Az évek múlásával az ember – akarva- akaratlanul,- mérleget von, visszatekint.

Ha nem a korszellemnek megfelelő digitális mérleget használunk, hanem a klasszikus, kétserpenyős modellt, akkor az egyik serpenyőbe a szakmai, a másikba a magánéleti súlyokat helyezhetjük.

Elégettséggel akkor tekinthetünk saját mérlegünkre, ha a mérleg nyelve egyensúlyba kerül, és mindkét életterületen pozitivitást, örömet, a tapasztalatok értékét mutatja.

A megélt életeseményekből bölcsesség születhet, amelyet a friss erővel, dinamizmussal rendelkező fiatal kollégáknak, és a kívánt leendő unokáknak is tovább adhatunk. Így hagyhatunk nyomot magunk után a világban.

Tál Magdolnánál stabilan áll a mérleg nyelve. Talán ezt ő is érzi, tudja, így belső harmóniával, megnyugvással és fiatalos lendülettel újabb és újabb célok, bakancslista mentén szervezi ma is az életét.

Igazi Almádi lokálpatrióta ő, magánemberként, szakemberként egyaránt. Ismer minden virágot, bokrot. Mindenkihez van egy-két jó szava, mindenről egy-egy története.

Ismerjék meg intézményünk egyik legrégebbi, immár nyugdíj mellett nálunk dolgozó munkatársát, TÁL MAGDOLNÁT, akivel Szászné Johanidesz Ibolya készített interjút.

Sz.J.I.: Gyakorlatilag Intézményünk egyik legrégebbi munkatársa vagy. Mikor döntötted el, hogy szociális területen fogsz dolgozni?

T.M.:  Volt egy szomszédom, aki még az önkormányzat alkalmazásában végezte az idősek gondozását. Ő sokat mesélt arról, mennyire szereti a munkáját. Nagyon tetszett nekem, mivel az én életemből kimaradt az idős korosztállyal töltött idő, nagyszüleim korán meghaltak. Hosszú ideig Balatonalmádiban, a Postán dolgoztam. Mikor ez a munkaviszonyom megszűnt megpróbálkoztam az akkori gondozási központhoz jelentkezni, ahol 1997 júliusától kezdetben, mint társadalmi tiszteletdíjas, majd 1998 január elsejétől rendes munkaviszonyban foglakoztatott munkatárs lettem. A munkámhoz szükséges iskolákat már az Intézmény támogatásával végeztem. Először szociális gondozó-ápoló, majd szociális asszisztens, és szociális szervező képesítést szereztem. Először szociális gondozóként, majd 2018 áprilisáig-nyugdíjazásomig- szervező gondozónőként dolgoztam. Azóta, nyugdíj mellett, területi gondozónőként vagyok a csapat tagja.

Sz.J.I.: Ha jól tudom, Intézményünk összes épületében dolgoztál?

T.M.: Igen. Először a Gondozási Központ Györgyi Dénes utcai épületében voltunk, majd elköltöztünk az Ady Endre utcai épületbe, Vörösberénybe. Most pedig a Baross Gábor utcában van a Központ. Ezzel párhuzamosan az összes névváltozást is végig éltem: először voltunk Gondozási Központ, majd Családsegítő Szolgálat, azután Alapszolgáltatási Központ, és most már „Gondos Panni” vagyunk. A névváltoztatások ellenére a munkánk ugyanaz maradt: segítés, szolgálat, a rászorulók, elesettek támogatása.

Sz.J.I.: Több évtizedet felölelő pályád során milyen különbségek, változások történtek a munkád során? 

T.M.: Az eszközök tekintetében figyelhető meg leginkább a változás: amikor kezdtem, még nem volt számítógépünk, minden dokumentum, irat, összesítő kézzel írva készült. Volt olyan, hogy az éves költségvetést számológéppel készítettük. Kb. 2-3 év elteltével lett meg az első számítógép, azután fokozatosan a többi, ezzel párhozamosan tanultunk meg ezekkel dolgozni. Az Intézmény lehetőséget biztosított nekünk számítógépes tanfolyamok elvégzésére. Az első időkben gyalog, vagy kerékpárral jártunk az ellátottjainkhoz, ez mostanra komoly robogó-parkká változott. Sokat változott az adminisztrációs rendszerünk is. A legfőbb változást azonban az jelentette, amikor 2007-től kistérségi intézménnyé váltunka városi helyett. Ez több kollégát, megnövekedett feladatokat, és persze rengeteg tapasztalást jelentett.

Sz.J.I.: A munkád melyik részét szereted a legjobban?

T.M.: Az irodai munka a kedvencem. Szeretem átlátni, rendszerezni, kézben tartani a dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szívesen járok terepre, az idősekhez. Sőt, nagy előnyöm volt, hogy tősgyökeres Almádi lévén, illetve a Postán eltöltött időm okán rengeteg embert ismerek. Nekem nem volt nehéz kapcsolatot teremteni az ellátottakkal, bizalommal fordultak felém, könnyen elfogadtak. Mikor kezdetben gondozónőként dolgoztam, gyakran előfordult, hogy egy-egy nénihez, bácsihoz vittem magammal a gyermekeimet is. Talán ennek köszönhető, hogy már korán „megfertőztem” a lányomat: ő is szociális gondozóként tevékenykedik egy másik szolgálatnál.

 Sz.J.I.: Hogyan kezeled a nehéz helyzeteket?

T.M.: Sokat változott az évek során, ahogy megbirkózom az akadályokkal. Volt idő, amikor nagyon megszenvedtem a nehézségeket. De amióta kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, könnyebben megy a problémák megoldása. Sokat segít az idő, az önismeret, a barátok és kollégák támogatása.

 Sz.J.I.: Inkább hallgató, vagy beszélő vagy?

T.M.: Inkább hallgató. Ez időnként vicces helyzetekbe hoz, volt, hogy simán tudtam folytatni egy-egy idős megkezdett történetét, aki megkérdezte tőlem, hogy honnan tudom, talán ott voltam én is?

Sz.J.I.: Már említettük, hogy nyugdíjasként dolgozol nálunk. Mik a terveid arra az időre, amikor ténylegesen felhagysz a munkával?

T.M.: Férjemmel kétlaki életet élünk, még nem dőlt el, maradunk-e Almádiban, vagy Fülére költözünk. Szeretnék unokázni! Álmom, hogy sok unoka vegyen körül bennünket. Szeretnék a klasszikus nagyi lenni, aki a Balatonon úszni tanítja az unokáit, süt-főz, kertészkedik velük, elmondja, megmutatja nekik a szerzett tapasztalatait. Szeretném azt nyújtani nekik, amit a korán elvesztett nagyszüleim nekem nem tudtak megadni.

Sz.J.I.: Van-e bakancslistád?

T.M.: Igen, van. Mindenképp szeretnék eljutni egy folyami, vagy tengeri hajóútra, egy-két hétre. Férjemmel, Karcsival, aki régen tájfutó volt, rendszeresen kirándulunk, bebarangoljuk az ország érdekes tájait. Ezt is szeretném jó sokáig folytatni. Emellett szívesen kertészkedek, kézműveskedek. Fonok papírt, fűzök gyöngyöt, szívesen kötök. Szeretnék még jó pár új dolgot kipróbálni. Mióta nyugdíjas vagyok, tagja vagyok a Vörösberényi Nyugdíjas Klubnak. Szeretnék velük is sokat kirándulni, aktív életet élni. És, természetesen, beiratkozom Intézményünk Idősek Klubjába is!

Sz.J.I.: Az állandóságot, vagy a változatosságot kedveled inkább?

T.M.: Az élet savát-borsát a változatosság adja. De, mint minden másban, ebben is az egyensúly a fontos, ezt a párkapcsolatom hozta el számomra.

Sz.J.I.: Van kedvenc idézeted, ami meghatározó számodra?

T.M.: Igen, Weöres Sándor gondolata: „Mindegy, hogy képességeid mekkorák: fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk.”

Bulvárjegyek:

Horoszkóp:                 rák

Kedvenc szín:            piros

Kedvenc film:             Don Matteo

Kedvenc vers:            Radnóti Miklós: Nem tudhatom…

Kedvenc étel:             ahogy a nagymamám hívta: selyemgánica (dödölle)

Kedvenc ital:              asti martini pezsgő

Kedvenc város:          Kőszeg

Kedvenc könyv:         Ken Follett könyvek (nem tudok egyet kiválasztani)

Radnóti Miklós: NEM TUDHATOM...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel

egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,

s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon

a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,

s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,

annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,

de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,

az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,

míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,

erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,

a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,

s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,

az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,

piros zászló kezében, körötte sok gyerek,

s a gyárak udvarában komondor hempereg;

és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,

a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,

s az iskolába menvén, a járda peremén,

hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,

ím itt e kő, de föntről e kő se látható,

nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,

s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem,

világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,

míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,

s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944