Rovatunk soron következő névjegykártyája Józsa Szilvia kolléganőnk életébe enged bepillantást. Ha néhány hívószót kellene vele kapcsolatban említeni, szinte azonnal, kórusban vágnánk rá: nyugalom, derű, sajátos humor, aprótalpú unoka. Az utóbbi nagy ajándék, és mindent felülír. Szilvi eddig a munkahelyére repült örömmel, most azonban- amikor csak teheti- az unokájához van úton.

Ezt az interjút önkéntes vendégriporterünk, Kovácsi Szolga Mária készítette.

Azt mondták nekem, hogy nehéz lesz veled interjút készíteni, mert csak tőmondatokban beszélsz magadról. Ez igaz?

Igen!

Pillanatnyi csend után szívből nevetünk egy jót, aztán rátértünk a lényegre.

Régóta ismerlek, de még mindig nem értem, hogyan kerültél erre a pályára?

Véletlenül. Már amennyire vannak véletlenek. Az egész felnőtt életem úgy alakult, hogy mindig gondoskodtam valakiről a mindennapi teendőkön felül. Amikor már felnőtt fejjel főiskolát kerestem, az első szempont az volt, hogy ne legyen a tantárgyak között matematika. A szociálpedagógia ilyen volt, tehát ezt az iskolát végeztem el.

Mit végeztél volna, ha semelyik főiskolán nem oktatnak matematikát?

Ezen szoktam gondolkodni, hogy merre irányuljak, merthogy igazából még mindig nem tudom, hogy „mi akarok lenni, ha nagy leszek”, de mindenképpen valami olyasmit tanultam volna, amivel alkothatok. Az asztalosságon gondolkodnék, ha újra kezdhetném, vagy talán kertépítést-kerttervezést tanulnék, mert ott lehet látni a fejlődést, hogy a palántából – mondjuk – paradicsom fejlődik. Az tényleg egy olyan dolog, hogy elülteted a magot, locsolod, gondoskodsz róla, az pedig fejlődik… Bár most a paradicsomaimat megették a poloskák, úgyhogy némi csalódást okoztak.

Sikerélményre mindenki vágyik. A mostani hivatásoddal ezt megkaptad?

Ezen a pályán sikerélménynek számít, ha egy gondozottam mondjuk kitakarítja a lakását, vagy rendezettebbé, ápoltabbá válik a megjelenése. Ha ez így alakul, akkor már elértem valamit.

Lelkileg, hogy viseled a nehéz sorsokat, amikkel naponta szembesülsz?

Természetesen megvisel, bár tizenöt év alatt talán megtanultam kezelni ezeket a dolgokat. Az első időkben nagyon megszenvedtem én is a gondozottaim sorsát, főleg amikor az első kedves idős ellátottam meghalt. De nem halhatunk bele naponta mások sorsába.

A segítettjeid, hogy állnak hozzád? Milyen élményeid vannak?

Néha egy-egy negatív viszonyulást, az élethelyzetük adta körülmények miatt megéltem, de semmi komoly. Nagyon sokat számít, hogy miként közelítünk a segítséget kérőkhöz. A legtöbb embernek, aki a mi látókörünkbe kerül, már rengeteg rossz tapasztalata gyűlt össze, ezért ők érthetően érzékenyebbek, kevéssé bizalmasak. Sajnos az egy emberi tulajdonság, hogy akik normál körülmények között élnek, ha látnak egy elesett, ápolatlan külsejű embert, aki esetleg ittasan ül egy fa alatt, rögtön elítélik. Természetesen nem mindenki vélekedik így, de gyakran ez az első gondolat. Nekünk többek között ők is a klienseink. Ahhoz hogy segíthessünk, fontos megértenünk, miért kerültek ilyen nehéz élethelyzetbe. Ennek alapja pedig a bizalom. Ezért nagyon sokat kell dolgoznunk, nap mint nap.

Egy ideje Balatonfűzfőn családsegítőként dolgozol. Hogyan viszonyulsz ehhez a területhez? Kitől, milyen külső és belső szervezettől, intézménytől, személytől kapsz segítséget a munkádhoz?

Őszintén meg kell vallanom, az idősekkel szívesebben foglalkoztam. A családsegítőben a törvény által előírt kötelező adminisztráció sok időt vesz igénybe, ami a segítéstől is energiákat vonhat el. Továbbá, ha nehéz sorsú gyermekekről van szó, azt nagyon nehezen dolgozom fel. Ezzel még dolgoznom kell. 

Munkám során Almádiban valamennyi kollégám segítségére számíthatok, vezetőimre is. Fűzfőn is a közvetlen kollégáimmal, az önkormányzat munkatársaimmal, a védőnőkkel, a bölcsi vezetőjével vagyok rendszeres kapcsolatban. Eddig elutasítást még sehol, csak segítőkészséget tapasztaltam.

Tizenöt év segítői munka töretlenül. A magánéletedben történt változásról beszélnél egy kicsit?

Az idei év nagyon eseménydús volt. (És még nincs vége…!) Januárban megszületett az unokám. Amikor lehet, megyek hozzájuk. Közel ezer km az út, de akár hetente többször is megtenném. Közben az interneten keresztül látom csak a babát, beszélek a lányommal, ő mutatja a videókat és a fényképeket magukról. Emiatt hálás vagyok a technikának!

Az idei év változása még, hogy elköltöztél Almádiból, ahol születésed óta éltél. Mennyire hiányzik a város?

A kilátás, ami a házunk teraszáról volt élvezhető, az nagyon hiányzik. A mostani házunkból csak a szomszéd épületeket látom. De ha akarom látni a Balatont, biciklire ülök és legurulok a partra.

Ez a házeladás, költözés többek között arra is ráébresztett, hogy nem kell ragaszkodni valamihez, ami már több gondot okoz, mint örömöt. Ez így nagyon leegyszerűsített gondolat, de már tudom, hogy nem kell tartani a változásoktól.

A munkám kapcsán rendszeresen járok vissza Almádiba, ilyenkor szívok egy kis „hazai” levegőt.

Bulvár jegyek

csillagjegy: oroszlán

Kedvenc étel: rántott hús

kedvenc ital: finom fehér borok

kedvenc szín: sárga

kedvenc város: Balatonalmádi

kedvenc film: Az ajtó (Szabó István filmje Szabó Magda regényéből)

kedvenc olvasmány: Thomas Hardy: Hazatérés

kedvenc zene: mindenevő vagyok

kedvenc virág: tulipán

kedvenc vers: Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.

Rakosgattam a bögréket fel a polcra.

Kettő van fületlen, de elölről szépek,

Egészen olyanok, mint a többi épek.

Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,

S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most eszembe jutott sok felebarátom,

Hogyha képletesen fületlennek látom,

Úgy teszem-e őket életem polcára,

hogy ne lássunk mindig arra a hibára?

Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,

Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)

Akkor tesz el úgy az igazságos Isten

– Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn –

A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel

Hátrafelé az én letörött fülemmel.