"Mióta a világ varázstalanítva lett..." - énekli Cseh Tamás az egyik dalában, azóta tudjuk, ha varázslatok nem is, apróbb csodák azért találhatók körülöttünk.
Minden év november 12. napján ünnepeljük a Szociális Munka Napját.
- óta már ez is kisebb csoda a segítőknek, nekünk; az, hogy van hivatalos ünnepünk, hogy ezzel egyfajta elismerést kap a munkánk.
De kik is azok a "szociálisok"?
Hallottunk már olyan választ, hogy azok, akik a szegényeket kísérik az utcán, vagy közmunkaprogramban dolgoznak.
Igen, ez is előfordulhat, de azért ennél sokkal szerteágazóbb a hivatásunk.
Látni fogják, hogy valóban kísérünk.
Van, akit egy nehéz életszakaszán átvezetve, támogatva, utat mutatva próbálunk segíteni. Van, akit azonnali (egyszeri) támogatáshoz kell hozzájuttatni. Folytathatnánk,…. de inkább ismerkedjenek meg velünk, a munkánkkal, a tenni és segíteni akarásunkkal, tudásunkkal.
A Gondos Panni Központ (amit mi szolgálatnak tartunk szívünk szerint) egy kerek egész, de mégis sok-sok egyéniség közössége. Ami azonban azonos mindannyiunkban: az elhivatottság, a segítés szeretete, igénye. Ez a tenni akarás sokféle, színes, ezerarcú.
Ezért is gondoltuk úgy, hogy a Gondos Panni Szociális Központ munkatársairól szóló "Arcképcsarnok"-ot megnyitjuk, és közösségünk minden tagja átnyújtja a „névjegykártyáját”. S hogy ki legyen az első a bemutatkozók sorában, abszolút demokratikusan döntöttük el: kihúztuk egy kalapból.
Akivel elsőként, az ünnep kapcsán megismerkedhetnek SZÁSZNÉ JOHANIDESZ IBOLYA, az Almádi Idősek klubjának segítője. Czulák Henrietta kollégánk beszélgetett vele.
Ibolyát azóta ismerem, amióta én is a „Gondos Panninál” dolgozom. Könnyű volt vele interjút készíteni. „Régi motoros” a szakmában, minden kérdésről eszébe jut egy kedves, vicces vagy szívmelengető történet klubtagjairól.Ő az a személy, aki mindig minden körülmények között nett. A frizurája olyan, mintha épp akkor jött volna a fodrásztól. Ruhája mindig passzol a cipőjéhez. Mindenkihez van egy kedves szava…Előreszaladva a történetben annyit elárulhatok, hogy nem tévedtek a tesztek, tényleg emberekkel kell foglalkoznia…
Ismerjék meg tehát a Balatonalmádi Idősek Klubjának munkatársát, Szászné Johanidesz Ibolyát.
C.H.:Mi volt a legkedvesebb gyermekkori élményed?
Sz.J.I.: Az apukám beteg volt, amputálták a lábát, mikor 9 hónapos voltam. Egy ideig még tudott közlekedni, igaz, nagyon ritkán és csak műlábbal. Egy ilyen alkalommal elmentünk sétálni, és találtunk egy sárga tulipánt, amit hazavittünk anyukámnak. Az a séta az illatokról, hangulatról, érzésről, helyről a mai napig bennem él. Még mindig meg tudom mutatni azt a helyet, ahol akkor voltunk. Pedig csak 3 éves voltam.
C.H.: „Mi szél hozott mondsza’ erre? S mi vajon a szíved terve?”
SZ.J.I.: Munkanélküli szél. Amikor idejöttem, 2004-ben, nem volt munkám. Érettségi után, kb. 30 éves korom környékén gondolkodtam el azon, mi legyek, ha nagy leszek? A tesztek azt mutatták, hogy emberekkel kell foglalkoznom. Na, jó, de hol, hogyan? És akkor jött ez a lehetőség a családsegítőben. (Nincsenek véletlenek!) A szükséges iskolát már az intézményben, munka mellett végeztem. Először az idősek klubjában dolgoztam, majd a családsegítésben, és már 12 éve újra az idősek klubjában. Ha azonban az élet úgy hozza, igyekszem bármilyen más területen is megállni a helyem. Pl. tavaly a pandémiás lezárások idején az intézménynél dolgozó önkéntesek egyik koordinátora voltam.
S hogy mi a szívem terve? Hát, az, hogy én legyek a híres egyfejű! Viccen kívül, hogy amit csinálok, azt jól tegyem, hogy tudjak a hozzánk forduló időseknek olyan bázis, hátország lenni, ahova/akihez szívesen jönnek, ahol örömükben-bánatukban elfogadó társaságot kapnak, ahol ügyes-bajos dolgaikban segítséget várhatnak.
C.H.: Van olyan dolog, amely nélkül nem hagyod el a házat?
SZ.J.I.: Naná! A szempillaspirálom! Szeretem, ha azt érzem, hogy minden rendben van velem/rajtam. Ez stabilitást, biztonságot ad. Úgy érzem, az összerendezettség segít abban, hogy bizalmat ébresszek az emberekben. Véleményem szerint, ez a mi munkánkban nagyon fontos, azért is, hogy tudjanak, merjenek hozzánk fordulni.
C.H.: Utazó vagy házigazda vagy inkább?
SZ.J.I.: Inkább házigazda, aki utazás közben is törekszik arra, hogy a vele lévők biztonságát, komfortérzetét is megteremtse. A klubbal sokat kirándulunk, fontos, hogy az időseink tudják, bármiben számíthatnak rám az útjaink során is, és mindent meg fogok tenni, hogy jól érezzék magukat.
C.H.: Csapatban, vagy egyénileg dolgozol szívesebben?
Sz.J.I.: Is-is. Szeretek, és tudok is csapatban dolgozni, nyilván vannak, akikkel, ez sokkal könnyebben, természetesebben megy. Ugyanakkor, ha valamire képes vagyok, azt nem szeretem másokra testálni, nehezen tűröm, ha úgy érzem, valami az én feladatom, és azt más végzi el.
C.H.: Hová mennél most, ha tudnál teleportálni és mit csinálnál ott?
Sz.J.I.: „Időutaznék”. Mindegy, hogy hol, de szeretnék olyan helyen lenni, ahol egyszerre van jelen az összes szerettem. És nagyon-nagyon dédelgetném őket!
C.H.: Hol látod magad 5 vagy 10 év múlva?
Sz.J.I.: Nagymamaként. Ha valakikért érdemes bármit tervezni, az Anita, a lányom és Dádi, az unokám. 10 év múlva szeretnék kevesebb órában dolgozni (de szeretnék!), és minden héten sütit sütni az unokámnak. Szeretnék vele sokat múzeumba, moziba menni. Ha kitalál valami számára fontosat, abban részt venni. Olyan mami lenni, akinek mindig van ideje. Rá.
C.H.: Milyen gondolatot adnál útravalóként gyermekkori önmagadnak, ha találkoznátok?
Sz.J.I.: Időnként bátrabban!
Jó az irány, csak néha bele kell menni olyan helyzetekbe, amik elsőre elbizonytalanítanak. És hogy nem lehet semmit megspórolni. Az örömöket meg kell élni, az öleléseket ki kell osztani, a szavakat ki kell mondani, a könnyeket el kell sírni. De az igazi kaland, érték az út, nem a cél!
Bulvárjegyek:
horoszkóp: vízöntő
kedvenc szín: rózsaszín
kedvenc város: Balatonalmádi
kedvenc étel: spenót
kedvenc ital: pálinka
kedvenc film: A vándorút
kedvenc könyv: Kurt Vonnegut: A hazátlan ember
kedvenc vers: Sárközi György: Váltott lélekkel
Sárközi György: Váltott lélekkel
A szememet én nagyon befogtam:
Semmi, semmi sem jó úgy, ahogy van.
Nyelvem elszáradt a hallgatásban,
Tört oszlop lettem a halogatásban.
Néha úgy előre nyargal az élet,
Hogy tétova talyigán el nem éred,
Kergetned kell váltott lovakkal,
Haragba jutnod önmagaddal.
Váltott lovakkal, váltott lélekkel,
Százszor megváltoztatott élettel,
Elfutni nyerítve, magadelhagyottan,
Mert semmi, semmi sem jó úgy, ahogy van..
