Szurikáta. Már a neve is nagyon aranyos. E mongúzféle elnevezése a szuahéli nyelvből származik, jelentése: szirti macska.

Kicsit messziről indulva, egy szakmai megbeszélésen elhangzott következtetésről lesz szó, amelyben, mint látni fogjuk, kiderült, hogy mégsem doromboló macska ez a kedves, mosolyogtató állatka.

Erről a későbbiekben olvashatnak.

Az 1997-es gyermekvédelmi törvény hatálybalépése óta, hatalmasat változott a gyermekjóléti szolgálatok arculata, megítélése a korábbi közhiedelemhez képest, amely szerint jön a családgondozó, megemeli a fedőt, kinyitja a hűtő ajtaját, belenéz a szekrényekbe, fiókokba, ne adj’ Isten, „elviszi” a gyereket….

Legnagyobb örömünkre, megítélésünk, -ha lassan is, de,- változik.

Ma itt, Balatonalmádiban, Balatonfűzfőn és a járásban a Gondos Panni Szociális Központban a hozzánk fordulóknak segíteni tudunk családi, iskolai, közösségi konfliktusok esetén. Ehhez professzionális (szociálpolitikai, mentálhigiénés, jogi, pszichológiai, pedagógiai, életvezetési, családterápiás, ügyintézési) ismeretekre, és magas színvonalú munkára van szükség. Akár közösségben, családok közötti konfliktusok rendezése érdekében., akár olyan esetekben is, mint amit alább közlünk, és amely első olvasatban egy ártatlanul elpusztult szurikátáról szól.

De, mi is ez a történet?

A pár évvel ezelőtt, a sajtóban és a közösségi médiában is nagy port kavart esetben egy ártatlan vemhes állat pusztult el.

Egy osztályfőnök elvitte az osztályát az egyik állatkertbe. A gyerekek megálltak a szurikáták elkerített élőhelyénél, figyelték a kukucskáló állatokat. Az egyik bátor leselkedő állatka a rönkkerítés alatt kibújva egy kisfiú lábainál „érdeklődött” a látogatók felől. A gyermek -a figyelmeztető táblák ellenére- nem tudott ellenállni, és megsimogatta az állat fejét,…..pusztán kedvességből, szeretetből. Ám a szurikáta védekezésként megharapta a fiú egyik ujját, elengedni azonban már nem tudta. A kölyök sírva, kiabálva, fájdalmában egyre erősebben rázta a kezét, és az állatot nekicsapta a kerítésnek olyan erővel, hogy az elpusztult.

Ekkor elszabadultak az indulatok, a közösségi oldalakon, és a médiában is, majd hamarosan megindultak a különböző, – felelősséget feltáró,- hatósági intézkedések.

Elkezdődött a felelősségre vonás a tanárnő, a gyermek/szülők, az állatkerti gondozók mulasztásai, felelősségének megállapítása érdekében.

Felmerült a gyermek veszélyeztetése, bevonódott a gyermekjóléti szolgálat.

Született egy „tengeri kígyó”, kövérre hízott aktákkal.

Egy szegény állat, a körülmények véletlen, és szerencsétlen összejátszása nyomán elpusztult, rajta már segíteni nem lehetett, de a lelkek, a tisztes szándék, a közösségi segíteni akarás ellenére, vagy éppen ezért (?) súlyosan sérültek.

Egy gyermeket és családját szinte „keresztre feszített” a mindent elsöprő véleményáradat. A szülők nevelési szokásait kipellengérezve tömegek követelték a család közösségből történő kitaszítását, és a súlyos, akár halálbüntetéssel fenyegető felelősségre vonást.

Sokan a pedagógusok felelősségét is firtatták, eláztatva e hivatást és megkérdőjelezve a hozzáértést.

Manapság sok hasonló történet van.

A szurikáta helyébe könnyen képzelhetünk gonosz, alkalmatlan sofőr által autóval elgázolt cicát, hideg szívvel elhagyott kutyát, a kisfiú helyébe nemtörődöm autóvezetőt, hanyag, agresszív gazdát, felelőtlen szomszédot.

E történetek megoldásért kiáltanak, de gyakran az indulatok talaján született vélemények, ítéletek akadályozzák a megnyugvást.

Vajon, mik azok a tényezők, amelyek ellehetetlenítik a tisztánlátást?

Kezdjük az indulatokkal!

Sajnos, a fortyogó háborgásokat a közösségi oldalak még fel is erősítették a hozzászólók dühének egymáshoz kapcsolódó spirális örvényében, amelyet szinte semmiféle kontroll nem szabályozott. Olyan vélemények voltak ezek, amelyekben nem volt tisztázott pontosan a történet, csak a „tetemre hívás” jelent meg elemi erővel.

Az akció reakciót, az agresszió, agressziót szült.

Mit tehetünk hasonló helyzetben?

Talán csak annyit, hogy nem veszünk részt benne, vagy megszakítjuk az interakciós láncolatot.

Hagyjuk rá a tények felderítését a szakemberekre!

Tudjuk, hogy a virtuális térben nehéz kimaradni olyan helyzetből, ami kiállásért, részvétért kiált. (A tündéri és ártatlanul elpusztult szurikáta nagyobb részvétet vált ki belőlünk, mint a szabályszegő gyerek…..?)

Tudjuk, hogy nehéz kilépni egy olyan helyzetből, ahol kard ki kard szemlélet uralkodik és az érintettek részvétele nélkül is, akár egyoldalú információkra alapozottan születnek „népítéletek”.

De mégis meg kell próbálni a távolságtartást, mert az internetes véleményalkotás gyakran, az egymást gerjesztő indulatok hatására akkor is „közösségi lincselésbe” torkollhat, ha annak aktívan részesei vagyunk, védekezéssel, az igazságunk megosztásával.

Folytassuk azzal, hogy biztosan tudjuk-e helyén kezelni a dolgokat?!

• Van-e jogalapunk, felhatalmazásunk bárkitől arra, hogy a közösségi felületek erejét használva közösségi büntetést szabjunk ki a dühödt kirekesztés, elítélés eszközeivel? Fontos átgondolni ezeket a közös dolgainkat, hiszen a járvány időszakában a bezártság és a vele együtt járó frusztráltság hatására talán még gyakoribb az, hogy egy-egy problémát az internetes oldalakon keresztül érdemi viták helyett érzelmi alapon próbálunk megoldani, akár elhallgattatással, vagy a bűnösnek ítélt személy kirekesztésével
• Átgondoljuk-e azt, hogy miközben lelkesen védjük a természet egy kincsét, a szurikátát, vad és elvakult dühünkben, a dolgokat nem körbejárva megsebzünk másokat: gyermekeket, családokat, tanítókat, közeli, távoli ismerősöket, ismeretleneket?
• és kissé távolabbról szemlélve: helyénvaló-e hogy egy bántalmazott állatért helyesen és jogosan felemeljük a szavunkat, miközben akár évekig hallgatunk más, súlyos közösségi ügyeinkben, akár egy bántalmazott gyermek, vagy egy elhanyagolt idős, beteg, magányos ember esetén azzal az indokkal, hogy nem ránk tartozik….??

 A Mahatma Gandhinak tulajdonított sorokat a magunkénak érezzük, mégpedig azt, hogy: ”Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.”

Kár, hogy Gandhi nem folytatta a sort.

De ha folytatta volna talán azt is belefoglalta volna, hogy ugyanígy visszatükröződik ez abban is, miként bánik a közösség (társadalom) az elesettekkel, idősekkel, gyermekekkel, családokkal.

Kérjük, hogy figyeljünk egymásra és arra, hogy a közös problémáinkat, a gyógyulás reményében hogyan rendezzük, akár a virtuális térben, vagy azon túl!

Őrködjünk emberségünkért problémák esetén is, ahogy a szurikáták is teszik, ahogy egymásért őrködnek, egymásra vigyáznak!

MIJ/SI