KIVÁLÓ SPORTLÖVŐBŐL ELHIVATOTT GONDOZÓ
Ünnepi, decemberi névjegykártyánkat SZILVÁSINÉ KURBEL ERZSÉBET nyújtja át, aki intézményünk egyik ápoló-gondozó munkatársa és BALATONFŰZFŐN házi segítségnyújtás keretében segíti idős ellátottjait.
Erzsike múlt hónapban, szakmai munkája elismeréséül BALATONFŰZFŐ VÁROS SEGÍTŐ KEZEK DÍJÁT vehette át. A díjat Balatonfűzfő Város Önkormányzata alapította, és elsőként munkatársunknak ítélte. Az elismerést ünnepélyes keretek között, a szociális munka napja alkalmából SZANYI SZILVIA polgármester és a Képviselő testület tagjai adták át számára. Nagy büszkeség ez nekünk.
Így aztán adta magát, hogy e jeles eseményhez kapcsolódóan ő legyen a soron következő, akit közelebbről is megismerhetnek olvasóink.
A csendes, visszafogott, mindig kiszámítható Erzsikéről kevesen tudják, hogy igazán jól a természetben, kutyái társaságában érzi jól magát. Kiemelkedő lövész volt és válogatott kerettag.
Nagyon szerény, kerüli a feltűnést. Nem számított a díjra, így valóban nagy meglepetés érte őt múlt hónapban.
Kulisszatitokként eláruljuk, hogy a beszélgetés idején többször is elérzékenyült. Az interjút Nagyné László Zsanett készítette.
Kedves Erzsike! Mivel személyesen még nem volt rá alkalmam, ezért a beszélgetésünk elején szeretnék neked gratulálni. Szívből örülök a sikerednek, igazán megérdemelted. Mivel volt szerencsém dolgozni veled a Balatonfűzfői részlegünkön, tudom, hogy mennyire lelkiismeretes, megbízható, következetes és jól képzett szakember vagy.
Őszintén érdekel, hogy mit érzel most, miután átvehetted ezt a díjat. Mit jelent ez számodra?
Köszönöm szépen!
Nem számítottam rá. Amikor az ünnepség volt, sorban kapták a kollégák az elismerő okleveleket. Már úgy látszott, hogy én kimaradtam a névsorból, a mellettem ülő jelezte is, hogy ez így nem jó, szólni kellene. Én meg csak csitítgattam, hogy nem kell szólni. Nagyon meglepődtem, hogy végül a díjat én kaptam meg. Pláne azért, mert szerintem mindenki nagyon megérdemelte volna. Mindenki teszi a dolgát, elvégzi a munkáját. De nem tagadom, hogy nagyon jól esett az elismerés, nagy meglepetés volt ez számomra. Ez biztosan látszott is rajtam.
Aztán az ember visszaáll a mindennapokba, és minden ugyanúgy zajlik tovább. Teszem a dolgom, mint azelőtt.
Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Milyen szakmát választottál magadnak annak idején?
Mikortól volt sejthető, hogy közöd lesz az idősellátáshoz, vagy egészen más volt az irány?
Fiatal korom óta sportoltam Veszprémben, ezért az általános iskola elvégzése után is itt folytattam tanulmányaim. Az általános iskolában jó négyes átlagom volt, ezért javasolták, hogy mindenképpen olyan iskolát válasszak, ahol a szakma mellett érettségit is kapok majd. 1982-ben végeztem el a Kállai Egészségügyi Szakközépiskolát. Akkor indultam el ezen a pályán.
Első munkahelyem sportállás volt, ezért az egészségügyhöz kapcsolódó statisztikai feladatok elvégzése lett a feladatom.
A sportkarrierem végén nem az egészségügy irányába indultam el, hanem a Skála főpénztárosaként folytattam. Ez vicces volt, mert gyakorlatilag megláttam egy hirdetést, bementem az épületbe, és jelentkeztem a főpénztárosi pozícióra, ahova fel is vettek. Nagyon jó csapatunk volt, a későbbi férjem egy emelettel felettem dolgozott, ott ismerkedtünk meg, nagyon szuper hely volt.
Amikor megszűnt, voltak kisebb kitérések az életemben, többek között voltam gyári munkás is, de aztán visszakanyarodtam a szakmámhoz, és a szociális szférában helyezkedtem el.
A peremartoni idősek otthonában kezdtem újra. Itt jól éreztem magam és olyan barátságok szövődtek ott, amik a mai napig is tartanak.
Peremartonban 10 évig dolgoztam. Ezután a veszprémi kórház belgyógyászati osztályán folytattam nővérként, eredeti végzettségemnek megfelelő munkakörben. Még ma is azt mondom, hogy az ott dolgozó nővérek előtt le a kalappal, nagyon kemény munkát végeznek.
A kórházi munka után a Támasz Idősek Otthonában dolgoztam. Végül 2014-ben jöttem ide, azóta vagyok Gondos Pannis, Fűzfőn segítem az időseket.
Kérlek, meséld el nekem az egyik, bármilyen szempontból különleges emléked, ami az intézményhez kötődik! Akár vicces, szomorkás. Esetleg neked boldogságot okozott, vagy szakmailag kihívást jelentő történet.
Nagyon örültem, amikor pár éve az intézmény vezetőségétől az év végén kiosztásra kerülő könyvjutalmat én kaptam, ami egy pszichológiai témájú könyv volt, amit egyébként nagyon szeretek.
Ehhez hozzásegített a korábbi munkahelyeimen szerzett tapasztalat. Az az elismerés is nagyon meglepett akkor, nagyon örültem neki.
De ez nem csak az én érdemem, mert ez a csapat nélkül nem történhetett volna meg. Valdner Veronika, a csoportvezetőm és azok a munkatársak, akik velem dolgoztak és dolgoznak, sokat segítenek a mindennapokban. Mindig ott vannak és mindenben segítenek, ha szükségem van rá.
Sokan nem tudják rólad, hogy a csendes, visszahúzódó éned mellett rendkívül jó humorod van, és nagyon határozott nő vagy. A határozottságod révén a nem szokványos hobbid jut eszembe. Lövészkedtél, ha jól tudom.
Igen, jól emlékszel. Sok sportágat kipróbáltam, de ami igazán megfogott az a lövészet volt. Ennek a története még az óvodás éveimhez kanyarodik vissza, a serdülőkkel foglalkozó edzőt akkor ismertem meg. Ő szerettette meg velem ezt a sportágat.
Az életem része volt a középiskolai tanulmányaim végéig, válogatott kerettag voltam. Végül a szerelem miatt hagytam abba.
Ha visszamehetnék az időben, és a sportágban tevékenykedhetnék, akkor szívesen foglalkoznék serdülőkkel. Több vizsgát is letettem a sportág működésével kapcsolatban, de sajnos az edzői végzettségem hiányzik és mára már a lövészklub is megszűnt.
Olyan sok mindent kaptam fiatalon attól az embertől, aki a serdülő csapattal foglalkozott, amit az ember továbbadna (Erzsike elérzékenyül a beszélgetés közben). Sokat tanultam tőle, nagyon nagy tudása volt, jó módszerei voltak, amik még ma is helytállnának.
Ez egy nem túl látványos sportág, és nem sokan maradnak meg benne, pontosan ezért az edző személye, személyisége nagyon meghatározó. Én őt ezért szerettem.
Mesélsz egy kicsit a családodról?
Kétszer mentem férjhez, így vannak fogadott és saját gyermekeim is, de mindegyiket sajátként kezelem.
3 fiam és egy lányom van. Laci, Gergő, Norbi és Timi.
Néhány éve már nagymama is vagyok, két unokám van, akik 4 és 6 évesek.
Van két kutyánk, akiket a szőrös gyerekeinkként emleget a lányom. Ők is családtagok és úgy is gondoskodunk róluk. Sokszor mondom, hogy szívesen lennék kutya nálunk.
Mi jelent számodra pihenést, kikapcsolódást?
Az egyik kedvenc időtöltésem a természetjárás a kutyáinkkal. Ez nekem a felüdülés, a tényleges nyugalom.
Olyankor csak a kutyákra figyelek, teljesen ki tudok kapcsolni, elfeledtetnek mindent.
Milyen terveid vannak a következő években?
A mostani szabályok, számítások szerint 2024 második felétől nyugdíjba mehetek, szeretnék is élni a lehetőséggel. Készülök rá, de nem csak én, hanem a családom is.
Sok minden mással szeretnék foglalkozni. Nagy a házhoz tartozó terület, amit szeretek gondozni.
Az pedig, még a jövő zenéje, hogy mellette vállalok-e munkát. Ennyire még nem gondolkozom előre. Amiben már most is biztos vagyok, az az, hogy több időm jut majd a kutyákra, családra és a barátokra, amit nagyon várok.
Hogy telik majd a karácsonyotok? Belefér egy kis pihenés is az ünnepek közötti napokba?
Már elkezdtük az otthoni díszítést, az ajándékvásárlások is folyamatban vannak.
Felváltva dolgozunk majd a kolléganőmmel, Jutkával, úgyhogy lesz egy kis pihenés is. Az otthoni feladatokat pedig a lányommal meg tudom osztani, aki finom süteményeket és ételeket készít.
Az időt a családommal fogom tölteni.
Utolsó kérdésem, ha lenne három kívánságod, mit kívánnál?
Nincs olyan, amire most vágyom. Élem az életem, elégedett vagyok. Olyan dolgokat tapasztalhattam meg az életem során, amit nem sokan. Olyan ismeretségekre és kapcsolatokra tettem szert, amik a legnehezebb időszakokon is átsegítettek.
Ez szép zárszó lett. Köszönöm a beszélgetést, Erzsike! Örülök a megtisztelő feladatnak.
Legyen szép ünnepetek!
Bulvár:
horoszkóp: nyilas
kedvenc étel: nincs kedvencem
kedvenc ital: bármi, ami nem alkoholos
kedvenc szín: fekete
kedvenc város: Komló
kedvenc vers: József Attila Mama
József Attila: MAMA
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
1934 október
