AMIKOR A BÁNATBÓL ÉLETÖRÖM ÉS ADNI TUDÁS LESZ

Júliusi Gondos Panni névjegykártya rovatunk interjúalanyának, Csillának mindenkihez van egy jó szava, kedves mosolya, puha ölelése. Ad, ad és ad. Olyan ember, akivel jó lenni, akiből mindig lehet „meríteni”. Azt gondolhatnánk, egész élete napsugaras, őt soha semmi baj el nem érte.

Mégis József Attila egyik legfájdalmasabb versét választotta Csilla. Talán azért, hogy megossza Önökkel, hogy az élet váratlan és nehéz helyzeteiből hogyan lehet továbblépni, építkezni. Vajon mi, a közvetlen kollégái is tudjuk-e, hogy milyen sorsok vannak saját közösségünkben, környezetünkben? Tudjuk-e, hogy mennyi odafigyeléssel és törődéssel fordul embertársai felé egy olyan munkatársunk, akit nagyon "megmért" az élet? Tudjuk-e, hogy mennyi életöröm és tenni akarás kell sorsunk felvállalásához?

Ismerjék meg a bátorság harcosát, Nagy Tiborné Csillát!

Az interjút Czulák Henrietta készítette.

Kedves Csilla! Nem titok, hogy amellett, hogy kollégák vagyunk, még egy településen is élünk. Amióta ismerlek, és ahányszor csak összefutunk, mindig egy életvidám, mosolygós hölgy köszön rám, akinek mindig van egy kedves szava hozzám és tudom, hogy a munkatársakhoz, gondozottakhoz, falubeliekhez egyaránt.  Honnan jön ez az „életigenlés”?

Az embereket mindig imádtam. Már kicsi koromban tudtam, hogy velük szeretnék foglalkozni, ez az én utam. Ezért is jelentkeztem kereskedelmi szakközép- és szakképző iskolába, mert tudtam, hogy eladóként emberekkel fogok találkozni.  

Mi a végzettséged? Hol kezdtél el dolgozni?

Eredetileg ruházati eladó képzésre szerettem volna jelentkezni, de sajnos oda túljelentkezés miatt nem kerültem be. Végül élelmiszer eladónak vettek fel, de azt nem szerettem annyira. A gyakorlati munkám során olyan élelmiszergyártási folyamatot láttam és végeztem annak idején, ami az én értékrendemnek nem felelt meg, ezért eldöntöttem, hogy ezt nem akarom tovább folytatni. Édesanyám nem örült, amikor közöltem vele, hogy ott akarom hagyni az iskolát. A Centrum Áruházba jelentkeztem és ott helyezkedtem el eladóként, és esti képzés keretében kezdtem el a ruházati eladónak tanulni, amit el is végeztem. A divatosztályon dolgoztam évekig, és közben férjhez mentem.

Úgy tűnik, jött minden a maga idejében és útján az életében…

Már 15 évesen udvarolt nekem a későbbi férjem. 18 évesen eljegyzett, 19 évesen pedig férjhez mentem. 20 éves voltam, amikor megszületett Dávid fiam. Amikor Dávid óvodás lett, az Amforánál helyezkedtem el, majd az üvegosztály részlegvezetője lettem. Imádtam ezt a munkát végezni. 27 éves voltam, amikor megszületett Alex fiam. Ekkor már tudtam, hogy két gyerek mellett nem mehetek vissza a kereskedelembe dolgozni. Helyben szerettem volna munkát találni.

A gyermekeid születésekor már Szentkirályszabadján éltél a férjeddel?

Igen, 1989. szeptember 10-én (nagyon emlékszem a dátumra) költöztünk Szentkirályszabadjára.

Milyen lehetőségeid voltak, hogy Szentkirályszabadján helyezkedjél el?

A településen indult a Fűzfői Papírgyár egyik kirendeltsége. Ide adtam be a jelentkezésemet és fel is vettek. Ebben az időszakban gyártottak itt füzeteket, írólapokat. A vágógépen is dolgoztam, ami nagyon izgalmas munkafolyamat volt. Ezen a munkahelyen találkoztam először és kötöttünk barátságot akkori és későbbi kolléganőmmel, Molnár Gáborné Karolinnal. Barátságunk kiállta az idő próbáját, azóta is töretlen.

A papírgyár megszűnését követően olyan állást kerestem, hogy az ne menjen a családi élet rovására. Karolinnal együtt a Bakony Művekhez pályáztunk. Ott is együtt dolgoztunk, egészen addig, amíg a kisebbik fiamat, Alexet baleset nem érte.

A településen nagyon sokan ismerik Alex történetét. Megosztanád az olvasókkal, mi történt vele?

 Alex két barátjával együtt 2003-ban kerékpárral szeretett volna átkelni a zebrán. A fiam volt a harmadik, aki átment az úton. Őt gázolta el az autó. A balesetet követően az orvosok nem sok jóval bíztattak bennünket. Felkészítettek rá minket, hogy bármi előfordulhat. A főorvos asszony szavai ma is a fülemben csengenek: „belőle már nem lesz ember”

Alex három hónapig volt kómában. Szinte egy kisbaba is többet tudott, mint ő. Három hónap után ébredt fel a kómából és mindent újra kellett kezdeni, szó szerint újrakezdtük Alexszel az életet. Évekig tartó, 24 órás szolgálat kezdődött, hogy Alex eljusson idáig, ahol ma tart.

A falu közössége, munkatársak, képviselők, tanárok, ismerősök és ismeretlenek mindenki felajánlotta a segítségét. Ebben az időben annyi szeretet kaptunk, hogy fel sem tudtam fogni. Többször megkérdeztem, hogy megérdemeljük-e mindezt?

Alexet van szerencsém ismerni és nyugodtan állíthatom, hogy egy jó humorú, kedves, jóképű, intelligens fiatalember lett belőle…

Igen, mára eljutottunk odáig, hogy Alex életvidám, humoros fiatalemberré vált. Közben iskolát is végzett, irodai asszisztens tanúsítványt kapott. Korábban nyári táborokban is sokat segített a településen. Mostanában inkább nekem segít, bevásárol a néniknek, gyakran kutyát sétáltat.  Éli az életét.  Nagyon aktív életet él, együtt túrázunk minden hétvégén. Büszkék vagyunk rá.

Az interjú elején már említetted, hogy kicsi korodtól kezdve tudtad, hogy emberekkel szeretnél foglalkozni? Mégis, hogyan sodort az élet a szociális pálya felé és a Gondos Panni Szociális Központba?

Édesanyám sokat betegeskedett, ezért magunkhoz költöztettem és ápoltam egészen haláláig. Röviddel ezután jött egy lehetőség, hogy vállaljam el a településen az ebéd házhozszállítását. Korábban az ebédet a helyi gondozónők szállították ki, ez az ő feladatuk volt. Ebben az időben azonban kettévált a két terület, az ebéd kiszállítás és a gondozás, házi segítségnyújtás. Az ebédkiszállításra azonnal igent mondtam. Nem sokkal később a település egyik gondozónője nyugdíjba készült és ekkor elhatároztam, hogy gondozónőként helyezkedek el. Gyermekem és édesanyám révén a gondozásban már szereztem tapasztalatot.

Pályázatot nyújtottam be az akkori nevén Balatonalmádi Szociális Alapszolgáltatási Központba 2011-ben, ahová fel is vettek. Ahhoz, hogy gondozónő lehessek, szociális gondozó- és ápoló képzésben kellett részt vennem, mely a Vetési Albert Gimnáziumban indult. Ide jártam két évig.

Idestova 12 éve csinálom a gondozói munkát, amit azóta is nagyon szeretek és kijelenthetem, hogy hivatásomnak is tekintek annak ellenére, hogy nagyon megterhelő, leginkább szellemileg. Sajnos - ezt tudom magamról,- hogy gyakran haza is viszem a munkámat. Sokszor azon járnak a gondolataim, hogyan tudok gondozottjaimon segíteni. Emellett viszont nagyon sok szeretetet, jó szót kapok tőlük, ami feltölt lelkileg és erőt ad, hogy tovább folytassam.

Munkádról hivatásként beszélsz. Biztos van több kedves történeted, amikre mindig jó szívvel emlékszel vissza? Eszedbe jut-e most egy történet, amit szívesen megosztanál velünk?

Piroska néni sokáig volt a gondozottam. 97 éves volt, amikor elhunyt. Sokat tanultam tőle. Főleg történelmet. Örök vidámság jellemezte őt, semmi negatív megnyilvánulása nem volt emberekről. Életkedve még az utolsó pillanatban is megmaradt. Azóta sem találkoztam ennyire pozitív személyiséggel. Többet tanultam tőle emberiességből és történelemből, mint az iskolában. Nagyon intelligens is volt, szerettem vele beszélgetni, szerettem az életbölcsességét, az útravalóit. Piroska néni gyakran eszembe jut, szeretettel gondolok rá.

A gondozottjaid pozitív visszajelzései, kedves szavai mellett, mit szeretsz még, mi tölt fel?

Vannak otthon állataink. Alex balesetét követően még jó darabig tolókocsiba kényszerült. Így sétáltunk vele. Egyik nap a szokásos sétára indultunk, toltunk, és egy kiscica mindig felugrott az ölébe, akit többször leraktuk. A kiscica azonban mindig jött utánunk. Végül hazavittük. 16 évig volt a cicánk. Ő volt Kormi. Egyébként férjem korábbi macskaallergiája a cica érkezését követően már nem jött elő, ezért úgy gondolom Korminak küldetése volt, hogy hozzánk kerüljön. Kormi távozása után természetes volt, hogy újra fekete cicánk legyen. Kormi helyett most van Negró. Közben lett egy befogadott cicánk is. Egyik gondozott nénim a hideg, téli időszakban elkezdett etetni egy kóbor macskát. A kis állat tél közepére már nagyon rossz állapotba került, a farka le volt fagyva. Hazavittem, befogadtuk.  Ő lett Jeges, a lefagyott farka után. A cicák mellett van egy kiskutyánk is, Csöpike. Ő egy tacskó és állandó túratársunk Alexszel.

Látom, előnyben részesíted az aktív pihenést. Van más tevékenység is, ami ellazít egy-egy fárasztóbb nap után?

Nagyon szeretek olvasni, az teljesen kikapcsol. Könyvekben mindenevő vagyok. Margaret Mitchell Elfújta a szél című regénye a kedvencem. Ezt többször olvastam. Szeretem az izgalmas, szórakoztató vagy akár drámai olvasmányokat. Most például Zilahy Lajos Halálos tavasz című könyvét olvasom.

Van-e vágyad, álmod, aminek örülnél, ha megvalósulna?

Vágyom nagyon egy kisunokára. Emellett egy csodát szeretnék. Szeretném, ha Alex olyan lehetne, mint a balesete előtt. Egyébként a magam életében csak apró dolgokat elérét tűztem ki célul.

Köszönöm a beszélgetést.

Horoszkóp: nyilas

Kedvenc szín: piros

Kedvenc virág: rózsa

Kedvenc város: Debrecen

Kedvenc film: thrillerek

Kedvenc vers: József Attila: A Hetedik

Kedvenc könyv: Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Kedvenc étel: mindenevő vagyok, de nagyon szeretem a rakott dolgokat

Kedvenc ital: narancslé

József Attila: A hetedik

E világon ha ütsz tanyát,

hétszer szűljön meg az anyád!

Egyszer szűljön égő házban,

egyszer jeges áradásban,

egyszer bolondok házában,

egyszer hajló, szép búzában,

egyszer kongó kolostorban,

egyszer disznók közt az ólban.

Fölsír a hat, de mire mégy?

A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elődbe áll,

hét legyen, kit előtalál.

Egy, ki kezdi szabad napját,

egy, ki végzi szolgálatját,

egy, ki népet ingyen oktat,

egy, kit úszni vízbe dobtak,

egy, ki magva erdőségnek,

egy, kit őse bőgve védett,

csellel, gánccsal mind nem elég, -

a hetedik te magad légy!