A közelgő ünnepek alkalmából a segítő szervezeteknél központi kérdéssé válik az adományozás.

Karácsony csak egyszer van az évben, de ezeknél a szolgálatoknál, az erre hivatott segítőknek egész évben folyamatosan figyelniük, támogatniuk kell a rászorulókat.

Követniük kell, követnünk kell a gyakran csendben elbújó szükség és az ínség állandó változásait, legyen az nyár vagy tél, karácsony vagy hétköznap.

A tisztes, jó szándék és a valós igény azonban nem mindig találkozik.

Az adományozások kapcsán egyik példaképünk, L. Ritók Nóra pedagógus, közösségi segítő blogjain már számtalanszor írt az adományozás kapcsán felmerülő dilemmákról, kérdésekről, amely rétegenként sok-sok kis hagymahéjba takarva tartalmazza a lényeget.  

Az egyik ilyen szempont, hogy a rászorulóknak, -akiknek a nélkülözés ideg-óráig, vagy tartósan formálja az életét-, is lehetnek vágyaik, megfogalmazott igényeik, és önbecsülésük. Ez az önbecsülés gyakran a legbecsesebb, legértékesebb tényező számukra, melyet büszkén őriznek, erőn felül is, még akkor is, ha elindulnak segítséget kérni -többek között hozzánk-, vagy másokhoz, a Máltaihoz, a Reformálóhoz, az egyházakhoz.

Empátiánkat kitárva, gondoljunk bele abba, hogy a szociális szervezetekhez forduló rászoruló embereknek nem egyszerű összeszedniük az önbecsülésük maradékát, hogy el tudjanak indulni segítséget kérni.

„Kanapékirályokkal”, „megélhetési szegényekkel” szinte alig találkozunk. Pedig többek között ilyen (leggyakrabban a közösségi média tartományában megfogalmazott) felszínes „népítéletekkel”, felvetésekkel találkozunk számtalan esetben, azokkal szemben, akik segítségre szorulnak.

Egy kedves Támogatónk régóta unszol minket, hogy közös elképzelésünket, a szegénység iránti megértést, a szegények iráni empátiát fejlesztő programunkat indítsuk el végre gyerekeknek, kamaszoknak! A program célja az érzékenyítés. Mégpedig úgy, hogy az összegyűjtött adományokat egy másik régióban, mélyszegénységben élő gyermeknek a „mi” jóléthez szokott gyermekeink személyesen viszik el felnőtt segítők kíséretében, akikkel együtt feldolgozhatják a „másik világ”, a szegénység megtapasztalását.

Ettől a programtól sokat várunk: többek között azt is, hogy ne nőjön fel a saját buborékjában egy olyan generáció, amely azt gondolja, hogy a jólét természetes dolog és nem kell erőfeszítéséket tenni azért, hogy ebből többen részesülhessenek, és hogy minden gyermek kapjon lehetőséget az örömre, a boldogulásra egy jobb világ reményében. 

Egy másik nagyon fontos szempont, az, hogy őszinte lélekkel milyen adomány adható úgy, hogy az elfogadható is legyen?

Erre a kérdésre mindenki szíve szerint válaszoljon!

Az elesett, életvezetésükben elakadt embertársainkat csak olyan adománnyal szabad megkeresni, amelyet  jó szívvel és örömmel elfogadhatnak.

Gyakran tapasztaljuk intézményünknél (is), hogy segítő gondossággal át kell néznünk a hozzánk adományként küldött felajánlásokat azért, hogy ne bántsunk meg senkit. Azért, hogy a szakadt harisnyanadrág, a sáros, törött homokozójáték, a fej nélküli baba, a molyrágta, dohos ágynemű ne taszítsa még mélyebbre azt, aki amúgy is kiszolgáltatott.

Az adományozás nem lomtalanítás. Kegyetlenek e szavak, de sajnos, gyakran találkozunk ezzel, a rengeteg praktikus, jó adomány mellett is. Természetesen számunkra már értéktelennek tűnő, lomként felhalmozódó tárgyak is lehetnek jók, hasznosak. De a törött, funkciójukban használhatatlan, csak nagy ráfordítással használhatóvá tehető, nehezen, vagy nem is javítható dolgok nem adományok. Azoknak a hulladékudvarban van a helyük.

Balatonalmádiban jó példaként említhető,- így karácsony tájékán,- a Lounge Coffee Balatonalmádi kávézó adománygyűjtése, a Máltai Szeretetszolgálat, egyéb civil mellett a mi intézményünk, a Gondos Panni Szociális Központ is, ahol a szeretettel összekészített adományokat szívesen fogadják tematikus gyűjtés keretében a kollégák. Ilyenkor a szervezet meghirdeti, hogy az általa támogatott rászorulóknak mire is van szüksége. Ezeket az adományokat tudják kezelni, időszakosan tárolni, raktározni, és a rászorulókhoz eljuttatni.

Gyakran megfeledkezünk arról, hogy a tárgyi adományok mellett mekkora értéket képvisel az, amikor valaki a munkáját, szabadidejét, lelkét adja hozzá a készülődéshez. Ilyen segítséget nagy örömmel fogadunk többek között ajándék dobozaink csinosításához (mi magunk vonjuk be az ajándék dobozokat is, többnyire iskolás önkénteseink közreműködésével), más, járvány által nem sújtott időszakban a városban kínált mézeskalácsok sütéséhez, díszítéséhez. Köszönjük az általános iskolások segítségét, akik a tavalyi ünnepek kapcsán örömmel és szívesen segítettek az ajándékok összeállításában. Sokat dolgoztak.

Nem feledkezhetünk el a magányosokról, a nekik nyújtott lelki támogatás fontosságáról sem. A jó szóra, a figyelemre, a meghallgatni tudásra, a kísérésre, a saját megoldások megkeresésére, az élet jobbá tételére, az önkéntes segítésre, támogatásra ezen a területen is óriási a szükség.

Ez úton is hálásan köszönjük mindazoknak, akik akár fizikai, akár lelki adományaikkal támogatják munkánkat.

És végül a harmadik szempont: a segítők szerepe.

A karácsony tájékán érkező adományok sok odafigyelést, munkát, törődést, „logisztikát”, átláthatóságot igényelnek. Ezáltal biztosítható, hogy az Önök gondoskodása eljusson azokhoz, akiknek valóban szüksége van rá, azokhoz, akiknek Önök szánták. Ezáltal biztosítható, hogy minden adomány a rászorulóké legyen, a legjobb helyre érkezzen.

Higgyék el, nem várunk cserébe semmit, de a jó szó nekünk is jól esik.

És végezetül záró gondolatként egy közmondást idézünk, ami összefoglalja a lényeget:

„Jó szívvel adj, hogy azt el is fogadhassák!”

MIJ/SI