolgunk, vagy azért, mert mi nem akarunk belekeveredni semmibe?

Fásultság?

Mert már nem bízunk abban, hogy bárki változtathat ezeken…?

Ha jobban átgondolnánk, vagy ha belátnánk a zárt ajtók mögé, megdöbbennénk, hogy hány barátnőt, kollégát, testvért, osztálytársat ér akár naponta fizikai, lelki, szexuális erőszak.

Az érintettek szégyenként cipelik magukkal sorsukat, sokszor legközelebbi hozzátartozóiknak sem mernek beszélni róla.

Akkor mégis kinek a felelőssége, hogy az áldozat ne szégyenként élje meg a bántalmazottságát, ne higgye azt, hogy őt fogják hibáztatni a történtekért, és merjen beszélni róla, merjen segítséget kérni?

Igenis felelőssége lehet a barátnőnek, kollégának, testvérnek, postásnak, boltosnak is…

Hiszen ők azok, akik gyakran találkoznak a családtagokkal. Ők ismerik viselkedésüket, mozzanataikat, gesztusaikat. Ők ismerhetik fel a segítségkérés legapróbb jeleit. Ők törhetik meg a szomorú statisztikákat, azzal, ha segítő felelősséget vállalnak.

A meginterjúvoltaknak - a brutális bűncselekmények elkövetését követően – a riporterek soha nem szegezik oda a kérdést, hogy

• nem találta-e furcsának, hogy mindig zárva volt az ajtó?
• hogy a feleség soha nem mehetett sehova a férje nélkül?
• hogy időnként gyanús foltok éktelenkedtek a karon, arcon, melyeket sebtében próbált elmaszkírozni?
• hogy a gyerekek mindig feltűnően csendesek voltak? vagy:
• ha tudta, hogy baj van, miért nem a tragédia előtt szólt?

És ezer más intő jel utalhatott arra, hogy ebben a családban a zárt ajtók mögött semmi sem úgy működött, ahogy egy szerető családban, párkapcsolatban működni kellett volna.

Milyen intő jelei lehetnek annak, hogy valamelyik családtag bántalmazó családban él (itt lelki, fizikai és szexuális bántalmazásra is gondolni kell!)?

A bántalmazás jelei lehetnek a teljesség igénye nélkül:

- a bántalmazás látható jelei, fojtogatás, verés nyomai (melyeket gyakran sebtében, rosszul takar el)

- radiológiai eltérések keresése orvosi vizsgálat során (többszörös bordatörés, különböző idejű törések)

- nem baleseti jellegű sérülések, égés, forrázás nyomai

- izoláció, befelé fordulás

- agresszivitás

- depressziós tünetek

- deviáns magatartás, csavargás, elszökés

- drogozás, alkoholizálás

- önagresszió, öngyilkossági kísérlet

- alvászavarok, - evészavarok, - regresszív viselkedés, - regulációs zavarok, pszichoszomatikus tünetek,

- a gyermek korához nem illő szexualizált viselkedés, szóhasználat,

- nemi aktus eljátszása,

- gyermekközösségben kapcsolatteremtési problémák, passzivitás, izolálódás vagy agresszivitás,

- megváltozott gyermeki magatartás, beállítódás

- iskolai teljesítmény romlása

- szájüregi sérülések keresése, mely felveti szexuális abúzus gyanúját is

Tisztában kell lenni mindenkinek azzal, hogy a hatóságok felé jelzést bárki tehet. Állampolgári jogunk és egyben kötelességük a bűncselekményre utaló jelek hatóságok felé történő jelzése és ezzel életek megmentése!

„Az atlatszo.hu közérdekű adatigénylésére az ORFK a kapcsolati erőszak áldozatainak nemi megoszlását, az élet- vagy házastársak ellen elkövetett kapcsolati erőszak számait tekintve megdöbbentő számadatokat látunk.

Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) adatai szerint 2020-ban és 2021-ben összesen 211 nő vesztette életét emberölés, szándékos befejezett emberölés vagy halált okozó súlyos testi sértés miatt. A szándékos befejezett emberölések közel felében, azaz 43,44 százalékában nő volt az áldozat. Az elmúlt három évben a kapcsolati erőszak bűncselekmények száma közel duplájára nőtt. 2021-ben 769 sértettet és 562 elkövetőt tartott nyilván a rendőrség. Az eltérő számokat az magyarázhatja, hogy egyes elkövetők egy éven belül több személy ellen is elkövették a bűncselekményt, így például a házastársuk és a gyermekük sérelmére is.

Az adatok szerint a kapcsolati erőszak sértettjeinek túlnyomó többsége nő volt, míg az elkövetőknél a férfiak jelentek meg nagyobb arányban a statisztikában.”

2021-ben 45 ezer nőt ölt meg a partnere vagy családtagja világszerte, Európában ugyanez a szám 2500. Ez azt jelenti, hogy naponta több mint öt nőt és lánygyermeket ölnek meg a családtagjaik.

Hazánkban minden ötödik nő szenvedett el fizikai, szexuális erőszakot jelenlegi vagy korábbi partnerétől.

Mit tehet a gyermekvédelem?

A gyermekjóléti szolgálatok feladata és felelőssége egy olyan helyi szintű jelzőrendszer működtetése, amelynek feladata elsősorban a prevenció, másodsorban a jelzőrendszeri tagoktól, az állampolgároktól érkező jelzések hatékony kezelése, ezekre adott adekvát válaszreakciók --veszélyeztető körülmények feltérképezése, a jelzett probléma feltárása, súlyos veszélyeztetettség esetén hatósági intézkedés kezdeményezése.

Az elmúlt évek során a Gondos Panni Gyermekjóléti Központ szakemberei több alkalommal „road show” jelleggel szakmai tájékoztatást nyújtottak – elsősorban a köznevelési intézmények számára - arról, hogyan ismerjék fel a veszélyeztető jeleket, körülményeket – ezzel ösztönözve az intézmények szakembereit arra, hogy gyanú esetén is tegyék meg jelzésüket, hiszen nem az ő feladatuk a veszélyeztetettség súlyának mérlegelése.

A jelzések megtétele mellett lehetőségünk van kifejezetten bántalmazottak megsegítésére létrejött civil szervezetek, egyesületek, alapítványokkal való kapcsolatfelvételre, odairányításra is. Ezek a szervezetek speciálisan arra szerveződtek, hogy a bántalmazottakat, segítségre szorulókat megismertessék jogaikkal, a bántalmazó kapcsolatból való kilépési lehetőségeikkel. Szakemberek (jogász, pszichológus, önsegítő csoportok) hallgatják meg a segítséget kérő személy élettörténetét, és közösen gondolkodnak megoldási alternatívákon.

A teljesség igénye nélkül, néhány segítő civil szervezet elérhetősége:

• OKIT- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat tel.: 06-80-205-520
• Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tel: 116-11
• Patent Egyesület tel.: 36-70-252-5254
• Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület tel: 06 80 505-101                               

Ebben a cikkünkben arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy mindenki járjon nyitott szemmel, vegye észre a segítségkérés jeleit és tegyük meg a lépéseket barátunkért, kollégánkért, a szomszédunkért vagy akár saját magunkért.

Jönnek az ünnepek. Van, akinek ez örömteli. De azokban a családokban, ahol ilyenkor hosszabb rövidebb időre „bezárul az ajtó” (nincs óvoda, iskola, munkahelyi elfoglaltság), a szeretet helyett a félelem időszaka jön el.

Figyeljünk egymásra és ha kell, segítsük közeli, távoli hozzátartozóinak, barátainkat, rokonainkat.

Ha kell, legalább egy anonim jelzéssel!

Mindegy ki segít, az a lényeg, hogy segítsünk és ne legyünk közömbösek, ne mutogassunk másra, ne fordítsuk el a fejünket!

Krízistelefonszámunk az ünnepek alatt is folyamatosan hívható!

06/20/378-95-27

Gondos Panni Szociális Központ

elkötelezetten, az Önök segítői

/CH/