Úgy tartjuk, hogy a mi pályánkon a jó szó, a figyelem, a kedves törődés, a mosoly, gyakran nagyobb gyógyír az elesetteknek, mint a tárgyiasult segítség. Nem kisebbítve ez utóbbi értékét, megerősítik ezt a tapasztalataink is.

Névjegykártya rovatunk mai interjúalanya FICSORNÉ KISS STELLA (szigorúan s-sel ejtve a Stellát), mindezekkel nem fukarkodik. A jó szó, a figyelem, a kedves törődés és a mosoly nem kerül semmibe, mégis kevesen adnak magukból annyit, mint ahogyan ezt Stella teszi. Sőt, ha ezek közül egy napon bármelyiket is elhagyná, már nem is ismernénk rá, annyira a védjegyei ezek a tulajdonságok.

Karácsonyi „címlaplányunkkal” Dr. Mongyiné Istvánovits Judit beszélgetett. Reméljük, az interjúból „átjön”, mindaz, amit a felvezetőben olvashattak. Fogadják a cikket szeretettel!

 MIJ: Jól áll neked ez a rúzs. Látható a külső harmónia, az ápoltság rajtad. Azt mondják, amint fenn, úgy lenn, amint kinn, úgy benn.  Te is így érzel?

FKS: Határozottan igen. De ez nem volt mindig így!

MIJ: Tíz- tizenegy éve ismerjük egymást. Amikor először találkoztunk a fűzfői általános iskolában dolgoztál, majd négy évvel ezelőtt váltottál, de erről később. Most azt mondd el, hogy melyik főiskolán, mikor és milyen szakon végeztél?

FKS: 2001-ben végeztem Sopronban, az akkori nevén Benedek Elek Pedagógiai Főiskolán, szociálpedagógia szakon. Ezzel egyidőben Zsámbékra is felvettek tanító szakra, tehát választanom kellett. Ezt választottam.

MIJ: Jól döntöttél akkor, amikor tanult szakirányodra váltottál, és hozzánk jelentkeztél óvodai, iskolai segítőnek?

FKS: 2001-től arra vágytam, hogy a végzettségemnek megfelelő munkát végezhessek. Most végre, 2019 szeptemberétől ez megvalósult. Azt gondolom, hogy az idevezető évek szükséges tanulóévek voltak számomra, mert így lettem az, aki most vagyok. Egyetlen percet sem törölnék ki az előző, iskolai munkám kapcsán szerezett tapasztalatokból, a gyerekek és szüleik felém áradó szeretetéből. Az érzés kölcsönös volt mindvégig.

MIJ: Az iskolai szociális segítő munkakör viszonylag újkeletű, bár intézményünkben EU-s forrásból 2013-14-ben megvalósult egy nagy iskolai mentálhigiénés projekt 18 iskola bevonásával, ami előkészítette a mostani munkát. Szívesen fogadnak az új elnevezéssel is az oktatási intézmények?

FKS: Igen, szívesen fogadnak, és szívesen is megyek.  Akadnak olyan problémák, amelyekre nem tudok azonnal válaszolni, de szerencsére egy egész intézmény támogat, rendelkezésre áll egy professzionális háttér team, így közösen keressük a megoldásokat. Azt érzem, hogy nagyon fontos a személyes, hiteles jelenlét.

MIJ: Ha összehasonlítjuk a két humán szolgáltatást, a két pályát, az iskolai ifjúságvédelmi és a mostani segítőit, milyen egyezőségeket és különbségeket tapasztaltál az elmúlt években?

FKS: A lényeges azonosság a két pálya között, hogy mindkettőben gyermekekkel foglalkozhattam-foglalkozhatok, ezt akartam, nekem ez elengedhetetlen. A humanizmus ebben a hivatásban alapfeltétel. A különbség az, hogy az iskolák szeptembertől júniusig behatárolt tanrendek szerint működnek, a szociális területen pedig a protokollt betartva is rengeteg improvizációra, lélekjelenlétre, helyzetfelismerésre, szakmaiságra van szükség. A mi intézményünkben pedig nemhogy megengedett az innováció, hanem egyenesen elvárás is! �

MIJ: Mi okoz neked ezen a pályán örömet, és mi okoz nehézséget?

FKS: Szinte mindennek tudok örülni! Megtanultam a legapróbb gesztust is értékelni, mint a mosoly, a szemkontaktus, mert az nekem szól, az személyes, azt én kapom. A kudarcok nehézséget okoznak, mert vannak azok is, sajnos.

MIJ: A szociális segítő munkában ajánlatos elkerülni az érzelmi bevonódást egy-egy nehezebb sorsú gyermek vagy felnőtt élethelyzete kapcsán. Azért, hogy igazán segíteni tudjunk, középen kell (ene) maradnunk. Neked ez sikerül?

FKS: Nem, de tanulom. 2017 novembere óta, amióta a Gondos Panninál dolgozom, úgy gondolom, sokat erősödtem, határozottabbnak érzem magam. Ezt nem lehet robot módjára, rutin-szerűen végezni, „csak” emberként tudok odafordulni bárkihez. Ebben segítenek az intézményi szupervíziók, esetmegbeszélések.

MIJ: Hogyan, mivel töltöd fel a mentális és a fizikai energiaraktáraidat? Mit csinálsz szabadidődben?

FKS: Vissza a természetbe! Az igazság azonban az, hogy eléggé lusta lettem, hogy feltápászkodjak munka után a kanapéról. Néha megnézek egy-egy jó filmet. Most olyan korszakomban vagyok, hogy nem igazán találom a szabadidőmet, pedig keresem. A legfontosabb számomra a családom, a barátaim, és a munkám.

MIJ: Mesélnél néhány mondatban a családodról?

FKS: A klasszikus családom háromtagú, a férjem, a lányom, és én. Valójában tízen vagyunk. Hálás vagyok a szüleimért, hogy olyanok, amilyenek. A mai napig példák számomra, miattuk erősek a gyökereim. Jó testvérként neveltek bennünket az öcsémmel, ami nem változott felnőtt életünk során sem. Mi tudjuk, kölcsönösen számíthatunk egymásra mind a tízen, a szüleimmel és öcsém családjával.

MIJ: A három kívánságot teljesítő aranyhaltól,- mielőtt visszadobnád a vízbe,- mit kérnél?

FKS: Amikor találkozom vele, majd megmondom neki és utána elárulom nektek is. Kell a humor a mindennapokban, ugye?

Bulvárjegyek:

Horoszkóp: rák

Kedvenc szín: királykék

Kedvenc film: Ízek, imák, szerelmek

Kedvenc vers: Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Kedvenc étel: olasz kaják

Kedvenc ital: Jägermeister

Kedvenc város: Velence

Kedvenc könyv: Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

 Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát. 

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már. 

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét. 

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem? 

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? 

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik! 

1923