A KIS SIKER IS NAGY ÖRÖM

A humán szolgáltatásban, -mint amilyen a mi munkánk is,- sok befektetett energiával érhetünk el apróbb sikereket, amelyek tovább lendíthenek bennünket az akadályokon.

Támogatás lehet még az önképzésre való nyitottság, a felismert gyengeségeink, kommunikációs képességünk javítása.

Fiatal munkatársunkat ezek motiválják.

Mai névjegykártyánk Szabó Beátáé. Bea folyamatosan törekszik tudása fejlesztésére. Állandóság és pozitív életszemlélet jellemző rá.

Ismerkedjenek meg vele, aki Balatonfűzfőn és Papkeszin végez családsegítő munkát!

Az interjút Czulák Henrietta készítette vele.

CH: Hogyan mutatnád be önmagad?

SZB: Vidám, megbízható, empatikus vagyok. Ezek a tulajdonságaim nemcsak a munkám, hanem a magánéletem során is kiemelt szerepet játszanak

CH: Mikor döntötted el, hogy a szociális területen szeretnél dolgozni?

SZB: Barátnőm tanult korábban szociális munkát. Beleolvastam karácsonykor a jegyzeteibe és akkor döntöttem el, hogy utánajárok, hol lehet a közelben jelentkezni ilyen jellegű felsőoktatási intézménybe. Így esett a választásom az akkori Veszprémi Hittudományi Főiskolára. 2013-ban végeztem. A felsőfokú tanulmányok elvégzése után nem találtam rögtön a szociális szférában nekem való munkát, ezért más területen kezdtem el tevékenykedni. A Gondos Panninál öt éve dolgozom.

CH: Mit mondanál el szívesen jelenlegi munkahelyedről/munkádról?

SZB: A Gondos Panni Szociális Központhoz 2017 októberében pályáztam. Már az állásinterjúra érkezésemkor nagyon kiegyensúlyozott, barátságos légkör fogadott. Úgy éreztem, hogy ez a hely nekem való.  A meghallgatás máig pozitív élményként él bennem. Szívből reméltem, hogy önéletrajzomat és meghallgatásomat kedvezően bírálják el és én leszek a kiválasztott. Szerencsére így lett. Hamarosan értesítettek arról, hogy engem választottak. Pár hét múlva már terepen is voltam. Balatonfűzfő és Papkeszi településeken lettem családgondozó, és azóta is ott, ebben a munkakörben dolgozom.

CH: Mi a családsegítői tapasztalatod a két településről?

SZB: A két település demográfiájában eltérő és a családok életvitelében is különbözőségek mutatkoznak. Hasonló problémák természetesen előfordulnak, de sosem szabad ezeket rutinszerűen kezelni. Az egyének és a közösségek problémamegelőző és -megoldó folyamatainak elősegítése a cél. Családsegítőként nemcsak az a feladatom, hogy segítsem az ügyfelet nehéz élethelyzetében, hanem az is, hogy figyelemmel kísérjem mindennapjait, segítsem, ha elakad. Támogatom, szorosan nyomon követem a segítő folyamatot, hogy mindenki a maga tempójában tudjon tovább lépni. Igyekszem nemcsak a jelzőrendszeri tagokkal jó kapcsolatot kialakítani és fenntartani, hanem a hozzám fordulókhoz is. Gyakran az is pozitívumnak számít, ha a rászorulók mernek segítséget kérni, és el is fogadják a szakember meglátásait, javaslatait. Eleinte nehéz volt hozzám fordulniuk, mert nem ismertek a településeken, most már szívesen megkeresnek, és megszólítanak, ha segítségre szorulnak. A bizalom lassan épül fel, de érdemes érte tenni, azt kivárni.

CH: Az köztudott, hogy ez a pálya kevés sikertörténet tartogat. Tudnál erről egy személyes tapasztalattal mesélni?

SZB: Igen, de próbálom úgy összefoglalni, hogy ne legyen felismerhető az eset. Egy válási krízis kapcsán jut eszembe ez a történet. A fiatal párnak két gyermeke volt, akiket lelkileg megviselt ez a helyzet, a szülői és párkapcsolati szerepek számukra nehezen voltak összeegyeztethetőek. Az édesanya a gyermekekkel anyaotthonba költözött egy rövid időre. Addig én az édesapával kapcsolatban végeztem a családsegítői feladatokat. A gyakori segítő beszélgetés hatására az apa úgy gondolta, hogy a családja nélkül üres az élete, mert a párkapcsolatokat is ápolni kell. Hiányos volt a szülői eszköztára, talán ebben tudtam segíteni. Az anya és a gyermekek hazaköltöztek, és azóta is zökkenőmentes az életük. Ezt a családot a munka szempontjából biztonsággal el tudtam engedni.

CH: A válaszodból adódik a kérdés. Hogyan kezeled egy-egy ügy kapcsán a nehéz, váratlan helyzeteket?

SZB: Először megijedek. Azután rájövök, hogy tudom kezelni a helyzetet, és tudom az életvezetésében segíteni a hozzám bizalommal fordulókat. A segíteni akarás vezényel, így aztán sokszor kreatívan oldunk meg közösen az ügyféllel  egy-egy feladatot. Ha elakadok és megreked a segítő folyamat, bátran fordulhatok tapasztaltabb kollégáimhoz, vezetőimhez. Ez fordítva is igaz, én is szívesen segítek, ha az én tudásomra van szükség.

CH: Miben fejlődnél leginkább?

SZB: Igyekszem ismereteimet folyamatosan bővíteni, ezért tavaly elvégeztem a Pannon Egyetem mester kurzusán a mentálhigiés közösség- és kapcsolatépítő szakot. Alkalmazom és gyakorolom az értő figyelem és konfliktuskezelési technikákat. Fejlődnöm kell még a kommunikációmban. A két végletet képviselem: vagy jó hallgatóság vagyok vagy túl sokat beszélek. Az asszertív kommunikációt még nem sajátítottam el teljesen, de törekszem rá. Az arany középút a célom.

CH: Mi motivál leginkább?

SZB: Az új kihívások. A munkában előforduló váratlan élethelyzetek megoldása. Szabadidőmben is sok figyelmet fordítok a mentális egészségemre, sokat járok különböző szakmai jellegű előadásokra. Legutóbb egy Pál Feri előadáson voltam, mely az identitásról és az emberi szerepekről szólt.

CH: Szabadidődben is sokat „szakmázol”, de amikor nem, akkor mit csinálsz szívesen?

SZB: Örömmel olvasok. Mindenevő vagyok. Szakmait éppúgy, mint szépirodalmat vagy egy izgalmas regényt. Emellett szeretek kirándulni, új helyeket megismerni, kulturális helyszíneket, eseményeket meglátogatni.

CH: Mi volt a legutolsó ilyen élményed, amire szívesen emlékszel vissza?

SZB: Nyáron Devecserben voltam egy szabadtéri Balkan Fanatik koncerten. Minden koncertre szívesen emlékszem vissza, mert mindegyik eseményhez köt pozitív vagy vicces emlék, élmény.

CH: Van-e kedvenc idézeted?

SZB: Igen, van: „Hinned kell magadban, abban, hogy elérsz valamit, akármennyi ideig is tart”. A gondolat FreddieMercury-é, de azonosulni tudok vele. Ha elhiszem, hogy képes vagyok rá, akkor meg is tudom csinálni. Ez motivál, ezt szeretném továbbítani, és útravalóként adni minden hozzánk fordulónak.

 Köszönöm a beszélgetést!

Bulvárjegyek:

                 Horoszkóp: Ikrek

                 Kedvenc szín: kék

                 Kedvenc étel: csirkepaprikás

                 Kedvenc ital: epres limonádé

                 Kedvenc könyv: mindenevő vagyok, kivéve a horrort

                 Kedvenc film: a vígjátékok

                 Kedvenc vers: Tóth Árpád: Körúti hajnal

Tóth Árpád: KÖRÚTI HAJNAL

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.
 

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.
 

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.
 

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.
 

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...
 

1923