Május elsejének a munka „ünneppé” nyilvánításának előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” szlogennel.

A követelés érvényre juttatása végett több kisebb tüntetést, illetve sztrájkot is tartottak, azonban a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján ezeket az alkalmazottakat hamar elbocsátották és más gyárak sem voltak hajlandóak felvenni őket.

A munkások jogai és lehetőségei is a munkásmozgalmak térnyerésével egyre inkább bővültek, mely során a tradicionális munkásünnep fokozatosan nemzeti ünneppé nőtte ki magát a világ számos országában.  

Hagyományosan, a klasszikus munka ünnepéről a „sör-virsli fesztivál”, léggömbbel való felvonulás emléke él bennünk, azonban manapság a munka ünnepe széles körben „csupán” egy munkaszüneti nappá vált, amelyet ideális esetben egy kellemes kirándulással egybekötve töltünk el családunk körében.

E nap kapcsán azonban átgondolhatjuk, hogy mi magunk megtaláltuk-e a munka és a magánélet ideális egyensúlyi állapotát? Melyik szerepünk a meghatározóbb? Kell-e éles választóvonalat húzni közöttük?

Életünk során, sőt egy nap alatt is számtalan szerepben kell megmutatkoznunk, helyt állnunk.

• nemi szerepünkben (egy párkapcsolatban férj-feleség szerepkörben)
• szülői (anya-apa, nagyszülői) szerepben
• munkahelyünkön, a betöltött pozícióban lévő szerepünkben (munkaadó, munkavállaló, stb)
• gyermeki szerepben

Hányfajta szerepben vagyunk egy nap? Reggeli készülődésben siető szülő, munkahelyre beérve mindenki kedvenc kollégája vagy éppen a szigorú főnök. Délután egy kávéra a megértő barát/barátnő. A szüleit felhívó gyerek. Estefelé apa és anya, aki segít leckét írni, vagy egy iskolai összeveszés majd kibékülés történetét hallgatja végig. Hétvégén lelkes önkéntes a lakóhelyén meghirdetett szemétszedési kampányban, majd az edzőteremben mindenkinek kedvesen köszönő férfiak és nők vagyunk. Néha mi leszünk a „ketteskék” egy kórházi ágyon.

Minden szerepünkben más és más a társadalmilag „ideális” elvárás.

Szerepeinkben számos hangzatos, néha porosnak ható- szlogent tudunk megfogalmazni:

• „A legfontosabb döntéseket a családban a férfiaknak kell meghoznia.”
• „ A férfiak legfontosabb feladata, hogy anyagilag biztosítsák a család megélhetését””
• „Egy anya helye gyermeke mellett van legalább a gyermek 3 éves koráig”
• „Egy nő attól lesz nő, hogy gyermekeket szül”, stb.

Ezek az elvárások azonban folyamatosan változnak, megújulnak, új irány felé terelik a társadalmi szerepeket betöltőket. Egyre többször halljuk manapság, hogy ne különválasztva kezeljük a szerepeket, hanem a munka-magánéletben betöltött pozíciónkban találjuk meg az ideális egyensúlyt.

Fontos igényként jelentkezik a családbarát munkahelyek létrehozása. Ezt a jelenlegi pandémiás helyzet fokozottan előtérbe hozta, megkívánva a munkáltatóktól is a humánus, családbarát intézkedéseket.

Szociális szakemberként fontos feladatnak tartjuk, hogy ügyfeleinket segítő beszélgetés keretében afelé tereljük, hogy megtalálják a harmóniát szerepeik között. Valamennyi szerepükben jól érezzék magukat, egyik szerep se váljon patológiássá. Találják meg az ideális átjárhatóságot életük valamennyi területén, valamennyi szerepükben.

Mai világunkban lényeges, hogy munkahelyünkön milyen szerepkörben foglalkoztatnak bennünket.

Egy munkahelyen a  munkavállalók rendkívül  fontos  szerepet  töltenek  be. Egy munkaadó szervezet sikeressége,  fenntarthatósága szorosan  összefügg  azzal,  hogy  milyen  mértékben  sikerült  bevonni  és  érzelmileg  is elkötelezetté tenni alkalmazottait a cég és a cég által kitűzött célok iránt.

Egy ideális munkahelyen

• kölcsönös, párbeszéden alapuló
• érveket, ellenérveket egymás mellé állító
• ötleteket felvonultató
• innovatív gondolkodásmódú

munkavállalót képzel maga mellé a munkáltató.

Ezeknek az elvárásoknak próbálunk megfelelni.

Nőként talán még nehezebb a szerepek közötti optimális egyensúly megtartása. Már a társadalom által elvárt szerepek között szerepel az is, hogy mikor térjünk vissza a munka világába, meddig maradjunk otthon szemünk fényével. Ideális, ha gyermekünk másfél, de legkésőbb kétéves korától bölcsődébe jár, az édesanya pedig visszatér a munka világába. Ez a társadalmilag elvárt célkitűzés mellett anyagilag is ösztönző a családi büdzsé szempontjából.

Vegyük számba, mennyire hat ösztönzőleg, ha otthon maradunk, vagy ha visszatérünk munkahelyünkre:

Egy gyermekével otthon lévő szülő CSED-Csecsemőgondozási díj, GYED-gyermekgondozási díjra, GYES-gyermekgondozási segély ellátásra jogosult, de ezek a juttatások számos esetben már a munkavégzéssel párhuzamosan is folyósíthatóak. A bölcsődei szolgáltatások széles körben kiépültek, támogatva a szülőket abban, hogy kevesebb kompromisszumot kelljen kötniük akkor, ha kisgyermekük mellett a munka világába visszatérnek.

CH